Szeptember utolsó hétvégéjén a sepsiszentgyörgyi Adrenalin SE két tagja – Szőcs Károly Csaba és Márk Előd – Ausztriába látogatott, ahol megmászták a Dachstein-hegység déli falát.
Ez a 850 m-es szintkülönbségével és 2996 m-es magasságával Európa egyik legimpozánsabb nagy fala – tudtuk meg Szőcs Károly Csabától, aki hozzáfűzte: A függőleges déli falon több mászóút kígyózik felfelé, mi a Steiner-utat választottuk, amely 850 m hosszú. A fal aljától a csúcsig 27 kötélhosszat (ezek lehetnek húsz- vagy akár ötvenméteresek) kell leküzdenünk, s ehhez szeptember 24-én tökéletes időjárási körülmények között nekem és Elődnek nyolc óra kellett.
A Dachstein-masszívum az egyik legismertebb osztrák hegység; igazi turistaparadicsom, ahol télen-nyáron nagy a forgalom. Délről egyetlen összefüggő, hatalmas falvonulat, északi oldalán pedig kiterjedt gleccserek ereszkednek alá, melyek a síelőknek kedveskednek hóval egész nyáron is. A háromszéki hegymászók a fal ,,közelében" lévő parkolóban aludtak, hiszen nem futotta kényelmesebb szállásra, de aki már hozzászokott az ilyen kalandokhoz, annak ez is megfelel. A megyeszékhelyi duó számára hajnali négykor volt az ébresztő, majd félórás előkészület után belevágtak az előttük álló két és fél órás gyaloglásba.
– Korán volt a ébresztő... Milyen volt az utatok a szálláshelytől a falig?
– Igen, nagyon korán belevágtunk a kalandba. Koromsötétben, a fejlámpák fényénél nehéz volt a tájékozódás, de szerencsésen megérkeztünk a falhoz – meséli Szőcs. – Fontos volt számunkra, hogy elsők legyünk, elsőkként vágjunk neki az útnak. Erre azért figyeltünk oda, mert így elkerülhettük a torlódást és az előttünk haladó mászók által okozott kőhullást. Miután a fal alján előkerült a mászócipő, a kötél és a többi biztosítóeszköz, kötélhosszról kötélhosszra haladtunk, s lassan, de biztosan küzdöttük le az előttünk álló akadályokat. Az út nehézsége nem a technikai nehézségben rejlett, hanem inkább a tájékozódásban. Annak ellenére, hogy próbáltuk elkerülni a torlódást, a felfelé vezető úton volt egy kis gyúródás, hiszen hat kötélpárossal is találkoztuk, és mindenki szerencsésen felért a csúcsra.
– Ti mikor értétek el a 2996 méter magas csúcsot?
– Délután három órakor értük el a fal tetejét. Itt mosolyogva ráztunk egymással kezet, innen pedig könnyű terepen pár perc alatt elértük a 2996 méteres csúcsot. Itt elkészítettük a szokásos csúcsfotót, és rövid pihenés után megkezdődhetett a leereszkedés. A helyi hagyományokhoz híven voltak, akik megmászták a csúcson levő keresztet, amely öt méter magas, és így ők elmondhatják magukról azt, hogy ,,háromezer" méter fölött jártak. Mi kihagytuk ezt, és a saját dolgunkkal törődtünk. Sajnos, lefelé menet sokan a torlódás elkerülése miatt siettek, és egy hegymászó bajba került. Egy hegycsúcs megmászása csak az út fele, hiszen még hátravan a visszaút. A statisztika most is beigazolódott, ugyanis a hegymászóbalesetek nagy része a visszaúton történik, és egy figyelmetlen alpinista húsz métert zuhant, komoly sérüléseket szenvedve. Ilyen körülmények között alkalmunk adódott végignézni, hogyan is dolgoznak az osztrák hegyimentők, akik a sérült elszállítására helikoptert is igénybe vettek.
– Ezt követően még mit tartogatott számotokra ez a túra?
– Késő délutánra értünk vissza az autónkhoz, majd egy rövid és szerény ünneplést szerveztünk. Búzasört ittunk, és jól belakmároztunk a helyi sült kolbászból. A jól megérdemelt pihenő után elindultunk hazafelé, s útközben újabb túrán törtük a fejünket.
