Hiába magyarázkodik György Ervin, megyénk magyar prefektusa, a törvényesség őre, a román kormány helyi megbízottja, nem tudja kirángatni magát abból az áldatlan szerepből, melybe hivatala jeles jogászainak közreműködésével, mégis önként és dalolva belelavírozott.
És teljesen fölöslegesen önvigasztalódik: ha ő nem vétózza meg a népszavazás kiírásáról szóló határozatot, két hét múlva jön egy új, természetesen román prefektus, és megtette volna az. Ki kellett volna próbálnia. S ha valóban menesztik, emelt fővel távozhatott volna, készülhetne az újabb feladatra, hallani ugyanis, szenátor szeretne lenni. No, de karakán embert erőszakkal senkiből sem lehet faragni, s ha valaki oly nagyon ragaszkodik székéhez, hogy bedől hivatala köztudottan erős nemzeti elkötelezettségű jogászainak – akik, ha a magyar közösség önrendelkezéséről vagy autonómiatörekvéseiről van szó, sem Istent, sem embert nem ismernek, törvénytelennek nyilvánítanak mindent, mi számukra ismeretlen volta miatt veszélyt sejtet –, annak jó egészséget kívánhatunk csak. S abban reménykedhetünk, hogy jövőt ostromló politikai elképzelései dugába dőlnek.
Különben valami nem egészen tiszta és világos az RMDSZ e téren tapasztalható politizálásában sem. Igaz ugyan, hogy javasolták, tartsanak népszavazást a Székelyföld régió támogatottságáról, de nagyon is ímmel-ámmal, ráadásul mintha nem tudná a bal kéz, mit cselekszik a jobb. Mert azt a bizonyos megyei önkormányzati határozatot, melyet néhány héttel ezelőtt elfogadott a testület, a város polgármesterével és a tanács jogász tagjaival rázták, úgymond, gatyába, s nehezen hihető, hogy a György Ervin és munkatársai által kifogásolt – inkább formai, mint lényegi – hibákat ne tudták volna elkerülni. S bár igaz, hogy a nagykönyv szerint a prefektus nem pártember, de alig hihető, hogy egy olyan kemény kézzel vezetett politikai alakulatban, mint az RMDSZ, nagy kérdésekben ne egyeztetnének. Óvatosak tehát, mert e téma meglehetősen kényes, társaik a kormányzásban aligha tapsikolnának az örömtől, ha arról hallanának, a Székelyföld lakosságának zöme kinyilvánította ama akaratát, hogy egyetlen régióban kíván élni.
Az egységes Székelyföld újrateremtése nem bukhat el emberi gyávaságon, sem választás előtti politikusi ravaszkodáson. Egyszer mégis összejön valamilyen formában a népszavazás, s aki nem akarja, az is látni lesz kénytelen, vezetőitől függetlenül, legalább ebben egységes maradt a székelység.
