Bocsánatot kérnek Malina Hedvigtől?
Elismerte a szlovák kormány, hogy sérültek Malina Hedvig, a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány emberi és állampolgári jogai, mivel a hatóságok nem vizsgálták ki megtámadásának körülményeit. A pozsonyi Új Szó magyar napilap szerint a szlovák kormány szerdai ülésén tárgyalt a megegyezésről, a nyilatkozatot csak Daniel Lipsic belügyminiszter nem szavazta meg.
A kormánynak szeptember 30-ig kellett kidolgoznia állásfoglalását Malina Hedvig strasbourgi beadványával kapcsolatban, erre több mint fél éve volt, mert az emberi jogi bíróság keresetét még március 28-án megkapta. A lap értesülései szerint az igazságügyi miniszter ismételten javasolta Hedvig ügyvédjének a békés megegyezést. A magyar diáklány 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. Az a tény, hogy a testület értesítette a szlovák kormányt beadványáról, azt jelenti, a panasz megfelel az Emberi Jogok Európai Egyezményében meghatározott feltételeknek.
Zsugorodik a magyar gazdaság
Negyedik hónapja zsugorodik a magyar gazdaság, s mivel a kilátások sem biztatóak, immár nem kérdés, hogy jön a recesszió – írja a Világgazdaság. Három negatív hónapot követően, ismét csökkent a Világgazdaság által felállított mutató, a gyorsulási irányadó. A hat makrogazdasági index felhasználásával a GDP változását előre jelezni képes mutató szeptemberben 0,42 százalékkal maradt az el az előző havi szinttől, és már éves összevetésben sem mutat emelkedést. Mivel a harmadik negyedév utolsó hónapjáról van szó, és már a második negyedévben is nulla növekedést mutatott a KSH bruttó hazai termék statisztikája, ezért – definíció szerint is – a gazdaság a recesszió állapotába süllyedt – közölte elemzését a gazdasági napilap.
D-Day – a dolgozók jogaiért tüntettek
Csütörtök délután Budapesten demonstrációsorozat kezdődött. Elsősorban az új alaptörvény, illetve a munka törvénykönyve ellen, valamint a nyugdíjak és a sztrájkjog védelméért tüntettek, és majdnem ezren gyűltek össze csaknem száz szakszervezet és társadalmi szervezet összefogásával. A demonstráció elején Árok Kornél, a tűzoltók szakszervezetének elnöke az alagút tetejéről kötélen ereszkedett le a Clark Ádám térre, ezzel szimbolizálva, hogy megkezdődött az úgynevezett partraszállásnapi tüntetéssorozat. Szombaton a Parlament előtt lesz tüntetés, arra sokkal nagyobb tömeget várnak. Jövő héttől országszerte félpályás útlezárásokkal kívánnak tiltakozni a kormány politikája ellen.