A mostani négyállomásos sorozat, amelynek "hazai" előadására az árkosi Szentkereszty-kastélyban került sor, sikersorozatnak mondható. Azért is, mert olyan elmúlt korok zenéjét hozta az értő közönség elé, amelynek részletes feltárásával még adós a zenetudomány, de azért is, mert az eredeti kéziratokhoz, énekeskönyvekhez rendkívül gondosan nyúló muzsikusok megtalálták annak módját, hogy a korhűség mellett a zene felvidítsa, szórakoztassa a nagyérdeműt.
Nem volt könnyű dolguk, hiszen például – amint Filip Ignác, az együttes vezetője el is mondta az előadás során – az exkluzivitást adó Sepsiszentgyörgyi kottás kézirat dallamaihoz jobbára maguknak kellett kíséretet írniuk, a sokkal inkább ismert és kutatott Kájoni-kódex darabjainál pedig a válogatásban és az előadásban kellett igazodniuk a választott tematikához. Az előadás harmadik kútfője Bocskor János csíkszentléleki atyafi tizennyolcadik század elejéről származó énekeskönyve volt. Itt az előadóknak arra kellett vigyázniuk, hogy a barokk hangzásvilágból a népi énekekbe, a ma is élő népdalokba átszüremkedett értékek miként kerüljenek egyensúlyba néhol egyazon darabon belül is. Ebbe a zenei sokszínűségbe továbbá jól beleillett a tizenkilencedik század eleji, Martonffy István által jegyzett magyar táncok összeállítás.
A nyolctagú együttes – Filip Ignác mellett Kovács László, Kovács Éva, Adorján Csaba, Szabó Éva, Lázár Zsombor, Szőgyör Árpád és Paul Cristian, és meghívottaik: Andrejszki Judit, Chereji Szilárd és Caius Hera – a tőle megszokott igényességgel oldotta meg a feladatot.