December elseje kapcsán mi, magyarok több mint hatvan éve – a második világégés után – tudathasadásos állapotban élünk, a nemzet sorsának alakulására érzékenyebb személyekben és közösségekben a román nemzeti ünneppel kapcsolatosan az a lényegre lecsupaszított értékelés alakult ki, hogy ami a románság számára diadalittas öröm és dicsőség,
a Romániába szakadt magyarok számára gyásznap, a történelem során a magyarság által elszenvedett csapások közt a legsúlyosabb, Erdély elszakítása és bekebelezése mélyen igazságtalan cselekedet.
A tudati torzulások másik eredője a nacionalizmussal évtizedekig szimbiózisban élő és napjainkban is ható kommunista diktatúra osztályharcra alapozott szemlélete és gyakorlata, amely a számára nem kívánatos személyek és csoportok fizikai megsemmisítését is küldetésének tekintette.
Az 1918-as esztendő rendkívül bonyolult és kaotikus eseményeinek ennyire leegyszerűsített, csontra csupaszított összefoglalása, a román és magyar érdekek ütközésének igazságtartalma tény.
A hazai magyarság lelkiállapotának skizofréniáját az oktatási rendszer, a közművelődés, történetírás, az irodalom, a művészetek, a román szellemi mozgástér egésze okozza, amikor elvárja, és bizonyos időszakokban megkövetelte, hogy azt, ami számunkra gyász, vélük együtt örömünnepként éljük meg. Zengjünk örömódákat, érezzük a sajátunknak azokat a históriai elképzeléseket, melyek szerint ebben a térségben ők a folytonosság letéteményesei, az őshonosság megtestesítői, mindenki más betolakodó, jövevény.
Szándékosan sarkítok. A helyzet nem ennyire súlyos, mert a túlzó hazafiaskodás abszurd szövegei és megnyilvánulásai a maguk ellentétébe csapnak át. A december elsejei nacionalista szájtépés, az "újjobboldalos" kivonulások erősítik a mi immunrendszerünket is.
Az erdélyi magyarság múltja, nyelve, kultúrája, kiépült egyházi és világi intézményrendszere, a családi, a nem hivatalos – "összekacsintó" – iskolai oktatás képes ellensúlyozni azt a nyomást, amelynek következtében a kisebbségeknek "meg kellene adniuk magukat", és távlatilag, mint ahogyan ezt nem egy időszakban országos program fő elemévé léptették elő, be kellene olvadniuk.
Természetesen, a lemorzsolódás, a nemzetiségi elkallódás mértéke jelentős. Ezt a tendenciát viszont mérsékelheti az országhatárok átjárhatósága, a kultúra szabad áramlása, a kettős állampolgárság ténye, egy értünk felelősséget érző anyaország léte, és végkimenetelében autonómiatörekvéseink beérése.