Alkotmányellenes a levéltári törvény

2011. december 8., csütörtök, Közélet

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság a parlament által elfogadott levéltári törvényt, amely lehetővé tette volna az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását.

A képviselőház november elején fogadta el az új levéltári törvényt, amelynek az 1996-os jogszabály helyett kellett volna hatályba lépnie. Az új dokumentum egyebek között lehetővé tette volna az egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatását. Az erre vonatkozó módosító indítványt az RMDSZ három parlamenti képviselője nyújtotta be. Javaslatuk sok vitát váltott ki, de végül bekerült a jogszabályba, hogy az egyházaknak visszaadható a kommunizmus idején tőlük elkobzott levéltári anyag. A jogszabály szerint a visszaszolgáltatandó iratokról mikrofilmes másolatot készített volna a levéltár, amely a tulajdonában marad. Ez az előírás főként az erdélyi magyar történelmi egyházakat érintette volna, amelyek már tizenöt éve kérik elkobzott levéltári anyagaik visszaszolgáltatását.
Az alkotmánybírósághoz az ellenzéki Szociáldemok­rata Párt fordult, s egyebek között a visszaszolgáltatás miatt is kérte a törvény alkotmányellenesnek nyilvánítását. A taláros testület végül formai hibát talált, egyhangúlag úgy határozott, hogy a jogszabály elfogadása révén sérült a parlament kétházas jogalkotási elve, mivel a törvény jelentős változáson esett át a képviselőházban, amiről a szenátusnak nem volt alkalma véleményt nyilvánítani.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 822
szavazógép
2011-12-08: Közélet - :

Otthoni szolgálatra készül Tőkés (Nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot)

Tőkés László nem kívánja jelöltetni magát januártól újabb európai parlamenti alelnöki mandátumra – derül ki a képviselő sajtóirodájának tegnapi közleményéből.
2011-12-08: Közélet - Farkas Réka:

Román ünnep magyar tüntetéssel

Békés tiltakozásra szólítja fel az MPP a székelyföldi magyarokat minden december elsején, mindaddig, amíg nem teljesülnek az 1918-as Gyulafehérvári Nyi­latkozat ígéretei – jelentette be Kulcsár-Terza József, a párt megyei elnöke.