BALÓ NAGY MAGDOLNA, Bibarcfalva. A magyarországi és a romániai magyarság együvé tartozásáról tanúskodik a magyarországi Sarkadon október 14-én megrendezett dalostalálkozó.
A partiumi résztvevők mellett a bibarcfalvi Gyöngyvirág nyugdíjasegyesület dalcsoportja népdalokkal lépett fel. Az egyetlen, székelyföldi népviseletben megjelenő csoport előadása olyan sikeres volt, hogy dalaikat a műsor végén közkívánatra újra el kellett énekelniük. Megható volt számunkra, hogy a dalostalálkozót a magyar himnusz eléneklésével kezdtük, és a székely himnusszal fejeztük be. A jó szervezésnek és a színvonalas előadásoknak köszönhetően sok kellemes élményben volt részünk. A sarkadi nyugdíjasegyesület tagjai három napig nagy szeretettel látták vendégül a tizenkilenc bibarcfalvi vendéget.
KERTÉSZ LEVENTE, Sepsiszentgyörgy. Az október 14-ei Háromszékben olvastam Mária Terézia királynőről. Sajnos, a nagy tanügyi változásoknak és tanterveknek köszönhetően nem ismerjük a saját történelmünket, de bezzeg a románokét annál jobban!
FELCSER LEVENTE, Ozsdola. Október elsején, szombaton a hűvöskés, de az évszakhoz képest meleg őszi reggelen izgatottan gyülekeztek azok a cserkészfiúk és -lányok, akik aznapra szarvasbőgés-hallgatási portyát terveztek az ozsdolai erdőben. Ételt, italt és portyázási kellékeket felpakolván, a kézdivásarhelyi 34-es és az ozsdolai 123-as cserkészcsapat ötven lelkes tagja találkozott az ozsdolai általános iskola előtt, ahonnan Kerekes László, Biró Zsuzsa és Felcser Levente csapatvezetők irányításával, a Nagynyulasó gerincén keresztül, kb. öt kilométer túraút után eljutottunk a Nagyrét nevezetű helyre, ahol tábort vertünk. A jól megérdemelt ebéd után játszottunk, térképezést, csomózást, természetismeretet tanultunk, amiknek a későbbiekben nagy hasznát vesszük. A sok játék meg futkorászás megint étvágyat gerjesztett. Tüzet tettünk, és szalonnát sütöttünk. Az alkonyat beálltával síri csendben a mélyebb erdőbe vonultunk, és egy általunk kiválasztott pusztán izgatottan vártuk, hogy megszólaljon a szarvas, mely sajnos a meleg miatt nem jelentkezett. Nem sok idő elteltével a helyi vadőr, Lázár László is megérkezett, aki kürtjével bőgésre akarta bírni a bikát vagy bikákat, de mindhiába. Talán nagyon távol. Fél kilenc tájékán összeszedtük a betyárbútorunkat, és kissé lelombozódva, de mégis boldogan távoztunk – hiszen együtt lehettünk, tanulhattunk egymástól és a természettől csendet, tiszteletet, és főleg azt, hogy ha nem akarja, akkor nem tudunk beleavatkozni a vadon szavába. Újabb öt kilométeres, sötétben való gyaloglás után, a fáradságtól kizsigerelve a faluvégén elmondtuk hálánkat, és mindenki hazafelé vette az irányt.
