Ezek szerint a népszámláláskor ne tessenek ficánkolni, mert esetleg a minket megszámláló nem tud számba venni. Azt mondják: biztos, hogy a népszámlálóbiztos biztos, ami biztos alapon egyeztet velünk, hogy biztosan mikor számol meg. A népszámlálási népszerűsítés egyre fokozódik, és ez jó nekünk. Három pártunk is felszólított már, engedjem magam megszámlálni, és mondjam, hogy magyar vagyok. Ha eddig nem is voltam benne biztos, de pártjaink meggyőztek, és azt teszem, amit mondanak. Mindenesetre, nem tudom, mire vélni, és gyanús, hogy ilyen nagy az egyetértés közöttük, és mindenik ugyanazt akarja.
Ezzel a kampányolással viszont nem csak a magyarokat lehetne megcélozni, hanem a románokat is. Nemcsak magyarul kellene hangoztatni egyfolytában jelszavunkat, hogy: Magyarnak lenni jó!, hanem románul is. Ezt addig kell ismételgetni románul is, amíg nemcsak mi, hanem ők is elhiszik. És akkor miért ne próbálnák meg? Egyszerűen magyarnak vallanák magukat, és kész, mert mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek mondja magát.
Az anyanyelvet is be kell vallani. Amire szintén azt lehet mondani, hogy magyar, mert a román kérdezőbiztos úgysem tudja ellenőrizni, hogy igaz-e vagy nem, ha egy román azt mondja, hogy magyar. Az is jó, hogy ha nem elérhetőek a megszámlálandók, akkor a családtag is vallhat helyettük. Családtagjaim, a kutyám és macskáim helyett is – akiket a család nálam is előbbrevalóknak tart – nekem kell nyilatkoznom, mert ők, bár olyan okosak, hogy éppen meg nem szólalnak, nem szólalnak meg. Ennek ellenére, eskü alatt állíthatom, hogy anyanyelvük magyar, mert csak magyarul értenek.
A választásokon szokásos kampányfogásokat a nemzetiségválasztás esetén is be kellene dobni. Ötvenszázalékos fizetésemelést kellene ígérni – de esetleg elég lenne egy-egy kiló cukrot, puliszkalisztet, liter olajat – azoknak, akik magyarnak vallják magukat, és Románia lakossága kilencven százalékban magyarnak vallaná magát. Ezek után a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen román szakra már nem is lenne szükség, csak magyarra.
Máskülönben azt mondogatják mostanában, hogy nem az a magyar, akinek a nagyszülei azok voltak, hanem az, akinek az unokái magyarok lesznek. Sajnos, ezt előre nehéz tudni. És mi történik azzal a nagymamával, aki, bár kiment Amerikába, most visszajött? Mindig akkora nagy magyar volt, hogy fél téglával verte – egykor feszesen álló – melleit. Lánya itt született, magyarnak indult, és csak magyarul tudott. Aztán kimentek. Az unokák viszont már ott látták meg a napvilágot. Az ifjú mama otthon egyedül nevelgeti négy szép gyerekét, egyedül van velük, mert élete párja egész nap dolgozik. És ez az anyuka kizárólag amerikaiul beszél gyerekeivel.
Akkor az ilyen nagymamától meg kell vonni a magyar nemzetiséget?