Gazdasága lépésről lépésre továbbfejlődött, s ez nem kis dolog, ha meggondoljuk, hogy az az ágazat, amelyre 2006-ban épített, és amely akkor úgyszólván egyedüli piacra szánt termékét szolgáltatta, az élősertés e szinten és formában való kifizetődő tenyésztése mára lehetetlenné vált. Hogyan találta hát meg e fiatal gazda az átjárót a 2007 előtti és utáni, gyökeresen különböző két világ közt, és miként sikerült elkerülnie a hajótörést az uniós csatlakozás zátonyain?
Egy farkaskutya
Előbb azonban pár szót a portáról. A hatalmas udvaron a háztáji hagyományával való teljes szakítás jeleként egyetlen állat továbbra is a házőrző farkaskutya. A régi, miként írtam: jómódra valló szülői házat pedig már nem lakja a tanárnő feleségből, a házigazdából és az ikerpárból álló család. Azóta felépült mögötte a majd minden városi igénynek is megfelelő, központi fűtéssel ellátott, összkomfortos emeletes villa. Ennek a konyhától, ebédlőtől tolófallal elválasztható nappalijában ülünk le beszélgetni. A szemrevaló, a régitől funkcionalitásában merőben elütő lakás még nincs ugyan teljesen készen, de az alapelvárásokat és azoknál valamivel többet így is kielégíti. Közben a kétéves apróságok nyolcéves, harmadik osztályos kisiskolásokká cseperedtek, a feleség meg­őrizte városi állását, és együtt ingázik gyermekeivel a megyeszékhelyre. Otthon és gazdaság
De tartsunk sort. Előbb a hatéves időszak összegezésére buzdító kérdés:
– A jövedelmi viszonyok mikor voltak jobbak? 2006-ban vagy most?
– Ha én most úgy gazdálkodnék, mint akkor, nem maradna meg semmi, szó sem lehetne rentabilitásról. Elmondom, miért. 2006-ban még nem volt meg a pityókaszedő kombájnom, pityókaválogatóm sem volt. Már­pedig nem mindegy, hogy miként ma, négy emberrel kiszedek harminc tonna burgonyát, vagy tizenhét emberrel több napon át ugyanazt a mennyiséget. Ott a répatermesztés. Nem mindegy, hogy azt a cukorrépát – mivel megvan már nekem is a szemrevető gépem – nem kell egyeltetni, ami régebb egy napra és egy hektárra számítva húsz ember munkáját jelentette... Kapával, kézzel azt ritkítani kellett korábban. Alig pár éve. Vagy a répaszedés: a bérelt kombájn kiszedte tíz millióért, azaz ezer új lejért az idén. Utánaszámoltunk: legkevesebb negyven-ötven ember kellett volna hozzá, miként 2005-ben még emberekkel szedettem én is. Ötvenlejes napszámmal számolva, az már huszonöt millió lej. Ezért mondom, ha úgy gazdálkodnék, mint 2006-ban, semmi jövedelmem nem lenne. Pedig akkor még nagyban besegített a sertéstenyésztés. Akkor azt édesanyámmal ketten elrendeztük, és amit hozott, az mind nekem maradt, ő nem kért semmit. E házban is itt 17 évi munkám van, bár újabban épült. Húszéves voltam, még tanultam, és édesapámmal gazdálkodtam, utána dolgoztam, tanítottam is, s amikor egy hónapos fizetetlen szabadságot vettem ki, külföldön pénzt kertestem, hogy elindulhassak. Tizenöt éves korom óta az az álmom, hogy ez meglegyen.
– No de nem a házépítéssel kezdte!
– Ha azzal kezdtem volna 2000-ben, amikor édesapám halála után magamra maradtam, akkor a gazdaság is negyede lenne a mainak, és a ház se lenne még befejezve. Mindig azt mondtam: előbb a gazdaságot korszerűsítsük, s ha egy kicsi pénzt félre tudok tenni, akkor azt költsük a luxusra.
