Éjszakai járat

Jékely Zoltán emlékének

A szerelemről írdogálni,

még majd erről is leszokunk.

A szájunk íze bál utáni,

jeges szél hordja kalapunk,

így kell a villamosra várni.

Bárcsak ne jönne meg soha!

Ez nem a Streetcar Named Desire:

fordított vágy villamosa;

de nincs, hogy ilyen nászt ne hálj el,

megváltó impotencia.

Duhaj kedélyünk elavulva

szánkban gyülemlő fémes íz,

s évek, napok, egy óra múlva?

benyel a kitátott remíz,

az örök éj bozontú vulva.

Így mondod, Mester? Állok itt

veszendőn, már csak a hideg lel.

Hová lettek a fürtjeik?

Sandán csikorgó kerekekkel

a villamos közeledik.