Mondogatják: legalább százezer embernek távoznia kell az állami állásokból, vagy kisebb bérért dolgoznia, s hallani azt is, ha a szükség úgy hozza, ha a dolgok rosszul alakulnak, kénytelenek lesznek megadóztatni az összes nyugdíjat. Az új munkaügyi miniszter, Sulfina Barbu, okulva elődje, Sebastian Lăzăroiu nyegleségéből, már-már krokodilkönnyeket hullat az idős nemzedék nehéz sorsa fölött Már nem is érdemes részletezni, mennyit keres nálunk egy alkalmazott, és mennyit, mondjuk, az államcsőd határán billegő Görögországban, vagy mennyi az átlagnyugdíj a sokat siratott Írországban, s mi vár az idős emberekre itt, ha 16 százalékos dézsmát vetnek ki csekélyke havi fixükre. Mert közben, bármit mondanak is a politikusok, a statisztikusok, az árak elszabadultak, nyakunkon a tél, s már sejteni lehet, nagyon drága lesz idén télen a meleg.
A kormány és a vezérlő párt azzal védekezik, csökkenteni kell a kiadásokat, hogy maradjon pénz beruházásokra, azaz a gazdaság motorjának működtetésére. Miközben Jeffrey Franks IMF-küldöttségvezető eddigi optimizmusát meghazudtolva azt nyilatkozza, hogy lelassult a reform, elbizonytalanodott a kormány, s Románia 2012-es gazdasági növekedése jó esetben éri el a két százalékot. Ráadásul igen megnőtt annak veszélye, hogy szép csendesen begyűrűzik az újabb vagy a régi, de megizmosodott válság Romániába.
A másik örök optimista, a román jegybank elnöke is figyelmeztette Bocékat: akár tetszik, akár nem, együtt hullunk Európával. Az ok is pofonegyszerű: a hazai export 60 százaléka az uniós államokba irányul, és ha ott nem lesz kereslet a román termékekre, akkor csődközeli helyzetbe kerül az ország. És hogy jóra ne számítsunk, Isărescu azt is elárulta, a hazai és brüsszeli bürokrácia egyre nehezebbé teszi a vállalkozók életét, a kettő egymásra rakodó hatása végzetes lehet Romániának.
Közben Bocék stadionokat avatnak, két-három kilométeres autópálya-szakaszokon ünneplik sikereiket. Homokban a fejük.