Jó két évvel ezelőtt Vass Hunor László, a hazai és a magyarországi karatesport ismert egyénisége felkeresett a szerkesztőségben, ahol röviden és velősen bevezetésként ennyit mondott: Hazatértem.
(Zárójelben elmondom azoknak, akik esetleg nem tudják, hogy Vass Hunor László a Puskás Tivadar Iskolaközpontban számítástechnikai és automatizálási szakának elvégzése után beiratkozott a nyíregyházi főiskola földrajz és testnevelési karára, melynek abszolválása után jelentkezett a budapesti Testnevelési Egyetemre, ahol újabb oklevelet szerzett.)
Rövid szünet után így folytatta:
– Egyesületet szeretnék életre hívni, még pontosabban egy karateiskolát, ahol a karate-világszövetség, a WKF szabályai szerint készüljünk és versenyezzünk. Olyan közösséget akarunk barátommal, csapattár­sammal, Préda István Csabával és Abod Attilával összehozni, mely együtt jár edzésre, edzőtáborozásra, úszni, futni, kirándulni, versenyzeni, mely együtt osztozik az örömökben, bánatokban, amely egy igazi családot alkot, ahová bizalommal elengedhetik a szülők gyerekeiket, hiszen szakképzett tanárok, edzők foglalkoznak velük... Egy véleménykutatás előzte meg tervünket, s ebből kiderült, hogy a hat éven aluli gyerekeknek semmiféle fizikai elfoglaltságuk nincsen. Márpedig a fizikai elfoglaltság nagyban segíti a gyerekek mozgáskoordinációjának, reakcióidejének fejlesztését. Természetesen, játékos gyakorlatokkal... Már beszéltem néhány óvoda vezetőjével, pozitívan viszonyultak a tervhez, és így októberben beindítjuk az ovikaratét... Szülő­földem iránti ragaszkodásom, tanári hitvallásom arra kötelez, hogy szülővárosom és a környező falvak gyerekeit bevonjam ebbe a tervbe...
Nos, 2009. október 1-jén nem csak az óvodai karateoktatás indult be, hanem az új karateklub, a Shoto Team is a Nicolae Colan Általános Iskola sporttermében tagdíjas alapon, a szponzorok, támogatók segítségével... Jó két év telt el azóta. A keleti küzdősportokban ez nem hosszú idő, hiszen időigényes nagyon a technikai, taktikai elemek elsajátítása. Na de a két év is meghozta első gyümölcseit, az országos bajnokságon szerezhető első érmeket: arany- (Tuzson Gellért), ezüst- (Csákány Ilka, Andrei Vul­pe) és bronzérmeket (Téglás Heléna, Téglás Krisztina, Csorba Ede, Kisgyörgy Magor, Ráduly István).
Szerda délután ellátogattam a Shoto Team egyik edzésére, arra, amelyikre tudtam, hogy az óvodások és kisiskolások járnak. Bíztam abban, hogy bár vakációznak a kicsik, a karateedzést azért nem hagyják ki. Nem csalódtam.
Pontosan 18 órakor Préda István Csaba edző, leendő testnevelő tanár és 49 gyerek kezdte meg az edzést (Vass Hunor László hivatalos ügyben Magyarországon tartózkodott). Kiadós bemelegítésbe fogtak, korukhoz igazodva sok-sok játékkal színezve. Tetszett a gyerekeknek, jókedvük a plafonig emelkedett, szereplési vágyuk leírhatatlan. A bemelegítés után kettévált a sereg – egyik oldalon a fehér, sárga és narancssárga övesek (itt hadd soroljuk fel a keleti küzdősportokban ismeretes öveket fokozati sorrendben: fehér, sárga, narancssárga, zöld, barna, kék, fekete, mely már egy DAN-fokozatot jelent), a másikon a karatéval most ismerkedő vagy éppen csak megismerkedett kicsik, a kezdők csoportosultak, ez utóbbiak irányítását Gergely Tamás sportoló vette át, hogy ennyivel is segítse a mestert, Préda István Csabát, aki csoportjával rátért az alapgyakorlatok ismétlésére, csiszolására, nagy figyelmet szentelve a kezek, a lábak helyes tartására, használatára, a test felkészítésére. Ütéseket, rúgásokat gyakoroltak sok-sok edzői közbelépéssel, korrigálással. Kívülről nézve jelentéktelennek tűnő kéz-, lábtartásokat javítgatott figyelmesen, következetesen, türelmesen Préda Csaba, s csak akkor kezdett új gyakorlatba, ha az előbbi elfogadható kivitelezésben részesült. A gyakorlatok közé gyakran iktatott játékot, vigyázva arra, hogy semmire se unjanak rá a gyerekek, így aztán az edzés végéig éberen tudta tartani a karatékapalánták figyelmét.
– Heti három edzést tartunk – mondta Préda István Csaba – a kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Rendszeresen nyolcvanöten-kilencvenen járnak edzésre – gyerekek, fiatalok, szülők. Nem egy olyan szülő van, aki elkíséri a gyerekét, és maga is beáll edzeni...
– Egy hosszú nyári vakáció után vagytok. Mivel töltöttétek a vakációt?
– Csak augusztus volt szabad, júliusban edzőtáboroztunk Cser­nátonban, szeptemberben aztán újra edzésbe álltunk.
– Eléggé sok az óvodás...
– Így van, Hunor rendszeresen eljár az óvodákba oktatni, az ügyesebbek, a szorgalmasabbak aztán délutánonként eljönnek az edzéseinkre is, hogy az óvodában szerzett alapot tovább bővítsék, csiszolják.
– Túl az edzéseken...
– A legjobbakkal részt vettünk már több hazai és határon túli versenyen, na meg aztán az idén sikerült országos bajnoksági érmeket is szerezni. Készülünk a hagyományos Mikulás Kupára, de előtte részt veszünk egy magyarországi versenyen, a Tatami Kupa vetélkedőjén.
– A távolabbi cél?
– Egyre több versenyt szervezni, egyre több versenyen részt venni, mert csak így tudjuk megvalósítani célkitűzésünket: felkerülni az országos élvonalba, és ott a legjobbak között tartózkodni.
A kicsik lassan elhagyják a sporttermet – nem egy még szívesen maradna a teremben, de... –, helyüket a nagyok foglalják el, hogy folytassák felkészülésüket az előbb megfogalmazott cél eléréséért.
Vass Hunor László, Préda István Csaba és Abod Attila ovikaratéja, Shoto Teamje figyelemre és ugyanakkor követésre méltó példa. Bizonyítja, hogy igenis, lehet közhasznú tetteket kivitelezni, ha van hozzá ügyszeretet, elhivatottság és nem utolsósorban a szülőföld iránti szeretet, szülőföldhöz való ragaszkodás.