Két évtized alatt felnőtt egy új nemzedék, a mai fiatalok nem ismerik a diktatúra alatt vegyes tannyelvűvé kevert iskolák 1989 utáni szétválásának, önállósulásának történetét, legfeljebb szüleiktől hallották, hogy tucatjával voltak nemzedéktársaik, akik kényszerűségből jártak román osztályba. A kommunista rezsim a nagy hagyományú iskolákat sem kímélte, percek alatt változtatta meg évszázados berendezettségüket, felszámolva önállóságukat, de egyvalamit, szellemiségüket nem tudta kiirtani. Hogy mindez hogyan határozta meg a Székely Mikó Kollégium újkori történetét a felemás döntésszabadság elmúlt két évtizedében, és mit tehetett, illetve tett az iskola igazgatója a mikós szellem megőrzéséért, továbbadásáért, erről is kérdeztük Bíró Bélát, aki huszonegy és fél esztendő után lemondott az igazgatói tisztségről.
– Az 1989-es fordulat után az erdélyi és ezen belül a háromszéki, sepsiszentgyörgyi magyar közösség azonnal kinyilvánította akaratát, hogy visszaszerezze, létrehozza az önálló magyar iskolákat. A szándék egyértelmű volt, az ellenben nem biztos, hogy a tenni akarók tudták, mindez mivel jár. Az 1-es számú Matematika-Fizika Líceum matematikatanáraként hogyan keveredett bele az iskolaszervezésbe, majd igazgatásba?
– Már 1990. január 18-án jelölt az akkori közösség, másnap meg is választottak. Amikor a jelölés végett felkerestek, volt tanítómesterem, Berde Zoltán indoklása az volt: "katedrán jól dolgozik, példát mutatott idáig, s bár kényszerítették, nem volt hajlandó beállni a kommunista pártba". Ilyen fajta érvek hangzottak el, valamint, "elég fiatal ahhoz, hogy mindazt, amit közösen megálmodunk, végre tudja hajtani". Akkor harminchat éves voltam. 1984 őszén kerültem a Székely Mikó Kollégiumba, úgymond érdemeim elismeréséért hoztak Barótról, azt mondta az akkori szaktanfelügyelő, "erősítendő az itteni matematika munkaközösséget". Így szólt akkor Kurta Ferenc tanfelügyelő indoklása. Itt olyan tanítómesterekkel találkoztam, mint Berde Zoltán, József Álmos, Keresztes László, és mert ők is győzködtek, hogy vállaljam el az igazgatást, hát elvállaltam.
– Valószínű, voltak egyéni elképzelései az iskola jövőjéről, ugyanakkor az akkori tanári közösség is elvárt valamit öntől, hisz az indoklásban is elhangzott, alkalmasnak tartják arra, hogy amit közösen megálmodnak, végre tudja hajtani.
– Már hat éve itt tanítottam, megismertem az itteni tantestületet, elvárásaikat, megismerkedtem az iskola múltjával és szellemiségével, értékrendjével. Igaz, hogy ez református kollégium volt, és én katolikusként vállaltam az igazgatást, ami miatt egy bizonyos pillanatban bíráltak is, de akkor én nem gondoltam arra, hogy ez a tisztség felekezetileg annyira meghatározó. 1990-ben egészen másak voltak a céljaink, mint hogy megkülönböztessünk különböző felekezetűeket egymástól, akkor az volt a fő cél, hogy visszaadjuk a magyar közösségnek a Székely Mikó Kollégiumot, és azt, ami pozitív volt, ami kialakította az iskola hírnevét, tovább­vigyük, és lehetőleg még magasabb szintre emeljük. A jellegén is változtatnunk kellett, hisz addig külső utasításra erőltetetten reál és műszaki beállítottságú volt, a humán műveltségi oktatás háttérbe szorult. Ezt szerencsésen sikerült kiegyensúlyozni, a törvényi lehetőség is megvolt hozzá.
– Tudjuk, hogy csapatmunka volt. Kik segítették kezdetben ezt a munkát?
– A cél érdekében, hogy önálló magyar iskolává alakítsuk a Mi­kót, rengeteg egyeztetés folyt az iskola tantestületének román ajkú tagjaival és a megyei vezetőkkel. Ez valamelyest működött 1990. március 19-ig, a marosvásárhelyi pogromig, utána nagyon bekeményített a helyi románság. Akkoriban kétszáz olyan magyar diákunk volt, aki akarata ellenére román tannyelvű osztályban tanult, és már januártól új magyar osztályokat hoztunk létre számukra. Ezt nem volt könnyű megszervezni, megértetni a román kollégákkal. Kilátásba helyeztük, hogy 1990 őszétől önálló magyar iskolaként működünk, tehát a román osztályoknak költözniük kell. Ez okozta a nagyobb problémát mind az iskolán belüli, mind a megyei egyeztetésben. Ki kell emelnem Pál Ferenc igazgatótársamat, akivel minden ilyen jellegű tanácskozás előtt külön egyeztettem, és a megyei megbeszéléseken együtt képviseltük a magyar iskolák ügyét.
