Nem meglepő, mégis megdöbbentő, hogy Románia 13,5 százalékot hívott le a rendelkezésére bocsátott strukturális alapokból az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontjától, 2007. január elsejétől 2011. augusztus 31-ig.
Az adat hivatalos, egyenesen a kormánytól származik. A kormányfő 2008 óta azonos, és miután eddig hagyta heverni azt a pénzt, amiért csak a kezét kellett volna kinyújtania (illetve természetesen pályázni kellett volna, ami nem egyszerű, de hát erre valók a szakemberek), egy új minisztériumtól várja a hátrány ledolgozását. Az sem ígér csodát az idén még, marad tehát a 2012-es esztendő az öt évi (!) mulasztás bepótlására. A tét nagy: amennyit 2013-ig felhasznál az ország, annyit kap a következő hét évre. Azaz minden esélyünk adott ahhoz, hogy a csigalassú fejlődéssel maradjunk. Valósággal fájdalmas belegondolni, hogy mennyivel lehetnénk előbb, ha legalább ötven százalékot ide tudnának hozni az adóinkból ezért fizetett illetékesek: abból már az észak-erdélyi autópályának nem a tizede, hanem a fele is elkészülhetett volna. Fel sem lehet sorolni, hogy mennyi hasznos és fontos beruházásra lenne szükség, és ez mind munkahelyet jelentene az embereknek, jövedelmet az államnak. És lehet, hogy mindez elúszik a kormány nemtörődömségén, hozzá nem értésén. Jelenleg ugyanis többet fizet be Románia uniós tagországként, mint amennyit kivesz.
Az okokért nem kell messzire menni, de nem is lehet mindent a Boc-kormányra fogni: az alapfogalmakat sem ismerő diplomásokat kibocsátó egyetemek ugyanis régebben megalakultak. Valószínűleg éppen azért, mert a politikai alapú kinevezésekhez csak a papír kellett. A szakértelem hiányát pedig drágán fizetjük meg. Jó példa erre a megyei kórház: Brassóban egy teljesen korszerű magánkórházat feleannyi pénzből felhúztak, mint amennyiből itt a tákolt minőséget ígérik az eljövendő generációknak, ha megérik. Másutt is pazarolnak: nemrég több millió euró értékben romlott rá az egészségügyre a fölös mennyiségben beszerzett drága külföldi oltás – így nem csoda, hogy a betegbiztosításból lassan kötszerre sem futja. A tanügyi beruházásokból is épp a lényeg maradt ki: a csillogó-villogó tanterem, a háromfogásos tízórai és a csúcstechnológiás beléptető nem helyettesíti a hiányzó tudást. A környezetvédelemben sem üres falusi parkokra, a turizmusban sem látnivaló nélküli létesítményekre lenne a legnagyobb szükség, miközben folyóink nyílt szennycsatornák, s a természetvédelmi területeken bokáig ér a szemét. Jóformán ez az egyetlen, amit megtermelünk, hiszen iparunk, mezőgazdaságunk eltűnőben. Kár, hogy a tékozlásért nem jár jutalom: simán elnyerné Románia. Bűnhődés, az lesz. De nem a felelősök, hanem a lakosság számára.