Az öntisztulás elkerülhetetlen

2007. november 5., hétfő, Máról holnapra

— fogalmazott az egyik mértéktartó szociáldemokrata pártszervezet kolozsvári vezetője. Dâncu egy interjúban mérlegre téve az SZDP ingatag helyzetét — hónapok óta jelzik a közvélemény-kutató intézetek, hogy a nagy múltú párt tizenhét esztendős, sikerekben s botrányokban oly gazdag pályafutása mélypontján van, s kis túlzással hétről hétre, napról napra veszíti el támogatóit! —, a reformok elkerülhetetlenségéről, az öntisztulás fontosságáról beszélt, nem térve ki a kényes kérdések elől sem.

A pártelnökről szólva kijelentette: Mircea Geoană értelmes ember, mégis olyan figurákkal veszi körül magát, akik kimondottan ártanak a pártnak, sőt, amikor bizonyos ügyeik miatt támadják őket, keresztes vitézként kel védelmükre. Dâncu kijelentette, a pártelnök nem a Vöröskeresztnél dolgozik, s ideje lenne már levonnia a sokszoros kudarcokból a megfelelő következtetéseket, s meg kellene kezdődnie a pártban egy elfogulatlan, mindenkire kiterjedő vizsgálatnak s tisztogatásnak, az átmenet karrierista szélkakasaitól pontosan úgy meg kellene immár szabadulni, mint a régi bolsevikoktól, akiknek mentalitása legalább olyan káros, mint az önös érdekeiket szem előtt tartó seftelők állandó botránysorozata. Amíg ez az öntisztulás nem történik meg, a párt képtelen lesz újra feltörni… A kolozsvári bírálatra az utóbbi napokban ismét aktivizálódó ,,nagy öreg", Ion Iliescu reagált, külvárosi (mahala) stílussal vádolva meg a szociológust. Iliescu láthatólag nem néz szembe saját hibáival sem, az ő hosszas ,,uralkodása" alatt gazdagodtak meg az átmenet golánjai, Iliescu tudott üzelmeikről, de régi moszkvai beidegződései miatt nem leplezte le őket, csupán adatokat gyűjtetett róluk, hogy zsarolhatóak legyenek. Dâncunak igaza van abban, hogy tőlük ideje lenne immár végképp megszabadulni, s ennek az elveszített választások után Mircea Geoană is tudatában volt, sőt, meg is kezdte e kétes, ám megyéikben óriási befolyással bíró figurák leépítését. De a folyamat néhány nagy fej, mindenekelőtt a Zsil völgye koronázatlan királya, Nicolae Mischie lehullásával megtorpant, Geoană képtelen volt megszabadulni rossz tanácsadóitól, s ennek (ma már, a kialakult helyzetben világosan látszik) egyértelműen negatív hatása volt a párt megítélésére. A reform — szögezte le Dâncu — elkerülhetetlen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 704
szavazógép
2007-11-05: Közélet - Farcádi Botond:

Korszerűsítik a megye vízhálózatát

Körülbelül 70—90 millió euró összértékű projekt keretében korszerűsítenék Kovászna megye ivóvíz-, szennyvíz- és csatornahálózatát, ugyanakkor a víztisztító állomásokat is felújítanák.
2007-11-05: Közélet - Iochom István:

Gelence negyedik testvértelepülése

Szombaton délben a gelencei önkormányzat protokolltermében ünnepélyes keretek között kötötték meg a Gelence és Encs város közötti testvértelepülési szerződést.