A latin szöveg szerint: per terram Siculorum aut per terram Blacorum. Természetesen, a türk eredetű blakokat nem szabad összetéveszteni a vlach néppel. Ezt azért kell megemlítenem, mert még a magyar szakkiadványokban is gondolkodás nélkül fordítják a blak népnevet a románra. Amikor a türk blakok eltűntek a történelem színpadáról, mert befejeződött a székelyekbe és a magyarságba való beolvadásuk, akkor jelentek meg a vlachok (románok), és ez teszi lehetővé a két hasonló népnév összekeveredését. Mivel Fogarasföld az egyik olyan erdélyi régió, amely viszonylag korán román lakosságúvá vált, a blakokra vonatkozó okleveleket a szakirodalom a románokra vonatkoztatja. Ennek azonban ellentmond a toponímia, de a régészet sem erősíti meg. A dél-erdélyi székelyek és a türk blakok közösen védték a határokat. E székelyeket, köztük az elmagyarosodott blakokat és a besenyőket 1224 táján telepítették át a mai Háromszék területére.
Visszakanyarodva Vízakna történetére: e bányaváros érdekes folt a dél-erdélyi települések közt. Bár szászok alapították, már korán elszakadt a Szászföldtől, és 1350-től Fehér vármegye része lett, miközben megtartotta kapcsolatait a szebeni királybíróval. Binder Pál helytörténész, az erdélyi szász–magyar és román együttélés kutatója írja: "a mezőváros hivatalosan Alsó-Fehér megyéhez tartozott, az itteni bíró és folnagy mégis a szebeni királybíróhoz fellebbezhetett. Ilyenformán az erdélyi szász törvénykönyv, az ún. Eigen­landrecht szabályai 1853-ig vízaknai vonatkozásban is érvényben maradtak."
A XV–XVII. században magyarok és szászok lakták, 1585-ben áttértek a református vallásra. A XVII. század utolsó harmadában Teleki Mihály erdélyi kancellár magyarországi kuruc felkelőket telepített ide, így Vízakna magyar többségűvé vált. A XVIII. században a románság száma is gyarapodott, ezt bizonyítja az ortodox templom építése. Az 1848-as dél-erdélyi polgárháború idején román felkelő csapatok vették körül a települést, de a helyi román nemzetőrség vezetője, a városbíró, Ioan Moldovan megmentette a vízaknai magyarok életét. Hála Istennek, ilyenre is akad példa az 1848-as polgárháború idején, amikor Dél-Erdély nagyszámú magyar településében százszámra gyilkolták le a magyar civil lakosságot életkorra és nemre való tekintet nélkül.
1849. február 4-én itt zajlott le Bem tábornok egyik legvéresebb vesztes csatája, amelynek során háromszáz magyar honvéd vesztette életét. Ezek emlékére írta Petőfi Sándor Négy nap dörgött az ágyú című versét. Az életüket a magyar szabadságért áldozó honvédek tiszteletére idézem Petőfi versének néhány sorát: "Négy nap dörgött az ágyú / Vízakna s Déva közt, / Ott minden talpalatnyi / Földet vér öntözött. / (...) Mindent megtettünk, amit / Kívánt a becsület... / Tízannyi volt az ellen, / Győznünk nem lehetett." A halottakat a csata után az 1817-ben keletkezett Nagyaknába helyezték el.
Mivel 1890-ben egy felhőszakadás a Visszhang nevű tárnából hét honvéd csaknem teljesen ép tetemét hozta felszínre, ezeket egy 1880-ban állított emlékkereszt mellé hantolták el. Mivel az emlékkereszt egy földcsuszamlás alkalmával a tóba dőlt, azt Honvéd-tó névre keresztelték.
