Gelencén és az innen a nagyvilágba szétszóródottak körében egy idő óta egyre emlékezetesebben és kellemesebben hangzik a Jancsó-kert neve, Székelyföld és a székelység megmaradásának hitével és fogalmával gazdagodott a Ladia falurész az eredeti szépségében tündöklő klasszicista kúriával és a tágas térségben újjáépített melléképületekkel.
A Jancsó-kert újabb kori izgalmas történetének legérdekesebb mozzanata, hogy napjainkra utód nélkül maradt egykori Basa, Mihálcz és Biroga családok birtokmaradékának egyesítése révén létrejött és a nagynyujtódi származású, Gelencéről ugyancsak kihalt Jancsó-família tulajdonában lévő területet és a rajta álló romos épületeket dr. Szász Károly budapesti-budakeszi közgazdász és családja vásárolta meg, akinek rokonaik nincsenek, de jó barátai és ismerősei vannak Erdélyben, illetve Székelyföldön, s ezekre az adottságokra alapozva Kárpát-medence magyarságának és a Székelyföldön élők épített örökségének, értékteremtő hagyományainak megőrzésében Gelencén mintaértékűt alkotott.
Nem a véletlen műve – s ez a példaérték fundamentuma –, arról a Szász Károlyról van szó, akit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) éléről közvetlenül a balliberális hatalomátvétel után nem tudtak eltávolítani, de a Kulcsár-féle brókerbotrány után máig tisztázatlan körülmények között súlyosan bántalmazták, majd minden vonatkozó jogszabályt felrúgva a felügyelet újjászervezésének ürügyén eltávolították – magyarán: kirúgták –, aki ebben az ügyben még a Medgyessy-, Gyurcsány-kormány idejében pert nyert, majd a II. Orbán-kormány idején újra az ország gazdasági-pénzügyi életét meghatározó tisztségeket tölt be.
Persze, az értékmentő birtok- és épületvásárlás egymagában nem volt elegendő. Ehhez az kellett, hogy helyi, azaz háromszéki szakemberek bevonásával a gelencei Ladia falurész Jancsó-kerti udvarházát szakszerűen felújíttassa. A kúria ma a háromszéki udvarház-építészet gyöngyszeme. Megvásárlásra magát a birtokot Tulit Attila cégvezető építőmérnök ajánlotta. Nem csupán ezt, egy egész sor háromszéki nemesi kúriát. A Szász Károly famíliája – miután egy Mária-napi csíksomlyói búcsú alkalmával érzelmileg elkötelezték magukat a székelységgel – végiglátogatta a Tulit-ajánlotta ingatlanokat, és végül is a legromosabb, leginkább pusztulóban lévő, a tulajdonos korlátozott anyagi lehetőségei miatt az elkerülhetetlen összeomlás határán lévő épületet és környezetét választotta megvásárlásra.
Megbabonázta őket a táj romantikája, s az épület – végül az épületek – felújításába a legjobb háromszéki-erdélyi szakembereket vonták be. Fekete Márta műépítész Erdély- és Kárpát-medence-szerte ismert szaktekintély, aki a kúriák építészeti történetének feltárásában is úttörő munkát végez. A felújítást, újjáépítést esztendőkön át irányította. Gelence a székely ácsok, építőmesterek, fafaragók, zsindelykészítők fészke is. A Jancsó-kúria belsőépítészeti visszaalakítása, berendezése – a régi bútorok restaurálása is – példaszerű értékromboló világunkban.
Gelencei közösségteremtés
Dr. Szász Károly és családjának gelencei jelenléte – akkor is, amikor fizikai értelemben nincsenek Háromszéken – a helybéliek fogadókészségével találkozott. Ennek többféle felhajtóereje volt és van. Elsősorban a gelencei Jancsó Benedek nevét viselő általános iskola, Kovács Zsuzsanna igazgatónővel és férjével, Kovács Attilával az élen – utóbbit a leszármazottak a Tiszteletbeli Jancsó titulussal méltatták –, de az ügy mellé állt a gelencei egyház Berecz plébános úrral az élen, Szakács Tibor polgármester. Ebbe az ügypártoló kategóriába sorolható Kelemen Dénes nyugalmazott igazgató-tanító és fiai, s nem utolsósorban a nagyközség lakossága, mely a Jancsó-kert utolsó tulajdonosainak magányos elkülönülése miatt – a két lánytestvér nem ment férjhez, Péter úrfi nem nősült meg – kezdetben bizalmatlankodva fogadta az új tulajdonszerzőket, de mára ennyi szépség és érték láttán a gelencei Jancsó-napok a község közösségi élményévé nőtték ki magukat.
A népes iskolai sereglet a közösségi hídverés pillére a felnőttek felé, az országban és ezen kívül is széles körben híres gelencei hagyományőrzés, az itteni vendégfogadó készség, a felfuttatott falusi turizmus és a háromszéki nagyközség művelődés- és egyháztörténeti értékei, a szobrok, emlékművek sokasága, a fafaragászat a Jancsó-kerttel és udvarházzal egy olyan új kulturális objektummal gazdagodott, amelynek születése révén a település történetét nem kell ugyan újraírni, de kiadványokban, a rádiós közlésekben és a képi kommunikációban ki kell egészíteni.
Rendezvények szellemföldrajzi dimenziói
Az idei gelencei Jancsó-napokra a Kárpát-medencébe, de a nagyvilágba is szétszóródott Jancsó famíliához tartozók közül mintegy hatvanan jelentek meg. Köztük olyanok is, akik eddig egyszer sem jártak Erdélyben, nem keresték-kereshették fel családi gyökereik színtereit. A jelenlévők zöme intellektuális kötődésű. A mögöttünk lévő évtizedekben nemcsak az udvarházakat, egykori birtokokat érte sok esetben ma már jóvátehetetlen kártétel, hanem a szellemi szférát, ennek képviselőit is.
