Újabb könyvvel lépett a nyilvánosság elé Benkő Levente történész, újságíró, lapunk volt munkatársa.* A vaskos kötet címe ugyanaz, mint a tizenhat évvel ezelőtt megjelenté: Szárazajta. Ezúttal bővített kiadásról van szó, s mintegy négyszeresére gyarapodott a mű. A könyvet az 1944-es vérengzés emléknapján, 2011. szeptember 26-án mutatták be Szárazajtán. Kapható a H–Press – Háromszék lapterjesztő standjain. Az Erdővidéki Közművelődési Napokon november 24-én Középajtán és Olaszteleken, 25-én Baróton és Nagybaconban mutatják be a kötetet.
Az alapkiadás 1995-ben jelent meg a Háromszék Lap- és Könyvkiadó gondozásában. Benkő Levente a Háromszék újságírójaként 1994–95-ben tényfeltáró riportsorozatot közölt a lapban. Az oral history (elbeszélt történelem) módszert alkalmazó szerző összeszerkesztette a részeket, egésszé gyúrta, s megjelent a kötet, mely főleg szemtanúk elbeszélései, az Erdővidéki Hírlap, a Népi Egység cikkei és a számára akkor elérhető más források alapján rekonstruálta a történteket.
Az új, bővített, a baróti Tortoma Kiadó gondozásában megjelent kiadásban Benkő Levente kissé átdolgozta a korábban megírtakat. Magának a történetnek a leírását, az eseménynek politikai-katonai keretbe ágyazását megtartotta, de kisebb javításokat eszközölt. Törölte korábbi, politikai kommentárnak számító megjegyzéseit, értékeléseit, csupán a tényekre szorítkozik, alcímezte az anyagot, jegyzettekkel látta el, s néhol adalékokkal egészítette ki a történetet.
A kötet mintegy háromnegyed részét kitevő többlet az eltelt időszak kutatási eredményeit összegzi, valójában forrásközlés. Az átkutatott iratok, s az abból válogatott, jelen kötetben közölt anyag a történet lényegén nem változtat, csupán bizonyos részletekre világít rá, a korszak hangulatát tükrözi, a fejlemények jobb megértéséhez vezet, ha egyáltalán meg lehet érteni egy mészárlást.
A szerző áttanulmányozta a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács levéltárában található, a szárazajtai vérengzés nyomán keletkezett perek iratanyagát, az 1944-ben szervezett Iuliu Maniu Erdélyi Önkéntes Ezred osztagainak dokumentumait, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár korabeli sajtógyűjteményét, és hozzájutott az állami levéltár Kovászna megyei fiókjában őrzött, a miklósvári járási népőrség és a Háromszék megyei csendőrlégió irataihoz. (Utóbbiakat korábban az egykori igazgató önkényeskedése miatt nem tanulmányozhatta, ám a visszaélés az intézményvezetőnek tisztsége elvesztésébe került – szerk. megj.) A közölt dokumentumok – kihallgatási jegyzőkönyvek, tanúvallomások, hatósági jelentések, ügyészségi összegzések – közül a román nyelvűeket magyar fordításban is közzétette a szerző, aki arra törekedett, hogy a forrásokat az eredeti írásmódban hozza nyilvánosságra.
Míg az első kiadás inkább a tényfeltáró riporter munkájaként jellemezhető, az újabb igazi történész műveként minősíthető. A könyv a Iuliu Maniu Erdélyi Önkéntes Ezred Gavril Olteanu vezette brassói zászlóaljának gárdistái által Szárazajtán 1944. szeptember 26-án rendezett mészárlásra összpontosít. De nem csupán a nap eseményeiről szól, hanem arra keres magyarázatot, miként történhetett meg e kegyetlen vérengzés. Így a történet az 1916-os Erdélybe való román betöréssel indul. Benkő Levente ismerteti a két világháború közötti román elnyomó nemzetiségi politikát, annak hatását a szárazajtai közösségre, a második bécsi döntés nyomán kialakult váltást, felszabadult kedélyállapotot, s a korábbi sérelmekre válaszként reagáló románellenes hangulatot, az 1944. augusztus 23-i román átállást, s az azt követő magyarellenességet. A szerző vázolja a politikai-katonai állapotokat mind román, mind magyar oldalról, általában Erdélyre, ezen belül az erdővidéki térségre összpontosítva. Az átállást követően a szovjet hadsereg folytatta az előnyomulást, a románok felzárkóztak. Szeptember 2-án román csapat fészkelte be magát Szárazajta térségébe. Két nap múlva tűzharcba keveredett egy visszavonuló német egységgel, s román részről tizenhárom áldozata maradt az összecsapásnak. A szárazajtai magyarokat a románok elleni fegyveres segítséggel vádolták. A magyarok vétkességét a helyszínre érkező szovjet–román megszállók nem tudták megállapítani, de még a háborút követő, 1954-ig elhúzódó részrehajló per során sem tudták bebizonyítani. A gyanúsítgatás nyomán néhány szárazajtai román lakos behívta a Maniu-gárdistákat, akik 1944. szeptember 25-én érkeztek, s másnap hajnalban mészároltak. Szintén tizenhárom áldozatot szemeltek ki. A vérengzés során Gecse Bélát (34) és Málnási Józsefet (35) otthonukban lőtték le, a többieket az iskola udvarára összeterelt falu népe szeme láttára végezték ki: Nagy Andrást (25) és testvérét, Sándort (21) fejszével, másokra sortüzet nyitottak. Így hunyt el Elekes Lajos (38), Málnási Regina (50) és férje, Szép Albert (49), Németh Gyula (62), Németh Izsák (51), Szabó Béniám (62), Szép Béla (42) és Tamás László (38). Nagy D. József (39) túlélte a sortüzet, felépült sérüléseiből. A gárdisták némelyeket megvertek, a falut kirabolták.
Az iratanyagból többek között kiderül, hogy a Maniu-gárdák a román hatóságok engedélyével, a szovjet katonai parancsnokság tudtával működtek.
* Benkő Levente: Szárazajta. Második, bővített kiadás, Barót, Tortoma Könyvkiadó, 2011.