Hogyan lesz száz sertésből tíz
– Száz-százhúsz sertéssel dolgoztam akkoriban, magam termeltem meg a takarmányt is, és azon törtem a fejem, hogy a feldolgozás irányába kellene továbbfejlődnöm. Maholnap egyetlen disznóm se lesz. Miért? A falu között az új uniós előírásoknak megfelelően nem szabad disznót nevelnem, mert nem kapok engedélyt rá. Ha céged nincs, jogi személyi­séggel nem rendelkezel, nem is adhatod el, legfeljebb magánembereknek, azok pedig újabban alig vásárolnak, megváltoztak a szokások, vagy pénz nincs elegendő, nem tudom. Eljártam, hogy magánvállalkozói engedélyt szerezzek, ki is jöttek, minden rendben lett volna, de mivel bent lakom a faluban, nem adhatták meg az engedélyt. Én nem jártam ott, de aki látta, tanúsítja: Görögországban vagy Németországban a ház mellett áll az istálló. Mindegy, nekünk nem lehet. Jó! Akkoriban harminc hektárt műveltem, hogy az állatokat elláthassam. Most kétszer annyit művelek, hatvanhetet, ebből ötvenkilencet vettem bérbe, nyolc saját, s átálltam a növénytermesztésre. Kezdett bejönni a repce, a kukorica, remélem, az energianövényeknek lesz piacuk. Az állattenyésztést felszámolom.
A váltás új gépek vásárlását követelte meg, mint láttuk fentebb.
– Társultam egy gazdával, megvettük ketten, barátok másodkézből a répakombájnt hatezer euróért, mely egysoros, trak­torvontatású. Három évet dolgoztunk vele, az idén már jobban megérte, hogy egy önjáró hatsorossal szedettük a répát, sokkal hamarabb elkészül és olcsóbban. Tizenöt óra alatt kiszedtük a hét hektárt. Vásároltunk pityókaültetőt, pityókaszedőt is, szerre használjuk. A hat év alatt addigi két hektáromhoz még hatot vásároltam. Vennék többet is, ha eljön az alkalom, megteszem. Egyelőre eladni sem akarják, nincs, mit tárgyalni róla. Szerencsém volt annyiban, hogy találtam a parcellám mellett újabb bérelhetőeket. Szép darabok tehát: van tíz, van hét, és van négy és fél hektáros is. Én olyan száz hektárig szeretnék elmenni idővel. Annál nagyobbhoz már valóban külön épületek kellenek. Egyelőre az udvaron bővítek. A gabonásomat akarom növelni, és egy új gépszínt építek majd. Egyre több a kalászos gabonám, ehhez vettem egy Claas Dominator 66-ost, hogy kicseréljem a régit. Régi gépeimet szinte ócskavasba kell adnom, nem felelnek meg a mostani kornak. A kombájnra azért is volt szükségem, mert újabban meg van kötve a kezünk, a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) a támogatásokat csak akkor folyósítja, ha nem égetjük el a növényi maradványokat. Az új aratócséplőnek hátul szecskálója van, az öt-tíz centisre felvagdalja a szalmát és szétfújja, én azt később beleforgatom a talajba. Akárcsak a répánál a szétszecskált lapikat. Másik tervem: a disznóólból gabonást csinálok. Hátul a hetven köbméteres emésztőgödröt pedig kitakarítom, kifertőtlenítem, lefödöm, és vetőgumót fogok benne tárolni.
Lesz-e, aki folytassa?
Veres Zsolt úgy érzi, negyvenkét évesen ke­reszt­úthoz érkezett, mégpedig nyolcéves kisfia jövője miatt esett gondolkodóba. Azt kérdem tőle: akkor a külön falun kívüli gazdasági udvar építéséről, magyarán e családi középüzem további erősítéséről végleg lemondott volna?
– Ha biztosan tudnám, a fiam folytatja majd, akkor nekifognék annak is. Én a gazdálkodást nem fogom ráerőszakolni. Hallottam, beszámolt a nagymamájának is arról, amit mondtam neki. Hogy "akkor veszem meg az új, 145 lőerős traktort, ha én nekiállok a gazdaságnak".
– Hányan vannak Uzonban ilyen ötven-száz hektáros gazdák?
– Hát vagy nyolcan-kilencen talán, nem szá­moltam. Ha kimegyek a mezőre, nézem, nincs senki. ’99-ben, mikor apjával kimentünk, még tele volt a határ szekerekkel, traktorokkal. Per­sze, aztán mikor bevégzem, látom azért, min­den­ki dolgozik a magáéban, csak nagy távolság­ra. Másfelől: a technológia. Ma a répát ugye nem kell egyelni például. Az idén meg se kapál­tattam. Mikor kiszedjük is, alig kell hozzá valaki.
A hiányzó társadalom
2006-ban azt külön kiemeltem, hogy bár jórészt egyedül végzi, amit lehet, mégsem tartozik az önmagukat kiuzsorázók közé. Ismert székelyföldi jelenségről van szó. Meghallgat, és szükségesnek látja hozzátenni:
– Nem fárasztom halálra magam, de nem könnyű dolog a gazdálkodás. Ha lenne, aki irányítsa a dolgokat, nem fáradnék ki annyira. De mivel én vagyok az inas, a gépész, az értékesítő, a beszerző, a piackutató, sokszor még éjjel is felébredek, s azon gondolkodom, hogyan és menyiért adjam ezt vagy azt el, hogy maradjon is valami.
