Pedig mi aztán mindent megtettünk, megegyeztünk politikai ellenfeleinkkel, az MPP-vel, szembeszegültünk a prefektúrával, mentünk előre, semmi nem tántorított el célunktól – néhány hónap múlva, választások előtt várhatóan így idézi majd fel Tamás Sándor megyeitanács-elnök a Székelyföldről szóló referendum ügyét.
Nem, nem szól majd arról, hogy hónapokon át úgy kerülte a polgáriak kezdeményezését, mint macska a forró kását. Arról sem beszél majd vélhetően, hogy a tervezet elfogadásakor még azzal dicsekedtek, nem lesz formai hiba benne, ki is oktatták a polgári frakció tagjait, mondván, így kell kidolgozni egy határozatot. És valószínűleg kezeit mosná, ha valaki emlékeztetni merné: mégiscsak párttársa, az RMDSZ-es kor­mánymegbízott hiúsította meg az önkormányzat döntését.
Mert Tamás Sándor dörzsölt politikus. Idejekorán alkalmazta azt a politikában közismert, Charles de Gaulle-nak tulajdonított elvet, miszerint ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj annak az élére. És ezt tette: mihelyt tudatosult benne, hogy népszerűsége megtépázása nélkül semmiképpen sem hátrálhat ki a régiósításról szóló vita közepette az MPP által megfogalmazott nép­szavazás-kezdeményezésből, hát felzárkózott mögéje. Mi több, egyszeriben radikálisabbnak mutatkozott politikai ellenfeleinél, oly határozottan szögezte le: a prefektus formai hibákat kifogásoló felszólítása ellenére sem módosítják a határozatot.
Az amúgy imponálóan hangzó "megyünk előre" felszólítás azonban ez esetben inkább a fejjel a falnak magatartásnak felel meg, és arról árulkodik: a megyei tanács elnöke voltaképpen nem akarja a népszavazást, inkább csak a referendum hősének szerepében akar tetszelegni, tudván, ezzel voksokat szerezhet, pozícióját erősítheti, újraválasztását segítheti elő.
És ez a legfőbb cél, minden más – közigazgatási átszervezés, autonómiatörekvés, magyar összefogás – csak eszköz a népszavazás hőse számára.