Tizenkettedik alkalommal tartottak megemlékezést Barcaföldváron, az 1944–45 között fenntartott hírhedt földvári fogolytábor utolsó tömegsírján kialakított emlékkertben. A tavalyhoz hasonlóan ismét napsütésben emlékezett a hidvégiekből, barcaföldváriakból, brassóiakból és sepsiszentgyörgyiekből álló, mintegy százfőnyi sereg.
Nagy János hidvégi református lelkész köszöntője után Ungvári Barna András, az emlékmű megálmodója, egykori hidvégi, ma uzoni református lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője tartott emlékbeszédet, melyben a szárazajtai néhai Incze Imrét idézte, visszaemlékezéseiből olvasott fel. Akkoriban három pópa igyekezett ortodox hitre téríteni a foglyokat, szabadulást ígérve számukra. Incze Imre vallotta: "magyarnak születtem, akként is halok meg", s büntetésből Tighinába, majd Tiraszpolba szállították, a fogságból csak négy év után szabadult, Köpecen telepedett le, a bányában dolgozott. A brassói történelmi egyházak képviseletében Bálint László református lelkipásztor rokona, néhai feldobolyi Bacsó Lajos visszaemlékezéseiből idézett, Koszta István evangélikus lelkész beszédében hangsúlyozta, a megpróbáltatások erősítenek bennünket, Máthé Vilmos római katolikus plébános imát mondott. Az egybegyűltekhez szólt még Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének felesége és Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ elnöke. Az emlékmű megkoszorúzása után nemzeti imánk és a székely himnusz eléneklésével zárult a rendezvény, majd szokás szerint, a hidvégi parókián kialakított emlékházban a helybeliek vendégül látták az emlékezőket.