Az ez alkalommal Gelencére sereglett Jancsók és baráti körük tagjaival beszélgettünk. Kiviláglott, hogy a múlt századi, a magyarság egészét sújtó rendszer- és hatalomváltások milyen mértékben szórták szét az ehhez a társadalmi réteghez tartozókat. Vannak, akiknek felmenői még 1916-ban elmenekültek Erdélyből, másokat hivatal, hivatás szólított máshová, mint dr. Jancsó Benedek polihisztort is. A Jancsó család világhálós honlapjának böngészésekor derül ki, hogy az itthon maradottak közül kiket hurcoltak el, soroltak a kizsákmányolók közé, a szellemi szférákban tevékenykedőket – köztük a most ünnepelt dr. Jancsó Benedeket is – miként szorították ki az értékteremtő, alkotómunkából vagy metszették el az őket a magyar nemzeti közösséghez kötő szálakat. A Gelence községi, a Jancsó-kerti rendezvényen a család nevét tovább vivőkön kívül jelen voltak a be- és kiházasodásokkal rokoni kapcsolatokba szerveződő Könczey, Forró, Joós, Kóréh és más famíliák képviselői is. Történészek, irodalmárok, szerkesztők, újságírók.
A Jancsó-napokon nem a lacikonyhás eszem-iszomos, dínomdánomos jelleg volt a meghatározó, hanem a kultúrát sugárzó rendezvénymomentumok. Erre az alkalomra jelentette meg a Jancsó Alapítvány a Jancsó Benedek emlékezete című könyvet, amelyet nemcsak a Jancsó nevet viselőknek kellene nemzeti imakönyvként lapozniuk, hanem minden magyarnak és a magyar ügyet felkaroló szimpatizánsnak.
A gelencei Jancsó-napokon emléktáblát, emlék kőkeresztet avattak, Jancsó Zoltán festőművész Jancsó Benedek-portrét adományozott az általános iskolának. A Jancsó-kertben hagyományőrző bemutatóra, íjászbemutatóra került sor. A szülőkkel, nagyszülőkkel együtt jelen voltak a Jancsó-famíliákhoz tartozó vagy ezekhez kötődő gyerekek, akik a gelenceiekkel együtt játszottak "katonásdit" Gábor Áron ágyújának hasonmásával.
Jancsó Benedek gyermekkori portájának csak a kapulábai állnak. A telken lévő épület többszörösen átalakított, romos. Ezt csupán egy dr. Szász Károly-féle kezdeményezéssel lehetne feltámasztani. Szó volt arról is, hogy a háromszéki Jancsók gidófalvi ágának találkozóját is meg kellene szervezni. (Ebből az ágból származott Gidófalvi Jantsó Pál komikus színész és Jancsó Adrienne színésznő is). A Jancsó Benedek emlékezete című kötet után hasonmáskiadásban újra meg kellene jelentetni Szentkatolnai Bakk Endre A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című, a 19. század utolsó éveiben kiadott kötetét. A rendezvényen jelen lévő Ugrin Arankát, a Tamási Áron Alapítvány kuratóriumának elnökét a farkaslaki Tamási-emlékhelyek további sorsának alakulása foglalkoztatta, de szó esett a kisbaconi Benedek Elek Emlékház fizikai és egyéb állapotáról is.
Dr. Szász Károly gelencei birtokvásárlása tehát egy család anyagi és szellemi beruházásán túl más üzenetet is közvetít: Erdély épített öröksége az erdélyi magyar közösség megmaradásának egyik sarokköve. Háromszéken szerényebb kivitelben ehhez hasonlatos kezdeményezés mentette meg a Horváth-kúriát Orbaiteleken, ahol az örökösök építtették újjá a történelmi kegyhelyet. Az esztergomi önkormányzat vásárolta meg a vargyasi Daniel-kastélyt, amelynek sorsa most is bizonytalan, építészeti állaga romlik. Székelyföldön még jó néhány kúria, udvarház került felújításra. Zágonban, hosszas huzavona után, a Mikes–Szentkereszty-udvarház, Kilyénben a Potsa-kúria, városokon is születtek-születnek figyelemre méltó kezdeményezések.
Ezek mindenike a székelység önrendelkezésének egy-egy sarokköve is. A siránkozáson túl dr. Szász Károly-féle kezdeményezésekre volna tömegesen szükség, mert a sopánkodással amiatt, hogy a földeket, telkeket, erdőbirtokokat idegenek vásárolják fel, édeskevésre megyünk.
A gelencei és egyéb példákból azok is tanulhatnának, akik – mindannyiunk szégyenére és vesztére – csak a "DE VINZARE" feliratokat lobogtatják az ingatlanok ablakában, kerítésén.
A gelencei "birtokszerzés" kapcsán természetesen nem a vékonypénzű kisemberekre gondolunk, hanem a tehetősebb anyaországi és hazai társadalmi rétegre. Erre, hála istennek, hazai példáink is vannak Kézdivásárhelyen, Bálványosfürdőn és másutt. Dr. Szász Károly gelencei birtokvására azért is figyelemre méltó cselekedet, mert egy budapesti bankár nem valamelyik adriai hegyfokon vagy a Kanári-szigeteken szerez tulajdont, mint ahogy erre is vannak példáink, hanem a talpunk alól mások által kivásárolt Erdélyben.