Szász–magyar együttélés
Korai adatok szólnak arról, hogy Vízakna város vezetése paritásos jellegű volt, azaz egyforma arányban magyar és szász. Az első oklevél, amely a város vegyes lakosságára utal, 1465-ből maradt ránk. 1567-es névjegyzékből megtudhatjuk, hogy a nevezett évben a városbíró magyar, de a nyolctagú tanács fele szász és fele magyar. Az 1670-ig fennmaradt lajstromok alapján megállapítható, hogy a páratlan években a város bírája magyar volt, a páros években szász. A belső tanács mellett a város polgárságát a vezetésben egy nagyobb, negyventagú tanács képviselte. Ennek is fele magyar és fele szász volt. Fokozatosan növekedett a kincstári jobbágyok, zsellérek, sóvágók száma is. 1721 után a sóvágók száma háromszorosára emelkedett. Binder Pál azt írja, hogy a fiskusi zsellérek és a sóvágók körében is kialakult a demokratikus magyar–román együttélés.
A magyarság is emlékké válhat
A hajdani, szászok és magyarok lakta településen, ahol ma a magyarság alig 10 százalékot tesz ki, 1910-ben még a lakosság közel egyharmada volt. Vízaknán a magyarság egyre inkább emlékké válik. A magyar múltat ma már inkább a középkori várfallal körülvett református templom jelképezi, mely a XIII. században épült román stílusban, később gótikus külsőt nyert. A hajdani szász lakosságra már csak a szász jellegű építészeti formák emlékeztetnek.
Az elrománosodás itt is, mint Dél-Erdély több régiójában, már korábban megkezdődött. Ennek lassítására a már létező szórványprogramok keretében, akárcsak Fogaras esetében is, a belső anyaország, a székely megyék tudnának erkölcsi támogatást nyújtani. Azonban a legszomorúbb élményem az volt, amikor egy hatvan év körüli székely turista csodálkozva arról faggatott, hogy miért van egy olyan román városban, mint Vízakna, Petőfi és Fazekas utca.
Vízaknán az első fürdőtelepet 1820-ban nyitották meg. A 20. században sós vizű fürdőinek köszönhetően fürdővárossá vált. Vajon 2020-ban az itt fürdőző turistának lesz-e, aki elmondja magyarul, hogy hajdanán e település szász és magyar lakosságú volt, ahová a későbbi századokban letelepedhettek a románok is?
Legyen egység!
A székelyek többsége azonban még mindig nem tudja elhinni, hogy néhány évtized alatt Székelyföldön is bekövetkezhet az, ami Dél-Erdélyben már kész tény. A román nacionalizmus egyre inkább prioritásként kezdi kezelni a székely kisvárosok, települések románosítását is, a magyarság visszaszorítását. A román törvényszékek következetesen hozzák a magyarellenes végzéseket, ha magyar közösségi jogokról van szó. Ez a gyakorlat egyre arcátlanabb, egyre nyilvánvalóbb. Amikor szülőföldünknek, szívünk legdrágább kincsének, Székelyföldnek a nevét sem engedik hivatalos okmányban leírni, amikor egy megyetáblán sem szabad Székelyföld nevének megjelennie, és hadd ne soroljam tovább, akkor muszáj tudomásul venni a ránk vicsorgó veszélyt!
Csak egységes fellépéssel, a már meglévő jogaink érvényesítésével, kiterjesztésével lehet magyar jövőt teremteni!
El kell fogadni a különböző magyar pártok létét, mert mi, magyarok is különbözőek, más-más értékrend képviselői vagyunk. Azonban az országos, a parlamenti választásokon egységesen, koalícióban kell küzdenünk, az autonómiaharcot is együtt kell megvívnunk! Ha folytatódik a magyar politikai pártok, civil szervezetek külön politizálása a közösségi jogokért, akkor Székelyföldön a székelyeknek sem lesz jövőjük! A székelység nem kerülheti el az erdélyi szórvány, a moldvai csángó magyarság sorsát, hacsak nem harcolja ki azt őt megillető területi önkormányzatot, az autonómiát.