Azt mesélte sok-sok évvel ezelőtt egy bátyánk Vargyason, hogy a falu feletti Látóhegy csodás erővel bír, mert aki kimegy a tetejére, azt is megláthatja, ami itt lent, a völgyben láthatatlan! Tetejét az Iskolaerdő borítja, benne tiszafával. A Látóhegy napnyugati oldalában tör fel a Sírókút. Vize a Lokon ömlik bele a Vargyas patakába.
Máthé Ferenc (I.) "megfaragta" a mondáját. A tatárok elraboltak egy szépséges vargyasi lányt. Édesanyja hiába várta. Kiment a Látóhegyre, hátha onnan megláthatná. Sírásnak eredt, s ahol a könnyei a földre hulltak, reményt adó forrás buggyant. Sírókút lett a neve. Egy bátor vargyasi vitéz legény azután nyomára is akadt a lánynak, s szülei örömére visszahozta. Az anya nagy bánatát, a tatárkori monda emlékét őrzi ma is a Sírókút. Nekünk azonban lejjebb kellett jönnünk, a Látóhegy lábához, hogy betekintést nyerhessünk Vargyas mai életébe.
Emlékkopja Réka királyné sírjához
A hegy lábától rálátni a legendás Rika-hegységre, a végeláthatatlan Rika-erdőre. A Bódi hegyese tetején láttuk lelki szemünkkel Réka királyné várát. Ma már nem találgatja a nép, hogy vajon milyenek voltak falai. Megásták tudós régészek, megírták "titkait", s akadt lelkes erdővidéki fiatal vállalkozó is, akinek segítségével nyomdafestéket látott Réka várának históriája, az erdővidéki ásatás eredménye.
– A vár éppen Vargyas és Felsőrákos határán fekszik. De az a hely, ahol Réka sírját jelöli a nép, már vargyasi terület. Azt a hatalmas sziklát tartják Réka sírjának. "Addig nem akarok nyugdíjba menni, amíg nem takaríttatom ki a sziklakő környékét. Meg akarom jelölni egy emlékkopjával" – tárta fel elképzelését Ilkei Ferenc polgármester.
A Rika völgyétől északi irányba húzódik a Kustaly-tető, s folytatásában a Lapias-Hagymás területe. Számos hasznosítható ásványi kincset rejteget ez a vidék, de nem tartunk ott – sajnos –, hogy ezeknek értékesítésén törje a fejét a mai ember. A Hagymáskőből nem fejtik a mészkövet, nem csiszolják a húsvörös féldrágakövet, a jáspist. Már-már elfelejtették a vargyasiak a szerpentinbányát, a vaskőbányát, ahonnan valamikor Vajdahunyadra, Szentkeresztbányára szállították a vaskövet, s el a bentonitot, az ezerhasznú agyagféleséget, amit itt fejtettek a Godrában.
A gyorsan megtérülő jövedelem a fontos most. Sorra felszámolták a vidék szénbányáit. Százak maradtak állás nélkül. Csak az idősebb, bányanyugdíjjal élők áldják még a tovatűnt bányaipart, mely ezreknek adott kenyeret, kereseti lehetőséget. Szinte érthetetlen, hogy mégis kevés a panasz, s csak egy-egy pohár, egy-egy pintóka mellett kezdi bevallani a vargyasi ember, hogy bizony tűrhetetlenül nehéz itt az élet. Tudja, mit – árulták el –: nem olyan fajta nép vagyunk, hogy siránkozzunk. Segítjük a fiatalokat, hogy legalább ők vigyék valamire.
Állattenyésztők között
A fiatalokat fogtuk vallatóra az élet mikéntjéről. Bármerre tekintettünk a település környékén, a ragyogó őszi napsütésben kisebb-nagyobb tehéncsordák legelték a késői esőktől hirtelen újrazöldült gyepet. A tehéntartó gazdák egyesületbe tömörültek. Száznál több tagja van, de köztük számosan csak egy-két állatot tartanak. Ennyi állattal a mai körülmények között nem lehet sokra menni – mondották. Vargyason csak az számít valamelyest gazdaembernek, aki legalább öt tejelő tehenet köt be az istállóba.
Farkas Sándor legelő állatait a Kustaly-tető alatti legelőn, a Pótán kaptuk lencsevégre, ahol kissé feljavult a kora őszi sarjfű. Fiatalemberként, önerőből vásárolt területet a hegyoldalban, ahol lakóházat is épített családjának. Állami állása mellett úgy döntött, hogy állattartásra adja a fejét, ekképpen próbál jövedelemre szert tenni, hogy állatait szaporítani is tudja, lakását és megkezdett istállóját be tudja fejezni. Hosszan beszélgettünk az állattartás mikéntjéről, jelenéről és jövőjéről, s úgy tűnt, hogy az egyre növekvő európai igények mellett csak a nagyon nagy létszámú és ultramodern, belterjes állattartásnak van jövője.
Számos fiatal keresi ezt az utat. Fazakas Attila korszerű istállót épített távolabb a falutól, az egykori Vargyas II. szénbányatelepen, ahol szabad tartásban fogja tartani állatait. Ugyancsak ott Román Sándorék is felújítottak egy 45–50 férőhelyes istállót kötött tartású tenyésztésre. Benn, a község területén több fiatal gazda korszerűsíti-bővíti az istállókat, szaporítják az állatlétszámot, tudják, ha egyszer erre az ösvényre léptek, más út nincs. És sorolták kérésünkre a falu állattartóit: Bartos Ferenc, Bartos Csaba, Boldizsár Katalin, Szőcs Ernő, Farkas Ist-ván, aki ugyan száldobosi, de Vargyason gazdálkodik, Tóth Péter, továbbá az idősebb Pájer fiú. Andorkó Ferenc helybeli unitárius lelkésznek is szép az állatállománya – újságolták elismerő hangon. Az, aki élelmiszert – tejet, húst – termel, nem tud éhen halni, s a feleslegesből másokon is tud segíteni – ebben egyetértettek.
