Nagy Iván magyar családokról írott könyvében (1800-as évek) azt találtam, hogy a Csikai, Csikay családok Erdélyből származnak, mégpedig 1603-ban menekültek Magyarországra, miután Székely Mózes fejedelem vesztes csatája után a fejedelmet kivégezték. Ugyanis Csikay János volt a fővezére, és a többi Csikai is a seregében harcolt, különböző minőségben.
A család egy része a Tisza mellett maradt, és így lett Tiszaladány a Csikai nemzetségek falva, még ma is az. A többiek tovább mentek, és a Duna—Tisza közén telepedtek le, főleg Kecskeméten, ahol én is élek. Itt is legalább annyi a Csikai, mint Tiszaladányban, de ez egy 110 000 fős város, és jobban elvesznek a tömegben, kevésbé ismerik egymást. Erre akkor jöttem rá, amikor elkezdtem a családfák összeállítását itt, Kecskeméten a levéltárakban, az anyakönyvi kivonatokból. Az 1800-as évek anyakönyvi kivonataiban még Széki Csikay neveket találok, majd elmarad a Széki előnév, és a XX. században az y is. Ezért gondolom, hogy Háromszék településeiből származunk, de ezt nem tudom bizonyítani.
Az interneten egyébként találtam Csikai nevezetűeket: pl. Csikai Annamáriát, aki egy esszéversenyen vett részt a Márton Áron Gimnázium tanulójaként, mely, azt hiszem, csíkszeredai iskola. Ezenkívül találtam Csikai Alexandru tanácsost Biharfélegyházán, és szintén ott Csikai Cristina mezőgazdasági referenst is. Meg Csikai Dávidot, mint a BIFIT tagját, de nem tudom, hogyan lehetne őket elérni.
Hálás lennék, ha közzétennék családfa-kutatásomat, amit édesapám 100. születésnapja örömére indítottam el.
Édesapám, Csikai Pál nyugalmazott tanár, nagyon sokoldalú személyiség. Gyémánt fokozatú kitüntetést kapott a földművelésügyi minisztertől a biológia oktatásában kifejtett tevékenységéért, meg Nimród-kitüntetést is, mivel 90 éves koráig vadászott. Ezenkívül állandó kapcsolatban állt a Madártani Intézettel, állatokat tömött, méhészkedett is. A TIT-ben és a Kertbarátok Körében is vezető szerepet töltött be.
Köszönettel fogadok minden segítséget.
Eőry Kálmánné Csikai Erzsébet, Kecskemét
Tinódi utca 29, telefon: 36 76 497 868