Akkoron senki nem sejtette, jön majd akkora változás, hogy visszakerülhet a magánvagyon, erdő, szántóföld, kaszáló és legelő is Vámoshíd határából – amit most a brassói hatalmasságoktól perrel sem lehet visszaszerezni. Közel hetven hektár aldobolyi szántóterület maradt Brassó megyében, hogy a sokat vitatott erdőkről ne is beszéljünk. Jött a sokszoros földosztás bonyodalma, s most a gazdasági válság súlya alatt bárkit kérdeztünk: tele panasszal, elégedetlenséggel, óhajjal.

Magyar-román együttélés
Két középkorú férfiember néz minket, és az az érzésünk, hogy szeretnének szóba elegyedni velünk. Így is történt. Láttuk, hogy tisztában vannak Aldoboly gondjaival, de mégsem túloztak a közlékenységben.
– Nézze, erről a faluról sokat lehetne beszélni, de azt tartom, hogy hallgatni arany. Én Lázárfalván lakom, de nagyon ismerem a települést. Muscalu Iliánál dolgozom, állatállománya van, s így nekem is került munka. 45 éves vagyok – mutatkozott be Barabás Mihály.
– Miért hívják azt a falurészt Lázárfalvának?
– Ott lakott egy Lázár nevű gazdag ember, aki komlótermesztéssel foglalkozott. Több család lakik ott, románok és magyarok, de a helybeli románok is tudnak magyarul. Van jövevény-beköltözött is. Sokan költöztek ide Brassóból.
– Hallom, hogy kövezték a lázárfalvi utcát.
– Igen, még tavaly. Most is hozatott a polgármester vagy három kocsi tört követ, de a népnek meg kellett azt fizetnie! Ilyent hallott-e még? Nem teríttették el. Van ott egy román vállalkozó, ott a székhelye, az terítette el. Az erdőkkel is baj van. Vissza is kaptuk, s nem is, de nagyon vágják az erdőt! Maholnap semmi sem marad belőle. Ha érdekli az iskola, siessen, mert jönnek az asszonyok, s azonnal csapják haza a gyermekeket. Nálunk ma ünnep van, a románok ünnepelnek. Ma van Mihai és Gavril angyalok napja, mindenki a templomban ilyenkor, harangszókor jönnek ki.
Kevés a gyermek az iskolában
A szép, felújított I–IV. osztályos iskolában egyre csappan a gyerekek létszáma. Az egyetlen összevont osztályban maréknyian tanulnak.
– Ez tulajdonképpen román osztály – világosított fel Tánczos Ildikó tanítónő –, de a gyermekek mind a két nyelvet ismerik, bármit mondhatok, megértik. Okos Claudia a tanítónőjük, Sepsiszentgyörgyről ingázik. Én angol nyelvet tanítok. A felsősök Illye­falván tanulnak, a középiskolás aldobolyiak autóbusszal járnak Szentgyörgyre.
Nem tudtuk meg, mikor lesz annyi magyar gyermek, hogy engedélyezzék a magyar osztályt, és anyanyelvükön tanulhassanak a dobolyiak. S mert román osztály, magyarul még vallásoktatás sincs – tudtuk meg a magyar lelkésztől.
Az iskola nevet kapott, amint az épület homlokfalán látható: Boda–Popovici Elemi Iskola. Csergő Mária, aki az RMDSZ színeit képviseli az illyefalvi tanácsban, elmondta, hogy a vegyes összetételű települést jelképezi az iskola neve is: "Boda Dénes tevékeny néptanítója volt a falunak, Erdőfüléből került ide, ő alapította az iskolát 1895-ben, úgyszintén Popovici tanító is, aki Szászhermányból jött az impériumváltozás után. Jól beszélte a magyar nyelvet. Dobolyi magyar tanítónőt vett feleségül, lelkes szervezője volt a közművelődésnek, a fiatalság kulturális életének. Megszervezte azokat az alkalmakat, amikor nézhettük az első hazai tévéadásokat, klubot nyitott, és foglalkozott velünk. Megérdemli, hogy névadója legyen az iskolának" – sorolta.
Az ünnepi ortodox liturgiáról lekéstünk ugyan, de Viorel Damian görögkeleti lelkésszel tudtunk váltani néhány szót. Elmondta, hogy édesapja nyomába lépett, aki tizennyolc esztendeig pásztorolta aldobolyi ortodox híveit. A 2002-es népszámláláskor 362 magyar és 200 román nemzetiségű személy élt Aldobolyban. Amikor a két nemzetiség együttélése felől érdeklődtünk a faluban, a válasz egyértelmű volt: "A tősgyökeres magyarok és románok békében éltek-élnek. Inkább az idegenből beköltözötteknek van különösebb véleményük a nemzeti harmóniáról, de mi nem engedjük, hogy lényegesen beleszóljanak a falu életébe. Ma az ortodox istentiszteleten is sok magyar volt jelen, különösképpen a vegyes házasságbeliek közül."
Falunap helyett
Csergő Mária két és fél ciklus óta tagja az illyefalvi községi tanácsnak.
– Hogyan, milyen eredményekkel zajlott az év Aldobolyban? – kérdeztük.
– Mit is mondjak, én meguntam, nem vállalom többé a képviselőséget. Sok bajjal, vesződéssel, bosszúsággal jár, mert az emberek nem tudják, hogy milyen nehéz valamit intézni, harcolni bajaink rendezése érdekében, s még el is marasztalnak néha, no meg aztán a megyei ajtókon is sokszor kopogtattunk sikertelenül. Mondjam azt, hogy a legnagyobb megvalósítás az volt, amikor az önkormányzat megjavíttatta a kerekes közkutat, amely a falu szívében áll? Az egy régi dolog, hagyomány, és mi ragaszkodtunk hozzá. Minden elkeseredésünk ellenére ünnepi megemlékezést szerveztünk Aldoboly 550 éves jelszóval. Sajnos, későre gondolkoztak az illetékesek, mert ha a nyáron szóltak volna, megszervezhettünk volna mi is egy Dobolyi Napot. A népek el vannak keseredve, akkora a közöny, hogy mulatni sincs kedvük.