– Nekünk csak ez a jobban járható út maradt – nyugtázta Farkas Sándor, akinek meggyőződése: jobb kicsi gazda lenni itthon, mint nagy szolga idegenben!
A falu színeváltozása
Vargyason kavicsra, aszfaltra csak a mellékutcák áhítoznak. Tiszták a gyalogjárók melletti sáncok, vízlefolyók, szemetet nem látni sehol. Virágtenger a pályázattal megteremtett tágas park, de mert délelőtt iskolába járnak a gyermekek, ricsajtól csak délután zajos. Új ruhába öltözött a Borbáth Károly-iskola, s félig már hófehérre meszelték a külsejében puritán unitárius templomot.
Szőcs Dénes a község fiatal és ambiciózus alpolgármestere. Nincs olyan munka, amihez ne lenne köze. Köztisztaság, közvilágítás, hulladékgazdálkodás, középületek, szemetesszigetek karbantartása, közmunka, beszerzés, szociális munka, katasztrófa- és környezetvédelem – sorolja tevékenységeit.
– Mivel foglalkozik most? – kérdeztük.
– A Tricomserv befejezte egy járdaszakasz építését, maradékait takarítjuk, s idomkövekkel rakjuk ki az önkormányzat előtti teret. Máté Feri bácsi felújítja Borbáth Károly sírján a kopjafát, a mi dolgunk a szocisokkal elvégezni az ezzel járó aprómunkát is. Most rendezzük a sportcsarnok környékét, az épületet már birtokba vették az iskolások.
Az egykori unitárius kántori lakás előtt valóságos emlékhely alakul. Három emlékkopja idézi a történelmi eseményeket, s újságolták, hogy már készül a negyedik is, amelyet október 23-án, vasárnap szentelnek fel az 1956-os magyar szabadságharc és forradalom emlékére, mert ehhez a jeles eseményhez több vargyasinak a neve is kapcsolódik.
– Mi, a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet vállaltuk fel ennek a megszervezését, de segít az unitárius egyház és a polgármesteri hivatal is – mondta Pájer György egyleti elnök, aki ismertette az egyesület felette gazdagnak tűnő tevékenységét.
A nyáron részt vettek a szabédi országos színjátszó-, majd zarándokként a szejkefürdői ifjúsági találkozón, a bölöni ifikonferencián, szerepeltek a szórványban lévő Fehér megyei Magyarpéterfalván, ahová az Erdélyi Magyar Ifjak szervezet hívta meg őket. Csapatfejlesztő hétvégén voltak Gyepesben. Pénteki napokon összegyűlnek, előadásokat hallgatnak meghívottjaiktól. Novemberben néptánctalálkozót szerveznének, majd a színjátszó csoporttal ellátogatnának olyan apróbb falvakba, ahol sok az idős és magányosan élő ember. Karácsonyt is köszöntenek majd az árvaházakban, kórházakban.
Gyermekricsaj csalt be az iskolába. Megtudtuk, hogy ebben az évben vonult nyugalomba több mint három évtizednyi nemes szolgálat után Gödri Oláh Anna, a Borbáth Károly-iskola igazgató-tanára. Teljesen felújított iskolát hagyott maga után, ápolója volt a vargyasi nemzedékek édes anyanyelvének, Borbáth Károly emlékének. A nagynevű vargyasi I–VIII. osztályos iskolában megismertük annak új vezetőjét, Bereczki Farkas Imola Katalin román–német szakos tanárt.
A vargyasiak Imre bácsija
Még nem hervadtak el a virágok Makovecz Imre emlékkopjája lábánál. Álomszép emlékjelt állíttatott a székelyszáldobosi református anyaegyház és a vargyasi filia az Imre bácsi (sokan így emlegetik jósága miatt a nagy műépítészt Vargyason) tervei szerint épült kis templom elébe. Sütő Gábor helybeli népművész faragta. Makovecz Imre építész emlékére – Vargyasi református gyülekezet – olvastuk a csontkemény cserefába vésett szöveget.
– Több alkalommal volt szerencsénk találkozni Makovecz Imrével a templomépítés idején – mondta a Vargyasra beszolgáló és a templomot építtető Székely Miklós székelyszáldobosi református lelkész. – Hetvenedik születésnapjára minket is meghívott, együtt éltettük fenn, a Budai Várban.
– A vargyasi, száznál alig népesebb református gyülekezet már rég akart templomot építeni – tájékoztatott Mitra László, a gyülekezet régi gondnoka. – Egy barátom révén vettük fel a kapcsolatot Makovecz úrral, aki lelkes magyar ember lévén, teljesen bérmentesen készítette el a tervet, s az építés idején nem egy alkalommal anyagi támogatásban is részesítette a kisközösséget.
A neves műépítész halálának hírére emlékkopját rendelt a gyülekezet, az avatót pedig temetésének időpontjában tartották: zúgtak a vargyasi harangok... Mindenki számára meglepetés volt, amikor a matuzsálemi korú Dimény András nyugalmazott vargyasi unitárius lelkész elmondta, hogy sok-sok évtizeddel ezelőtt a fiatal Makovecz Imre néhány műegyetemi hallgatótársával bekopogtatott az unitárius parókiára, ismerkedni akartak ezzel a csodálatos székelymagyar településsel és a Danielek kastélyával. Makovecz Imre temetésének másodnapján, október 16-án a helybeli unitáriusok is megemlékeztek minden magyarok jeles templomépítőjéről.
