GERGELY JÁNOSNÉ, Kézdivásárhely. Mondják meg, ebben a rendszerben mi lesz a kisnyugdíjasokkal? Az én nyugdíjam 350 lej. A legutóbbi gázszámlám a szappanozással együtt 115,52 lej. A gyógyszereim 200 lejbe kerülnek, ki kell még fizetnem a villanyt, a kábeltévét, s élelmet is kellene vásárolnom. Tavaly óta a fűtésre (gázra) nem kapok kedvezményt, mert a kert nagyobb, mint a hivatalos szabvány. De ingyen sem gondozza senki – én pedig 80 évesen, szívbetegen, Parkinson-kórosan hogyan is tudnám? Kérdem én: ennyi pénzből, semmi mellékes nélkül, hogyan lehet megélni?
FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. A busszal utazó szotyoriak egy része sérelmezi, hogy Rápolti István falufelelős keveset tesz a buszmegálló kiszélesítéséért. A hosszú járművel ugyanis elég veszélyes a kitérés, vissza kell tolatni, és kaptatóra kell szöktetni, az országút pedig meglehetősen forgalmas. Jó lenne, ha sikerülne megegyezni a szomszédos kert tulajdonosával, és megvenni tőle néhány négyzetméternyi területet a megálló bővítésére, hiszen közérdekről van szó.
TÓTH MÓNIKA, Kovászna. 1980-ban csendes, meghitt, barátságos környezetben nyílt meg a kovásznai szobrászati tábor, amelyen Egyed Judit, Petrovics István, Marian Bitlan, Aurel Cucu, Costantin Platon, Mircea Roman, Costantin Sevtov vett részt. A közel harminc alkotásból mára 10, 12 maradt fenn. A kőszobrok még most is állnak, mint például Marian Bitlan Metamorfózisa, Chifu Panaite Galaxisa vagy Mircea Roman Kompozíciója. A fából készültek sorsa azonban nem ilyen szerencsés, mert tűzifának vitték el őket; több szoborról lefeszítették a névjegyet, néhányat nem is láthatunk többé, csak emlékezhetünk, hogy valaha ott állt. A művészeteket nem értékelőknek köszönhetően leszünk szegényebbek és üresek. Ami még a szoborparkból fennmaradt, arra figyelmeztet, hogy cselekedni kéne. Egy kis anyagi hozzájáruláson, a város polgárain múlik, hogy képesek legyünk a megsemmisülés határára került értékeket megmenteni az utókor számára.