Nokia helyett Bosch?
Emil Boc miniszterelnök szerint hat hónapon belül a kormány azonosítja azokat a stratégiai befektetőket, amelyek folytathatják a Kolozs megyei stratégiai befektetéseket a nemeszsuki Nokia gyár bezárása után. A kormányfő hangsúlyozta: bizalmasan kell kezelniük azokat a tárgyalásokat, amelyeket a kormány különböző cégekkel folytat romániai beruházásokról, a nyilvánosság ugyanis veszélyeztethetné a befektetéseket.
Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke ugyanakkor tegnap bejelentette, hogy a megyei önkormányzat tárgyalást kezdett a Bosch cégcsoporttal a Tetarom ipari parkok egyikében tervezett beruházásról. Tişe elmondta: már talajpróbákat vesznek, és vizsgálják a területet a beruházás beindítása érdekében.
Gázáremelés csak ipari fogyasztóknak
Az OMV Petrom (SNP) társaság körülbelül hat százalékkal emelné az ügyfeleknek szállított belföldi gáz árát, 495 lejről 525 lejre 1000 köbméterenként, ami egy százaléknál kisebb mértékben befolyásolná az ipari fogyasztók tarifáit, és egyáltalán nem érintené a lakosságot – közölte a vállalat. Közleményük szerint az ár megfelel mind a hatályban lévő román törvényeknek, mind a kormány által az IMF-fel és az Európai Bizottsággal szemben a gázpiacnak az árak fokozatos emelésével való liberalizálására vonatkozóan tett vállalásainak. Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) bejelentette, hogy az ipari fogyasztók számára október elsejétől nyolc százalékkal emelkedik a földgáz ára, a lakosság és a hőenergia-termelők számára viszont nem változik az ár.
Ismertető körúton a Mikó-terv
A székelyudvarhelyi Őszi Vásár keretében mutatták be tegnap az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett gazdaságfejlesztési stratégia, a Mikó Imre Terv vitairatát. A felszólalók közül Mátis Jenő, az EMNT gazdasági szakbizottságának alelnöke ismertette a terv illeszkedését az aktuális gazdaságpolitikai konjunktúrába. A vitairatot ismertető körút további húsz városban folytatódik, az összegyűjtött javaslatokat, tapasztalatokat a kezdeményezők beépítik a Mikó Imre Terv végleges változatába.
Elektromos autók a roncsprogramban
Az elektromos vagy hibrid autókat vásárló magánszemélyek és cégek is részesülhetnek hétfőtől a Környezetvédelmi Alap által nyújtott kedvezményekben, függetlenül attól, hogy van-e a roncsprogramban leadható gépkocsijuk – közölte tegnap a szaktárca. Idén a program csak egyetlen hónapig, november 4-éig érvényes, de a hatóságok ígérik a 2012-es ismétlést. A régi autót leadó és újat vásárolni akaró magánszemélyek és intézmények két roncsprogram-értékjegyet kapnak a hibrid autó vásárlására, és négyet, ha teljesen elektromos meghajtású gépkocsit vesznek. Aki nem ad le autót, de szeretne hibrid gépkocsit vásárolni, a jármű értékének tíz százalékát kitevő kedvezményt kap, de nem többet 1800 eurónál, valamint húszszázalékos, de 3700 eurót meg nem haladó kedvezményben részesül elektromos meghajtású gépkocsi vásárlása esetén.