Labdarúgómeccs zajlott éppen a cófalvi iskola eléggé tágas, focikapuk nélküli udvarán (van ott, az oldalkerítés mellett egy vasból készült négyszög, azt hiszem, szőnyegporolónak használják). A labda bűvöletében egészen magas szinten mozgott a gyerekek játékkedve, s ezt nemcsak sűrű levegővételük, de hangjuk is bizonyította. Talán az utóbbi csalogatta ki az udvarra Zsigmond Réka tanítónőt, aki – mint később elmondta – immár tizenhat éve, hogy tanít, 2003-tól Cófalván.
– Kilenc tanulóm van – így a tanítónő –, két kislány és hét fiú, osztályokra lebontva három második, három harmadik és három negyedik osztályos. A testnevelést is én tanítom heti két órában. Nem könnyű feladat. De hát azért vagyok itt, hogy megoldjam. Így aztán úgy állítom össze a testnevelési órák programját, hogy az minden korosztályt érintsen, minden korosztálynak megfeleljen, és természetesen a tantervben előírtaknak is. Azt szinte mondanom sem kell, hogy előtérbe kerül a torna, mely lehetővé teszi az izomcsoportok foglalkoztatását, ugyanakkor alapját képezi az ütem-, a ritmusérzék, az egyensúlyérzék, a mozgásérzékelés fejlesztésének, az atlétika, mely a legtermészetesebb emberi mozgásokra épül, gondolok itt a járásra, futásra, ugrásra, na és a játék. Ez utóbbi csodálatosan gazdag palettával rendelkezik. Nem véletlenül nagy a vonzereje a gyerekek sorában. Most, amíg tart ez a szép idő, aranyat ér ez a tágas udvar. De hogy mi lesz a télen... Nincs egy nagyobb termünk, ahol megfelelően mozoghassanak a gyerekek. Egyébként központi fűtésünk van, korszerű illemhely, mosakodó, rendben van az épület kívül-belül... A testnevelés tanításához szükséges felszereltségünk? Egy labdánk van, egyéb semmi. Annak pedig, ahogy tetszett látni, megvan a varázsa. Nincs az a gyerek, aki ne szeretne mozogni, játszani, sportolni. Erre pedig mindenkinek oda kellene figyelnie. Szép, tiszta, korszerűsített az iskola épülete, de ez nem minden... Hogy van-e ennek a kilenc gyereknek kellő "utánpótlása"?... Kevés, nagyon kevés Cófalván a fiatalok száma, ez pedig maga után vonja a gyereklétszám könyörtelen csökkenését... Nos, ez van, ezzel a gondolattal, ténnyel kell élnünk.
Az óvodások szép, tiszta, játékokkal, "festményekkel" díszített helyiségében Debreczi Melinda óvónő és hat óvodás fogadott (kettő ma valamiért hiányzott). Melinda Kovásznáról ingázik, Kézdivásár­helyen végzett, majd a brassói egye­temen diplomázott pedagógia szakon. Ez az első éve, hogy tanít.
– A nyolc gyerek – mondja Melinda – így oszlik meg: egy kicsi, öt közép- és két nagycsoportos. Minden reggel szabad tevékenységgel kezdünk, és játékkal, aztán elismételjük az előző nap fontosabb eseményeit, ezután térünk rá az első kötött tevékenységre – számolás, nyelvtanulás... –, s így jutunk el a tízóraizáshoz. A tízórai elfogyasztása után játék következik, majd a második kötött tevékenység, és aztán újra játék, ki-ki a tetszése szerint választ játékot. Jó volna, ha volna kint, az udvaron egy játéktér, de sajnos, még nincs, nem adatott meg.
– Hej, pedig volna ott hely bőven két kiskapunak és egy játéktérnek is.
– Így igaz.
– Mire készülnek most, a tél előtt?
– A Mikulás-várásra verseket, énekeket tanulunk. Egyébként a múlt héten közös tevékenységünk volt a szülőkkel, adventi koszorúkat készítettünk. Még korábban megünnepeltük a szüretet, aztán rendeztünk egy sétát a falu végén húzódó erdőcskében... Na de menjek tovább, s hadd mondjam el, hogy készülünk a karácsonyi ünnepekre, aztán a farsangra, na meg az anyák napjára... Termé­sze­te­sen, bevonjuk a szülőket is, akik már bizonyították, hogy jó partnerek tudnak lenni minden ilyen rendezvényben. Segítőkészek, aktívak, min­dent megtesznek gyerekeik kedvéért.
– Úgy látom a polcokról, játékgondjuk nincs.
– Játékunk van bőven, de helyünk is a még többnek.
– Álma, terve, vágya?
– Nem szövök mesés álmokat, a tervekkel is szerényen bánok, nem akarok mást, csak egy biztos jövőt, erőt, egészséget a vállalt hivatásom maradéktalan és kifogástalan teljesítéséhez – a gyerekek hasznára, örömére és a magam elégtételére.
– Úgy legyen.