Ki így, ki úgy, túl van az idei december elsejei román nemzeti hőzöngő hergelődések napján is. Az Erdélyben, különösen a némelyek szerint nem is létező Székelyföldön ez alkalommal is partraszálló hazafiúi különítmény nemzetteremtő lázában annyit ismét elért, hogy a valamiképpen Székelyföldhöz kötődő normális román ember is szégyellhesse magát, a jövevénynek, betolakodónak, nacionalistának, irredentának kikiáltott székelymagyarság pedig történelmi sérelmeit, a gyulafehérvári hazugságözönt, a szemforgató szószegést a maga visszahúzódó magányában újra átismételje, szellemi örököseinek, gyerekeinek és unokáinak továbbadja.
Nos, idén a két megye székhelyét megszálló, Brassóból, Bukarestből és ki tudja, honnan érkezők jelszavakkal és provokálóan hazug szövegeléseikkel ehhez a negatív érzéshez szállítottak muníciót.
Beismerem, ezek a történetek jelentéktelen apróságok a lényeghez képest. Ez maga a nemzeti ünnep, december 1. Nemzeti ünnephez minden népnek, nemzetnek joga van. A románnak is. De még sincs rendjén, hogy egy magát tűzzel-vassal – mikor mire van alkalma – egységes nemzetállamnak kikiáltó országnak olyan nemzeti ünnepe legyen, amelyet a lakosság egy jelentős része nem vallhat a magáénak, hiszen ez számára gyásznap, a szégyenkezés és a tehetetlenség napja, mert annó dacumál képtelen volt szembeszállni – tisztelet a kivételeknek – az őt hazugsággal, szószegéssel az alapvető emberi jogoktól megfosztó, szülőföldjéről elűző, nemzetközi asszisztenciával betolakodókkal.
Annyi bizonyos, hogy egy, a nagyhatalmak által annyiszor összetákolt, az évszázadok során más és más történelmi, gazdasági, kulturális és hitvilágot élő vegyes, kevert lakosságú habarékállamban nehéz, illetve lehetetlen lenne olyan nemzeti ünnepi alkalmat keresni, amely valóban minden állampolgáré legyen. Hisz még egy nemzeti himnusz néhány sorát is milyen nehéz "összehozni", hányszor és miként kellett akár egy-két évtizeden belül is szöveget, dallamot, üzenetet cserélgetni.
Kellene egyetlenegy olyan nap, egy semleges dátum, egy jelképes munkaszüneti napra alapozott ünnep, amelyen – ha már a sors által egymás melletti létünk elrendeltetett – zászlóink, jelképeink, énekeink és szavaink egymás nemzeti épülését és nem ennek elutasítását szolgálják.
