Erre kellett figyelnie a hét településből álló Nagyborosnyó község tanácsának – ide számítottuk Várhegyet és Kispatakot is –, hogy kievickélhessen az elmúlt időszak adósságaiból. S mint láttuk, a borosnyói termelőegységek is érzik a gazdasági válság okozta nehézségeket.
Túlélésen a falusi ipar
Nagyborosnyón több mint tíz esztendeje dolgozik egy ipari cég, amelyet Gerriet Jan Buccnk holland befektető létesített. Megszerette ezt a vidéket, s úgy határozott, ha messzire is kerül a tulipánok országától, lehorgonyoz. Most már több szál köti őt is, családját is Három­székhez, a közeli Kispatakon telket vásárolt. A cég, az egykori Hax, jelenleg Nabor Kft. (Nagyborosnyó nevének kezdőbetűiből) nemrég még több mint száz alkalmazottnak biztosított munkahelyet és kenyeret, de miként az egységvezető Finna Ervintől megtudtuk, le kellett építeni a létszámot. Túlélés, ami most folyik, vízvonalon lebegnek.
– Jelenleg csak egy váltásban dolgozunk, s a munkások száma mindössze 35. Az uniós válság nagyon érezteti hatását, egyre kevesebb a külföldi megrendelő, maradt még a belföldi megrendelés. Tömör cserefa bútort gyártunk szárított tölgyfából, és réteges padlót. Vállalunk lépcsőburkolót, karfákat is – tájékoztatott Finna.
– Gond-e a nyersanyag beszerzése?
– Nem. A helyi piac számára belföldről vásárolunk, többnyire Erdővidékről, de kapunk nyersanyagot külföldről is.
– Külföldről?
– Igen. Egy ideje lohn (bérmunka-) rendszerben dolgozunk, mert kénytelenek vagyunk a tölgyfát Né­metországból behozni. A holland partnercég felvásárolja a német nyers­anyagot, elküldi nekünk Boros­nyóra, mi visszaküldjük a készterméket. Munkásaink java része szakember. Érthető, hogy ezeket tartottuk meg, nem a szakképzetleneket.
Nem könnyebb annak az egyetlen nagyborosnyói kenyér- és sütőipari termékeket gyártó vállalkozásnak sem, ahol a cég fenntartása létkérdés, mert sem a ház ura, sem a felesége nem érte még el a nyugdíjaskort. Andrási Gyula és Adélka csak úgy tudott kievickélni az uniós nehézségekből, hogy változtattak az általuk addig előállított termékek minőségén, hagyományos kenyeret, kiflit és zsemlét készítenek fás kemencében, vállalva azt a kockázatot is, hogy a magasabb önköltség és az ebből adódó eladási ár növekedé­se éreztetni fogja kedvezőtlen hatását. Egyelőre még megvan a piacuk, bár jelentősen leépült, remélik, hogy sikerül a létezőt megtartani. Fejleszteni nem tudnak, esetleg a szükségekhez igazodva változtatnak a termékeken. Ez is amolyan kényszerű túlélés...
Az egyház is?
Andrási Géza a helybeli református gyülekezet gondnoka is. Asztalán szomorú jövőnkről született "bizonylatot" pillantottunk meg, a Hunyadi Református Egyházmegye templomairól tavaly megjelent megrázó könyvet. Mintegy négy éve a borosnyói egyház testvérkapcsolatot ápol a szórványgyülekezetben még élő rákosdi kálvinista magyar református közösséggel, akik már több alkalommal ellátogattak Boros­nyóra, a helybeliek is Rákosdra.
– Rákosd a legnépesebb gyülekezet, de hozzá tartozik még néhány fogyó eklézsia. Lehangoló volt hallgatni a szórványlelkész szavait. Állí­tó­lag a székelyeket a Vajdahunyad vára védelmére telepítette oda még Hunyadi János; érdekes, hogy a családnevek utalnak még arra, melyik vidékről: Bikfalvi, Szombati, Ká­szoni stb. Meleglelkű, kedves emberek, de eléggé harapják a magyar nyelvet. Sok család otthon már románul beszél, de a református magyar templomban minden vasárnap ott vannak, és akinek román felesége van, viszi magával. Erősen lelki emberek, melegszívűek, vendégszeretőek. A székely vendégszeretet is híres, de nekem az volt a benyomásom, hogy ők nagyobb lelkesedéssel fogadnak minket, mint ahogyan nekünk sikerül őket – mondta Andrási.
– Mivel foglalkozik most a gondnok?
– Most legnagyobb gondunk a volt kántori lakás felújítása, mentése. A tetőzetet sikerült újba rakni, önerőből, közösségi munkával be is kerítettük a telket. De mert nagyon megviselte az idő, felújítására jelentős befektetés szükséges. Megmentettük, de hogy tovább léphessünk, várni kell, idő kell, hogy túléljük ezt a nehéz időszakot. Jó hír, hogy felmérték az egyházi ingatlanokat, s telekkönyveztetjük. Akaratban nincs hiány, csak meg kell teremteni melléje az anyagiakat. Tizenketten vagyunk presbiterek, jó az egyetértés, segítjük egymást. Ha valaki valami miatt nem tud részt venni egy munkában, jön helyette a másik. Mint gondnokot, nem hagynak magamra.
– Mi van az Andrássy-családfával? Híres, kiterjedt történelmi magyar család.
