S ezzel el is mondanánk mindent, ha nem sorjáznának az álfelvetésből származtatott további kérdések. Amelyek ugyan valósak (lehetnek), de mivel kiindulópontjuk hamis, aligha vezetnek értelmes vitához, netán értékelhető válaszokhoz.
Az egyik ilyen "származtatott" kérdés például: ha nem székelynek valljuk magunkat, akkor milyen jogon kérhetjük Székelyföld autonómiáját? Nos, a területi autonómiához való jogot nem egy névhez, hanem egy relatív többségben élő nemzetközösséghez, ha úgy tetszik, néphez lehet és kell kötni. És főleg egy területhez, amelynek minden lakosát egyformán érinti a kialakítandó jogi környezet. Ha elfogadjuk tehát azt – és miért ne tennénk, ha nagy elődeink a modern nemzetté válás időszakában megtették –, hogy a székely közösség a magyar nemzet része, akkor a feltett kérdés inkább okoskodás, mintsem figyelemre méltó felvetés.
Mint ahogy azt sem vehetjük komolyan, ha valaki a népszámlálási adatokra való hivatkozást perdöntőnek tekinti egy új jogi környezet – az autonómia intézményes és törvényi feltételrendszere – megteremtésében. Ha egyébért nem, hát azért, mert nehezen valósítható meg, hogy mind a hatszáztizenötezer székelyföldi magyar székelynek vallja magát.
Az abszurd felvetéseket így jobb, ha másokra hagyjuk, s tanulunk a nagyszerű "tükrökbe" nézve, hiszen alapértékeink, mint amilyen a magyarságunk, nem kérdőjelezhetőek meg. Sem a csalárd módon megosztani kívánó külső erők, sem a szándékosan vagy anélkül fantáziáló nemzettársaink ezt nem tehetik meg.