Idén tavasszal a szó szoros értelmében kivirágzott Kovászna. A parkokat, sétányok környékét, a körforgalmak szigeteit szebbnél szebb virágok lepték el: szálvia, petúnia, bojtocska, begónia, büdöske és ki tudja, még hányféle színes növényke.
Amit kevesen tudnak, hogy ezek a virágok nem nagy virágiskolában nevelkedtek, hanem a szomszédos Zabola most születő kertészetéből származnak. Sidó György, a fiatal kertészmérnök gyerekkorától ismerkedik e mesterséggel, de csak tavaly érett meg benne az elhatározás, hogy virágnevelésre adja fejét.
Édesapja, idős Sidó György – fiával együtt – korábban inkább a zöldségek termesztésével foglalkozott. A friss terményt mielőbb el kellett adni, a téli tárolás külön gondot jelentett. A piacot figyelve döntötték el, inkább megéri virággal foglalkozni. Első évben húsz méter hosszú, tizenkét méter széles fóliasátorban kezdtek termeszteni. Ezt a felületet hamar kinőtte a kertészet, így 216 négyzetméteres üvegházat építettek. Azt hihetné az ember, hogy egy ekkora üvegház felépítése egy vagyonba kerül. Ha megrendelésre, vállalkozó építi, akkor valószínűleg így van. Sidóék az olcsóbb, de nehezebb utat választották. Kovásznáról megvásároltak egy használt üvegházat, az egyik felbomlott megyeszékhelyi farmtól is beszereztek különféle építőelemeket. Önerőből – az eladó útmutatása mellett, hegesztő segítségével –, hat hét alatt építették fel az üvegházat. A költség hihetetlenül alacsony: mindössze tízezer lej.
Egynyári virágokra szakosodott a kertészet – mutat körbe ifjú Sidó. Jó piaca van a szálviának, a petúniának, a vevők keresik a begóniát, a bojtocskát, a gazániát is – utóbbit nyári gerbera vagy záporvirág néven is ismerik.
A kertész minden kertelés nélkül mondja: nem nehéz a virágtermesztés, de néhány alapvető szabályra oda kell figyelni. A legfontosabb: a virág akkorra legyen eladásra kész, amikor a külső hőmérséklet is elfogadhatóvá válik. Mindenképpen a tavaszi fagyok után, májusban érdemes kiültetni az egynyáriakat, akkor a legnagyobb a kereslet is irántuk – mondja Sidó György.
A kovásznai polgármesteri hivatallal idéntől sikerült szerződést kötniük. Nemcsak a virágpalánták szállítását vállalják, részt vesznek a kiültetésben, a kis növények ápolásában. Az a tapasztalat, hogy szebb lesz a virág, ha kiültetés után egy ideig a termelő gondozza.
A palánták, cserepes virágok előállítási költségei többrétűek: mag, cserép, tőzeg, locsolóvíz és nyilván a ráfordított munka. Komolyabb jövedelemre az számíthat, aki nagyobb mennyiséget tud termeszteni – magyarázza. Ezért szeretnék bővíteni kertészetüket, új piacokra betörni – ezzel lehetne biztosítani a fennmaradást, a család megélhetését.
Kiállításokra még nem jelentkeztek, megfogalmazása szerint "kísérleti években járnak", a könyvekben leírt termesztési technológiákat akarják gyakorlatban kipróbálni, minél nagyobb tapasztalatra szert tenni.
A vágott virág termesztése is alternatívát jelenthet, de ahhoz fűtés, igényesebb, komolyabb felszereltség szükséges. A cserepes virág ennél könnyebben termeszthető, most épp a krizantémok időszaka következik.
Ha valaki virágtermesztéssel akar foglalkozni, akkor előbb mérje fel a piacot, majd használjon minőségi vetőmagot, és szívvel-lélekkel álljon a virágok mellé, így nem fog csalatkozni – javasolja Sidó György minden kertszerető embernek.