(Zárójelben: gondoljuk el, a dán vagy svájci, holland gazda az értékesítési és feldolgozó szövetkezetek társadalmi szövetébe ágyazottan végzi munkáját, gépekkel, vegyszerekkel is ellátják a szakcégek, nagy közös raktárak állnak rendelkezésére, s jóformán semminek sem kell utánajárnia, mindent házhoz szállítanak neki.)
– Szóval még egy ember elkelne?
– Meglehet, ezentúl lesz. Úgy hallottam, 2012-től úgy kapjuk meg a támogatást, ha vállalkozói engedélyt váltunk ki. Hogy már megvolt? Meg, persze, de felmondtam. Miért? Nem láttam értelmét. Az adót fizessem, s jöjjenek az ellenőrök?
– De semmilyen pályázaton nem vehetett részt emiatt!
Nos, kiderül, nem is törekedett rá, mindennemű bankkölcsöntől ódzkodik. A Sapard-pályázatok nem érdekelték, önrészre nem futotta volna, 42 évesként az újabbaktól – fiatalabb gazdáknak szólnak – elesik. Gépeit eddig mind saját megtakarításaiból szerezte be, meglehetősen szigorú, de kiszámítható feltételek mellett.
– Nem mertem bankhoz fordulni. Másként gondolkodom. A közmondás szerint: sokat markolsz, kicsit fogsz, kicsit markolsz, sokat fogsz! Vagy aki sokat markol, keveset fog. Egyszerre túl sokra hiába törekszem, még a végén visszaránt. Elértem, hogy vettem még egy 650-es traktort, a következő lépés a 140 lovas lesz, de abból se újat, hanem használtat, s utána kicserélem újra, ha lehetőségem lesz. Én a kisebb lépések embere vagyok.
Tartalékokat halmoz
Veres Zsolt figyelemre méltó megtakarítási módszert fejlesztett ki, belső tartalékok felhalmozására törekszik, ami ingatag piaci viszonyaink mellett célszerűen működhet.
– A búzát elraktározom, mert ha aratás után azonnal eladom, akkor a jövedelmem elúszik. Arra törekedtem, soha ne legyek annyira rászorulva a pénzre, hogy azonnal el kelljen adnom a termést. Muszáj valamennyi forgótőkét meghagyni mindig. Azt akarom, hogy decemberben a műtrágyám térüljön meg, az éves gázolajszükségletem jó része szintén, és még maradjon kis pénzem, ha erre-arra kell. Ha maradt, utána költök a házra, bútorra, egyebekre. Ahogy nőtt a gazdaság, úgy nőtt ez a forgótőke. 2000-ben tizenvalahány hektár mellett elég volt 50 millió, ma sokkal több szükséges. Nem kell a búzát vagy a gyárból kapott cukrot rögtön eladnom, hogy műtrágyát vehessek, mert nekem a pénzem arra már megvan. S ha elköltöm, mindig visszateszem.
– Önmaga bankárja.
– Ha rá lennék utalva, hogy száz tonna búzámat azonnal eladjam, akkor nyáron negyven-ötven banit ha kaptam volna érte kilónként. Most nyolcvan baniban veszik. Micsoda különbség! Tiszta jövedelem. Fontos a búzatároló, s nem is túl költséges megcsinálni. A pityókatároló többe kerül, és tavasszal úgyis újra kellene válogatni, nem biztos, hogy megéri. A gabona más, ha ugyanannyi marad az ára, akkor sem veszítettem rajta.
*
Veres Zsolt elmeséli, hogy "szinte véletlenül" lett gazdálkodó, tulajdonképpen cséplőgép-tulajdonos nagyapja nyomdokaiba lépve autószerelő szeretett volna lenni, majd elektrotechnikusként is dolgozott, meg iskolagond­nokként és pedagógusként, ma magasan képzett mezőgazdász, de a gépészettől az üzletvezetésig minden feladat rá hárul. A mai gazdálkodóra vétek lenne lebecsülően azt mondani, hogy a "föld mellett maradt", mint hajdanán, s nem csupán azért, mert feladatai átlagon felüli és összetett képzettséget követelnek meg. Úgy érzi, a szakma társadalmi presztízse is megnőtt, s ahogy hallgatom, az az érzésem alakul ki: saját kisfiának tiszta szívéből sem tudna jobbat ajánlani...