A nemeszsuki Nokia-gyár vezetői tegnap bejelentették: az üzemet bezárják, és valamennyi alkalmazottat elbocsátják. A cég kivonulásával az egyik legjelentősebb exportőr távozik Romániából.
Gyűlésre hívták össze tegnap a nemeszsuki Nokia-gyár 1956 alkalmazottját, akikkel közölték, hogy a gyár decemberig működik, az alkalmazottak pedig 2012 márciusáig kapják meg a fizetésüket. A Nokia a 2010-es évet még 43 millió eurós profittal zárta, 14 százalékkal meghaladva a 2009-es nyereségét, ezzel a cég a 17. helyen állt a legnyereségesebb romániai vállalatok rangsorában. 1,6 milliárd eurós üzleti értékével a Nokiát tavaly az ország legerősebb IT&C cégeként tartották számon, ugyanakkor az egyik legnagyobb exportőr volt Romániában. Jelenleg csak egy telefon-összeszerelő vonal működik, a gyár közel felét korábban bezárták.
A finn csoport 60 millió eurós beruházásból 2008 februárjában nyitotta meg telefonösszeszerelő üzemét, amelyet a világ telefonpiacán beálló kedvezőtlen változások miatt számolnak fel, a döntéshez nincs köze a helyi gazdasági vagy jogi környezetnek. Stephen Elop (felvételünk), a Nokia vezérigazgatója telekonferencián mondta el: azért kényszerültek erre a lépésre, mert Nemeszsukon többnyire régebbi modelleket gyártottak, márpedig az európai igények az okostelefonok és érintőképernyők felé tolódtak el.
"A Nokia döntésének gazdasági okai vannak, és azt mutatja, hogy sürgetni kell a számítógépes ágazat támogatási rendszerének kidolgozását, amely meggyőzheti a befektetőket, hogy maradjanak Romániában, és fejlesszék vállalkozásaikat" – nyilatkozta Valerian Vreme távközlési miniszter. A tárcavezető korábban jelezte: a távközlési minisztérium olyan támogatási rendszeren dolgozik, amely állami segítséget nyújtana azoknak a cégeknek, amelyek az IT&C rendszerben fejlesztik vállalkozásaikat Romániában, a haszonélvezők között szerepelhet az IBM, az Oracle, a Dell és az Ericsson.
Traian Băsescu szerint olyan jelenségről van szó, amellyel Romániának a továbbiakban számolnia kell. Az államelnök figyelmeztetett, hogy a lehetséges bezárások nemcsak az itteni gyárat érintik, hanem más iparágakban is várhatóak, ugyanakkor emlékeztetett rá: már korábban is figyelmeztetett a veszélyre, hogy a multinacionális cégek kezdik csökkenteni romániai tevékenységüket. "Potenciális befektetőinket is elveszíthetjük, ha sokat teketóriázunk a bürokráciánkkal, és nincs bátorságunk fontos döntéseket vállalni. Ezt kockáztatja a kormány, ha nem lép, és nem vállal tudatosan felelősséget" – fűzte hozzá az államfő.
Emil Boc rendkívüli kormányülésre hívta össze minisztereit, az állam ugyanis a Nokiának mintegy 20 millió eurós támogatást nyújtott a gyár létesítésekor. Ennek az összegnek egy részét visszaszereznék, mivel a vállalat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: mindössze három év tevékenység után bezárja a gyárat. Sulfina Barbu munkaügyi miniszter azt kérte, minél gyorsabban készítsék el a dokumentációt az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alaphoz benyújtandó pályázathoz, hogy az onnan remélt pénzből nyújtsanak támogatást a Nokia-gyárból elbocsátott alkalmazottaknak.