Kelemen Antal hirtelen távozása a Jelenések Könyvének angyali harsonájával rezgeti-remegteti dobhártyánkat: mi lesz nélküle Réttyel, a Kárpát-medencei (főleg ifjúsági) fúvósmozgalom Mekkájával, amelyet zenei vonatkozásban harminckét esztendő alatt (1979–2011) személye és a köréje csoportosuló fiatalok és felnőttek tettek azzá, ami;
valóságos zenei továbbképző intézetté, generációkat az éneklés-zenélés birodalmába kalauzoló, ennek szépségét és megtartóerejét ápoló és szétsugárzó apostolai és ezek tanítványai, akik tovább lobogtatják ennek az égő fáklyának a lángját? Vagy mint az angyali harsonák látomásos világában az elszabadult apokalipszis nyomán elég, kiég, elpusztul minden?
Kelemen Antit még kézdivásárhelyi diákkorából ismerem. Fiatalkori hányattatásainak állomáshelyeit is fel tudnám sorolni. Azt viszont, amit Rétyen, Rétyért, majd a hazai magyarság és később, amint lehetett, a Kárpát-medence egészét be- és átfogó, valóságos zenei mozgalmat elindító népnevelőként tett, nem tudnám néhány sorban összegezni.
Van személye és a Rétyi Nyír megújulása között valami hasonlatosság és azonosság. A biztos pusztulásból, ki- vagy elhalás szorongatásából sarjadt ki a rétyi zenei élet is, akárcsak évtizedekkel ezelőtt a védelem kerítése közé fogott Nyír. A rétyi nyírfák és az idős nótafák – Kováts András tiszteletes úr – gyökérzete, az általuk évtizedekkel elhullatott magból, a gyökérsarjadékból kikelt és kihajtott. És ahogy a mindent lelegelő csordanépektől a sarjadékot menteni lehetett, erdővé érett a rétyi zenei élet is.
Az "ahogy lehet" és az "amint lehet" parancsának engedelmeskedve egy, a kultúrát pusztító világban Anti Rétyen hangversenytermet teremtett (1985), Zenetermet. Emlékszem, még az "átkosban" titokban megmutatta a rejtegetett kottagyűjteményét. Ez volt a múlt, de ő már a jövő zenéjére gondolt. Bízott benne, hogy Vörösmartyval szólva "lesz még egyszer ünnep a világon".
És lett ünnep, mert személye és csapata – csapat?, egész sereglet! – ünnepet teremtettek. Az utóbbi években nem volt olyan valamire való megyei rendezvény, hogy Kelemen Anti és fúvósai ne legyenek jelen. Ne ők diktálják a kádenciát, a dallamot, és ne ők dirigálják mindannyiunk énekeinek szólamait. Nyaranként a Rétyi Nyír a fúvósok zenéjét visszhangozta, ide a magyar nyelvterület minden tájáról érkeztek a zene szerelmesei. Tanulni, énekelni.
Kelemen Anti gyökérnövesztő, sarjeresztő férfi volt. És az is marad, mert Rétyen és a tágabb világban embererdő nőtt köréje.
Rétyen már a nyíres is az ő kottáiból fújja dallamát. Megérdemelné, hogy a Nyírben valamikor ott őshonos cserefa – kocsányos tölgy – őrizze emlékét. A tölgy évszázadokig él. Higgyük, akárcsak Kelemen Antal zenei öröksége.