Csergő Mária elmondta, amint az iskola névadásánál is voltak viták, most az ortodox lelkész kéri, hogy a kultúrotthont nevezzék el Păltineanuról, aki alprefektusa volt a megyének. A községi tanácsban azonban nem tudnak arról, hogy mit tett ennek a falunak a felemelkedése érdekében. Az ügy egyelőre alszik. Az illyefalvi önkormányzat pályázatot nyert az épület főjavítására, várólistára kerültek. A névadás majd csak a munkálatok befejezése után lesz újra időszerű.
Perelik az erdőt
Ennél fontosabb most az aldobolyi közbirtokosság erdőrésze a Dobolló mögötti Piliske-hegy oldalában, melyet tíz esztendeje nem sikerül visszaszerezni – vágtunk bele a témába, amiről sokadszor írunk már lapunkban.
– Igen, arra az erdőbirtokra még most sincs birtoklevelünk sem a dobollói, sem pedig az illyefalvi földosztó bizottságtól – jött a válasz.
Most lobbant lángra a szunnyadó parázs Aldobolyban, mert a közbirtokosságiak megtudták, hogy Dobolló már tavaly augusztusban kivette a kataszteresektől a birtoklevelet, és beperelték a dobollói községi földosztó bizottságot. A dobollóiak az első tárgyaláson nem jelentek meg, halasztódik az ügy. Mindkét fél ügyvédet fogadott: a birkózáshoz erő kell. Dobolló azt állítja, hogy a szóban forgó közel kétszáz hektár erdőt kisajátította annak idején a román állam. A törvénynek döntenie kell: ha kisajátították, akkor azt ki is kellett fizetniük. Nos, ennek bizonyítását kérték a dobolyiak. A Kovászna megyei bizottság ezt az erdőt Doboly közbirtokosságának visszaadta, de erre fittyet hánytak a dobollóiak, és jogtalanul visszatartották. A dolog hamarosan dűlőre jut, s a dobolyiak attól félnek, hogy ha vissza is kapják jussukat, azt a dobollói bizottság nem az eredeti helyén, hanem valahol a Bodzákon adja majd vissza.
Régi remény kelt életre
Az aldobolyi magyarság gondjai egyek a református egyház gondjaival. 2010 augusztusában lelkészváltás volt a faluban, új, fiatal lelkipásztor foglalta el az öreg papi lakást. Régi remény kelt életre, amikor Benke János lelkésznek sikerült felújítania a svájci Flims gyülekezetével a kapcsolatot, melyet az eklézsia évekig ápolt, majd megszakított.
– Újra felvettük a kapcsolatot, aminek a svájciak örvendtek. A nyáron hozzánk látogattak, közösen voltunk országnézőben, meglátogattuk a gyülekezet családjait – tájékoztatott a tiszteletes. – Anyagi támogatásukat helyezték kilátásba, hogy végre fel tudjuk javítani a régi felekezeti iskola épületét, amelyben gyülekezeti termet akarunk kialakítani.
A lelkésztől megtudtuk, hogy idejövetele előtt eltűnt az eklézsia néhány értékes kegytárgya: egy leltáron szereplő, ónból készült úrvacsorai tál, amelyet – bevésett szövege szerint – Árva Bethlen Kata adományozott az aldobolyi egyháznak, és néhány olyan asztalterítő, amelyről feltételezhető, hogy szintén a nagyasszony ajándéka. Főhatósági utasításra az esperesi hivatal jelentette a kegytárgyak eltűnését az ügyészségen, egy idő múlva érdeklődött az önkormányzatnál a rendőrség is, azóta amilyen tüneményesen eltűntek a tárgyak, olyan tüneményesen és érthetetlen módon hallgatnak a hivatalosságok.
Segítségért kiált a Hollaky-kúria
Romosodik a XVII–XVIII. századi műemlék Hollaky-udvarház, nyitott ajtók mindenütt, azt lophat el akárki, amit éppen akar, összekarcolhatja, bepiszkíthatja a "teremszoba" falfreskóját, mely Varga Nándor Lajos (1895–1978) alkotása az interbellum idejéből, és megőrzésre méltó. Az egyik szobának beomlott a padlózata, életveszélyesen tátong a mély pinceüreg. Néhány éve felújították az épület tetőzetét, de alatta pusztít az idő és a gondatlanság.

*

550 éves falu
A Jeles Napok Háromszéken rendezvénysorozat részeként emlékeztek meg vasárnap Aldoboly írásos említésének 550. évfordulójáról. Megyénk egyik legrégebbi településén a református templomban kezdődött a rendezvény; Benke János tiszteletes ünnepi igehirdetését követően Fodor Imre községi polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Tamás Sándor megyeitanács-elnök megyezászlót ajándékozott a református közösségnek. "Ez a 49. zászló, amelyet a megye templomaiban helyezünk el" – mondotta, és felelevenítette: "Aldoboly mindig is határtelepülés volt, hiszen Háromszék legszélsőbb csücskén, Barcaság határán fekszik. A földrajzi helyzet kihívást, de lehetőségeket is jelentett, hiszen valamikor vámos hely is volt." Az ünnepség az iskolában folytatódott, ahol a református nőegylet tagjai süteményekkel várták a betérőket. Később a Kelekótya együttes fellépése szórakoztatta a kicsiket és a nagyokat. (demeter)