– Nekem az élet, a mindennapok munkája soha nem engedte, hogy ezzel foglalkozzam. Az elődeim mesélték, hogy szentkirályi Andrásiak vagyunk, de már nem katolikusok, és nem is két s-sel és y-nal írjuk a nevünket. Hátha majd a családkutatásra is akad alkalom. Szép három fiam van és négy fiúunokám, ők majd kibogozzák.
Nekünk azonban azt a gordiuszi csomót volt szándékunkban kibogozni, mely a helyi önkormányzat túlélési stratégiájának a közeljövőjéről szólt.
Fordított stratégia
– Nem nagyon látszik a községközpont arculatán a változás, amit a lepergett húsz esztendő meghozhatott volna – mondtuk Lőrincz Kálmán polgármesternek, aki rövid idő óta tartja kezében a kormánykereket, és tudatában van annak, hogy vízvonalon áll a községvezetés.
– Visszapillantani szükséges. Nem tisztem ugyan, hogy mérlegeljem a lepergett két évtized történéseit, de lényegesebb, hogy sikerült megszabadulnunk az örökölt tetemes adósság egy részétől, mely a feldobolyi bekötőút ki nem fizetett költségéből és a késedelmi kamatból származott. Összértéke elérte a kétszázezer lejt, s ez fékezőerő volt munkánkban. Remélem, hogy megyei segítséggel ezt is törleszteni tudjuk. Tény, hogy nagyon kezdeti szakaszban még a község közművesítése, az infrastruktúra kiépítése, pedig ez élvezne elsőbbséget. Kivéve Feldobolyt, ahol van a múltból örökölt ivóvizes csorgórendszer, és Kisborosnyót, melynek ivóvízellátását Nagypatak szomszédos községgel közösen szándékoznánk kiépíttetni, a település többi részét – s ebben a köz­ségközpontot is – Or­baiszék ivóvízhálózatához csatlakoztatnánk, és Kom­mandóról kapna minőségi vizet. A köz­ségközpont munkálataira meg is nyertük a pályázatot, de a 300 000 lejre rúgó, hatalmas önrész gondolkodásra késztet. Nyilván, ezt követné a kanalizálás. Arra nem volt pénzünk, hogy az előtanulmányokat elkészíttessük. Szomorú, de való. Annyi bizonyos, ha eddig a falvakat juttattuk kisebb előnyökhöz, a 2012-es esztendő majd Nagyborosnyóról szól, mert való igaz, hogy valamit itt is kellene mozdítani. Az eltelt rövid idő alatt úgymond fordított stratégiát folytattunk, mert önerőnkre támaszkodtunk, s csak kisebb anyagi kiadásokra vállalkoztunk a falvakon. Kisborosnyón hidakat létesítettünk, még épül egy Kispatakon. Feldobolyban kiástuk a közkutat, félig elkészült a vízlecsapoló árok is. Pályázatokat nyertünk a kisborosnyói és a feldobolyi kultúrház felújítására, de kétes, marad-e annyi pénzünk, hogy tető alá is hozzuk. Cófalván ez sikerült, elkészült egy mezei áteresz, és most a Kovászna-patak árkát mélyíttetjük, árvízmegelőzésként. Remé­nyeink szerint tavaszra elkészül a rég óhajtott híd Zágon patakán. Lécfalva felé megszületett az aszfaltos bekötőút, és 350 méter aszfaltszőnyeg a fa­lu között. Itt még hátra a kultúrotthon javítása, konyha és illemhely épí­tése. Nem feledkezünk meg Vár­hegyről sem. A lakosság kérte, hogy az egyik tömbház számára építtessünk ülepítőmedencét.
Az önkormányzat tervei közt szerepel a köz­ségközpont arculatának szépítése, parkosítása. Sajnos, a pályázati lehetőségtől már elestek, de önerőből szándékoznak nekifogni. Járdák és vízlefolyók épülnének, bejárati székely kapuk. Felújítanák a hősi emlékművet és a játszóteret. Pontot tennének a maradék földterületek tulajdonjogának rendezésére is, topográfus mérnököt alkalmaznának, mert 5100 hektárt kell felmérni és kitisztázni Nagyborosnyón. Csak ezután adhatnak majd ki új birtokleveleket. A polgármester elismerte, hogy jócskán van még igénylő és elégedetlen, jussát kereső, sok az olyan régi ügy, amit már csak törvényszéken lehet megoldani. Sajnos, az embereknek húsz esztendő után már elfogyott a türelmük, és tárgyalás helyett mérgüknek, elégedetlenségüknek adnak azonnal kifejezést.
Vallási kisebbségben
Közéleti témáról lévén szó, bekopogtattunk Pakucs Etelkához, ugyanis arról panaszkodtak a helybeli katolikusok, hogy beszakadt az imaház mennyezete, és a Zá­gonból beszolgáló plébános nem tudja megtartani a havi egy szentmiséjét.
– Valóban így van, de bízunk abban, hogy fordulatot vesznek a dolgok, kerül jó akaratú segítő kéz is, mert a csupán negyven lelket számláló filia főjavításra nem képes. Nagyon kedves és kiváló lelkészünk van, igényeljük a lelki gondozást. Nem könnyű neki, mert tizenegy filiában tevékenykedik. Beszolgál Bozdaforduló környékére, Zágonbárkányba is. Mi, katolikus asszonyok, gyakran látogatjuk a református templomot, részt veszünk a rendezvényeken. Együtt voltunk a csernátoni értekezleten, eljárunk a református nőszövetségbe, a bibliaórákra is. Érezzük, hogy mindig szeretettel fogadnak, és nagyon kedveljük a református lelkipásztort.