Ahogy megy az erdőben, nézeget felfelé, egy varjút lát lábánál fogva lógni madzagon. Annyira károgott, hogy a király felmászott a fára, s valami nehezen leoldotta onnan. A varjú meg a fején átbucskázott, s azt mondta emberi beszéddel:
– Na, te király, jótett helyébe jót várj!
– Ugyan, te varjú, mi jót várhatnék tőled?
– Ne félj semmit, hozok neked ruhát!
A varjú átbucskázott a fején, berepült a városba, ide-oda csattogott a szemétdombon, összehordta mindenünnen a rongyot, lett belőle egy öltözet ruha, fót hátán fót. Így lett a királyból Fótonfót király.
Mennek aztán, mendegélnek a varjúval, beérnek egy másik városba. Ahogy megint keresgél a varjú, talál egy aranykrajcárt.
– Várj csak! – mondta Fótonfót királynak. – Egy kis dolgom akadt.
Berepült a királyhoz, hogy adjon kölcsön egy vékát Fótonfót királynak, szeretné megmérni a pénzét. Elvitte a vékát, az aranykrajcárt beleragasztotta, úgy repült vissza vele.
– Ó, szent isten, micsoda gazdag egy király ez, hogy vékával méri az aranyat! – hüledeztek a várban. A varjú meg csak erre várt.
– Itt a gazdám, de nem akar bejönni, úgy sietett, hogy rendesen fel sem öltözött.
– Ha csak ez a baj, a legszebb ruhámat vigyétek ki Fótonfót királynak! Mondjátok neki, hogy várom vacsorára! – adta ki a parancsot a király, s Fótonfót király már azon kapta magát, hogy ott ül az asztalnál a királykisasszonnyal szemben.
– Ne törődj semmivel, kérd meg a lányt! – biztatta a varjú.
– Nem lehet, nincs hová vigyük!
– Te csak kérd meg, elintézem én azt is!
Megesküdtek, de a király, a bárók, grófok, hercegek szerették volna látni, hová viszi a feleségét. Befogattak máris, robogtak a hintóval, de hogy hová, azt csak a varjú tudta.
– Arra gyertek, amerre én repülök! – hagyta meg Fótonfót királynak.
Repült a varjú át egy aranyréten. Ott egy aranyménes legelt, a varjú mindjárt megkérdezte:
– Ki ménese vagytok?
– Potrompotrom nagysága ménese.
– Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mind agyonrugdalnak!
– Mondjuk mi, csak agyon ne rúgjanak!
Repül tovább a varjú, arrébb gyönyörű szép aranygulya legelt.
– Ki gulyája vagytok? – azt kérdi.
– Potrompotrom nagysága gulyája.
– Mondjátok azt, hogy Fótonfót királyé! Táltosok jönnek, mindenkit felfalnak!
– Mondjuk mi, csak életben maradjunk!
Hátravoltak még az aranybárányok. Aztán a varjú berepült az aranyerdőbe, Potrom­potrom nagysága kastélyába.
De jönnek közben a lakodalmas népek, megállítják a lakodalmas hintót.
– Kié ez a gyönyörű ménes?
– Hát a felséges Fótonfót királyé!
Fótonfót király meg majd kővé meredt, hogy őneki hogy lenne ménese?!
"Jó gazdag ez!" – gondolta az apósa.
Mennek tovább, meglátják a gulyát.
– Kié ez a rengeteg fényes marha?
– Hát a felséges Fótonfót királyé!
– Nahát, milyen gazdag emberhez adtam a lányom! – ámult az apósa.
Odaérkeztek az aranybárányokhoz is.
– Kié ez a temérdek drága bárány?
– Hát a felséges Fótonfót királyé!
"Na – gondolta az apósa –, ez valóban mérheti vékával az aranyat!"
A varjú meg az erdőben, Potrompotrom nagysága kastélyában lármázni kezdett:
– Bújj el, nagysága! Baj van, jönnek a táltosok!
– Miféle táltosok?
– Már itt dobolnak!
Hát csakugyan erősen verték a dobot Fótonfót királyék, muzsikáltak, nagy zenebona volt, a nagysága megijedt, s hirtelen belebújt a szénakazalba. Gyufát dugott a kazalba a varjú, bennégett Potrompotrom nagysága. A királyi násznép meg visszafordult a kastélytól, hiszen már mindent láttak, lesz, miről mesélni odahaza, Fótonfót király meg a felesége éljenek boldogan!
Egy ideig nem is volt semmi baj. Később is csak a varjú miatt.
Mert azt úgy szerette Fótonfót király, hogy külön szobája volt neki. Hazament, s máris a varjúját kereste, több időt töltött nála, mint a feleségénél. Aztán mikor megsokallta az asszony, ráparancsolt a szolgálóra, hogy étessék* meg. Hát megdöglött a varjú. Fogta az asszony, és a ganéba elásta.
Fótonfót király hazajött, és máris kereste a kedves varjúját. Kiásatta azonnal a ganéból, megsiratta, aranyládikót csináltatott neki, abba tette. De mikor el akarta temetni, a varjú átbucskázott a fején, ahogy szokta.
– Nem döglöttem meg, épp csak próbára tettelek! Álltad a próbát. Én most elmegyek, éljetek boldogul!
Ha a varjú Fótonfót királytól el nem szállott volna, az én mesém is tovább tartott volna.

*Megétet – megmérgez