Döntések elvek mentén
– Óhatatlanul adódnak népszerűtlen döntések, amikor a tanárkollégákkal szembekerül az igazgató. Ezt hogy élte meg?
– Kezdetben az eufória nagy volt, de nem egyedül döntöttem, hanem konzultáltam előzőleg a kollégákkal, letapogattam a belső közvéleményt adott dologról, megnéztem, van-e többségi akarat, és analóg példákat is tanulmányoztam, máshol hogyan történt. Olyan döntéseket hoztunk, ami hasznos, és amit a többség elfogadott. Ugyanakkor elvek mentén döntöttünk. Feltétlenül meg kell említenem az első helyettesemet, néhai Kádár Istvánt, Keresztes Lászlót, aki tizenhat és Kerekes Gyöngyikét, aki tizenhét évig volt a helyettesem. Nagyon jól szót értettünk, közeli volt az értékrendünk, közösek elképzeléseink.
– Önt keménykezűséggel, konzervativizmussal, merevséggel jellemzik, jellemezték. Alkatilag is ilyen ember, vagy pedig fel­vállalta mindazt, amit olvasott, tudott a Mikóról, és nem akart eltérni az iskola korábbi elveitől?
– Szerencsére az értékrendem és az olvasmányaimból ismert mikós értékrend talált. Valóban voltak olyan kritikák, hogy túl szigorú vagyok, konzervatív a rend és fegyelem fenntartásában. Emlékezzünk, mennyi vita volt arról, mi is a mikós szellem, és az kerekedett ki ebből, hogy többféle jellemzője van az iskolának, köztük az ismeretszerzés és tudás magas szintjének megkövetelése, a tisztességes munka becsülete, hűség a szülőföldhöz, a nemzethez és a valláshoz, amelyhez tartozónak rendelt a sors. Ezek az én értékrendemnek is összetevői.
Tehetséggondozás márpedig kell
– A konzervatív jelző nem feltétlenül negatív, de az már igen, hogy a Mikó megítélésében gyakran elhangzik, hogy ebben az iskolában igazán csak az olimpikonokat értékelik, ők az értékes diákok, a gyengébb képességű tanulók nem kapnak elegendő odafigyelést. Voltak évek, amikor a Mikó már az óvodásokat is megválogatta, az első osztályba is csak a legjobbakat fogadta, majd ugyanez történt ötödikben is.
– Én egy kialakult helyzetet örököltem, de nem voltam annyira merev, hogy ezt mindenáron fenntartsam. Példa rá, hogy az utóbbi öt évben ez a rendszer már nem működik nálunk. Amikor eljött az idő, és a társadalmi igény úgy alakult, hogy ez a válogatás ne legyen, akkor ezt elfogadtam és elfogadtattam a vezetőtanáccsal is. A mai világban pedagógiai vita van arról, kell-e elitiskola, kell-e tehetséggondozás. Én azt gondolom, kell. Természetesen kellenek felzárkóztatási programok is, de a tehetséggondozásnak is kell léteznie tanulás, zene, mozgás stb. téren. Nem a népszerűség vezérelt, és volt is elég súrlódásom emiatt. Dicséretet sem kaptam, legfeljebb csak lemondásom után.
Ahány miniszter, annyi törvény
– Mi a legnagyobb kudarca, és mit tart sikerének?
– Többek között nem sikerült a teljes szülői közösséget meggyőzni arról, miért olyan szigorú az osztályozás a Székely Mikó Kollégiumban. Volt egy szülői réteg, amellyel ezt nem tudtam elfogadtatni. Azzal érveltek, hogy a szigorúság miatt az egyetemi felvételin hátrányba kerülnek a gyermekeik. Ez igaz is rövid távon, de én azzal érveltem, hosszú távon nagyon fontos a jegyek tudásfedezete. A másik, amit saját hiányosságomnak is mondanék, nem sikerült meggyőzni a református egyházat arról, hogy ne szakítsa ki a Református Kollégiumot a Székely Mikó Kollégiumból. Sokszor egyeztettünk, de nem erőltettem túlzottan, nehogy azt olvassák ki belőle, hogy személyes ok miatt tartok ki emellett, mivel annak az iskolának én nem leszek az igazgatója, és azért ellenzem. Amint bebizonyosodott, ez nem volt jó ötlet, mert akik akkor szétválasztották a két iskolát, azok ma egyesíteni akarják.
– A törvények folyamatos változása, a pénzhiány is akadályozta a munkát, minden bizonnyal emiatt is maradt el egynéhány terv, elképzelés megvalósítása.
– 2000 táján a szolgáltatók bepereltek, mert nem tudtuk fizetni a számlák egy részét, később ez rendeződött. Igyekeztünk infrastrukturális fejlesztést is végezni. A bank egykori épületét súlyosan károsította az 1990-es földrengés, akkor le kellett bontani, újraépíteni. A műhely épülete is tönkrement, azt is felújítottuk. A másik nehézség az volt, hogy a törvények és az alkalmazási szabályzók folyton változtak. Huszonegy év alatt a tizenötödik tanügyminiszter van tisztségben, mindenikük mást akart, mint az elődje. Egy minisztert emelek ki, akire nagy tisztelettel tekintettem fel, Andrei Marga. Egy másik, rendszerből fakadó nehézség, ami akadályozza a minőségi oktatást, a címzetesség fenntartása a tanügyben. Az igazgató munkaköri leírásában szerepel, hogy felel az oktatás minőségéért. Ez ellentmondásban áll a rendelkezésre álló eszközökkel. Olykor a pedagógus kihelyezési papírja hamarabb megérkezett, mint a kolléga, nem tudtuk, vajon ki van a név mögött. A pedagógusi versenyvizsgák pedig nem azt mérik, amit kellene ahhoz, hogy el lehessen dönteni, ki a jó pedagógus, a közepes, illetve a gyenge tanár. Szoktam mondani, nem tudós kell a katedrára, hanem pedagógus, olyan ember, aki jól felkészült, szereti a tárgyát, és olyan módszere van, hogy át is tudja adni az ismereteket.
A mikós védjegy
– Sikereink egyik alapja az, hogy eleve jó volt a védjegye a Székely Mikó Kollégium­nak. Egy olyan szülői közösség kapcsolódott az iskolához, amely tanulásra vágyó és tanulásra képes gyermekeket küldött ide. A pedagógustestület is összességében igyekezett felnőni feladatához, bár a már említett törvényi hiányosságok miatt nem sikerült ezt százszázalékosan elérni. De tanárainknak volt mindig egy olyan derékhada, mely hangadó volt, példájával és munkájával meghatározó húzóerő, ezt a szellemiséget fenntartotta, fejlesztette, továbbvitte. Sikernek tekintem továbbá azt a sok kiállást a magyar oktatásért, a Har-Kov jelentések idején is tiltakoztunk, és kértük a teljes körű magyar oktatást. Igyekeztünk a nevelési oldalt is erősíteni, valamint a humán műveltséget. Jó hagyománya volt a néptánc­oktatásnak, előteremtettük az anyagiakat, és folytattuk, a kóruséneklést szintén támogattuk, kitűnő sporteredményeink és -kapcsolataink voltak már kezdettől. A hagyományok felidézésére is nagy hangsúlyt fektettünk. Megteremtettük, visszaállítottuk gróf Mikó Imre kultuszát, emlékplakettet helyeztünk el, majd a Székely Mikó Kollégium Alapít­ványával és a Véndiákok Baráti Társaságával együtt meggyőztük az önkormányzatot a köztéri Mikó-szobor állításáról. Kialakulóban az iskola egyik legendás igazgatójának a kultusza, az alapítvány szorgalmazza Csutak Vilmos köztéri szobrának felállítását. Isko­lánkban nagy hagyománya van a véndiák-találkozóknak, ennek jegyében szerveztük meg 1991-ben a mikós véndiák-találkozót, 1996-ban is tartottunk egy világtalálkozót, és méltó módon ünnepeltük meg az iskolaalapítás 140., majd 150. évfordulóját.
Vissza a katedrára
– A huszonegy és fél év elég hosszú időszak ahhoz, hogy az ember belefáradjon ezeknek a feladatoknak az ellátásába. A másik ok, amiért lemondtam: az új tanügyi törvény egyes szabályzóinak alkalmazását és alkalmaztatását nem vállalom. Ugyanakkor egyfajta népi bölcsességet is megszívleltem, azt szokták mondani, a csúcson kell abbahagyni. Tavaly beérett a két évtizedes munka termése. Az én igazgatásom alatt a közösség megkapta az államelnöktől a tanügyi érdemrend tiszti fokozatát, a tanügyminisztérium részéről pedig kiválósági oklevelet kaptunk. Minden értékválság ellenére, a társadalom minden újkori vajúdása ellenére hiszek a keresztény erkölcsi alapon nyugvó tudásalapú társadalomban. Ezt olvastam ki a mikós szellemből is, ilyen értékek mentén próbáltam irányítani a Székely Mikó Kollégiumot, de tanárként is ezt követtem és követem. Szeretem a matematikát, és szeretem átadni a gyermekeknek. Azoknak is, akik szeretik a matematikát, és azoknak is, akik kevésbé kedvelik a számokat.
Kérdezett: fekete réka