A Színészdal sok vihart megélt, idős színész vallomása volt a kihívásokkal és titkokkal teli örök komédiás sorsról. Talán azt várta tőlem a 250 éve Gidófalván született Jantsó Pál – az első nagy magyar komikus.
Több volt az, ami ama napon történt, mint emlékezés: imában és dalban, ritmusban és színben, tekintetben és játékban születő erkölcsi tükre egy székely falunak. Egy falunak, amelynek határát átlépve töprenghetsz a székely kapu üzenetén: "Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez légy hű örökké." Bár szülőfalujában soha nem játszott a nagyenyedi református színjátszóként induló – Kolozsváron művésszé érett – Jantsó Pál, szülőfaluja hű maradt hozzá: közadakozásból kopjafát állított, és megajándékozta egy domborművel. Megérdemelte! Hűségből jelesre vizsgázott. Örömosztó ember volt, nevettetve gyógyított, okított, anyanyelvet ápolt, a lélek szabadságát hirdette... És mégis – amikor más szerepkörbe kérezkedett be – szeretve tisztelt közönsége kifütyülte. És ő mégis – rajta kívül csak Pergő Celesztin tette azt – élete végéig hű maradt a magyar színjátszás egyik bölcsőjéhez, Kolozsvárhoz.
Szegénységben, imádkozva lépett ki a JÁTÉKBÓL. Sírfelirata a kopjafán is olvasható – jelzi, hogy úttörő ember volt, hogy a kedélye mogorva volt, de "a bús magyart gyakran felderítette".
Jeles vendégek emlékeztek az ünnepeltre. Három kórus bizonyította, hogy aki szépen énekel, kétszer imádkozik. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház László Attila vezette kiváló férfidalárdája hitünket erősítő, lelkünket moccantó válogatással érkezett, amelyben az Urat dicsőítő egyházi dalok mellett elhangzott Farkas Árpád megzenésített verse és Mozart Bűvös csengettyűje is... A Sebestyén Lajos vezette kórus, a Pitypang lelki derűt hozott ajándékba, a szülőfalu pedig a nemrég alakult vegyes karral lepett meg. A falu komédiás kedvű örökmozgó kultúramindenese, Fazakas Géza a fülembe súgta: "Úgy képzeld, Karcsi, hogy ez a kórus összetételében átfogja, összefogja az egész falut." Szép mondat, ünnephez illő, az emlékező faluhoz illő. A népdalokat éneklő 11 éves Kész Györgynek csengő hangját csak a "vastaps némította" el. Sóvárd Hunor református kántor orgonajátékát öröm volt hallgatni. A fáradhatatlan Sebestyén Lajos a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósnégyesét is magával hozta ama vasárnapon.
A falu gazdagabb lett két alkotással, én meg az alkotókat megismerve, két emberrel. A remekbe szedett kopjafát a falu közösségét közel 40 éve szolgáló, magyar nyelvet ápoló, őrző, tovább adó tanár, Tóth Lajos faragta. Ő kapuállító is. Diákjai az általa faragott székely kapun lépnek reggel az iskolába.
A Jantsó Pált ábrázoló dombormű pedig (meg a falu határában engem is fogadó székelykapu) a határokon innen és túl is kiállító hagyományőrző székely huszárfőhadnagy, Kövér György munkája.
Ha ünnep, akkor legyen ünnep – gondolták a gidófalviak. Délután a művelődési ház színpadán egymást váltották helyi meg vendég színjátszók! Este pedig ismét a Kónya Ádám művelődési házé volt a terep: a Visky Árpád nevét viselő színjátszó együttes lépett színpadra. Ünnephez illő felismerés – tanítványaim szabad óráikat feláldozva több mint két évtizedes állandó gyakorlás után (pályatársaim is foglalkoztak velük!) színésszé értek. Hihetetlen, de így van. Kubánda Jánosra, Szabó Elvirára, Csákány Andrásra, Tóth Ferencre, Molnár Mózesre, Jakab Benke Bíborkára és a muzsikus Komis Sándorra nagyon büszke voltam akkor. Meg volt pályatársamra: az egykori Othello-előadás Desdemonája, Vásárhelyi Katalin színésznő, amikor megtudta, hogy nincs súgónk – kijött velünk – súgni. Hiszem, hogy akkor este a mindig komor Jantsó Pál arcán felsejlett egy rezzenésnyi mosoly...
Talán azt is látta a halála előtt pici vagyonát templomépítésre hagyó komédiás, hogy aznap milyen jó szívvel adja a falu apraja-nagyja megtakarított pénzét... egy beteg fiú megsegítésére.
A jól végzett munka utáni nyugalommal ült az első sorban az esti előadáson két református tiszteletes, apa és fia. Hogy mi az ő érdemük és az őket segítőké, azt egy faluközösségnek jobban kell tudnia, mint nekem. Megérintett az igét hirdető Berecki László hangja. Sokat látott és tapasztalt ember bölcsességével beszélt a színész helyéről a teremtett világban. A fiú Berecki László színészt megszégyenítő tudással beszélt a játék sokszínű varázserejéről.
Főiskolán Szentimrei Jenő tanár úr magyar színháztörténet óráján Gidófalvi Jantsó Pál nevét leírtam, megtanultam és gyorsan elfelejtettem. Az út végéhez közeledve csoda történt: az Időből megszólított Jantsó Pál. Súgott. Példát mutatott. Tükröt tartott... Pontosabban tartott szülőfalujával együtt.
Őrzöm annak a vasárnapnak az emlékét ugyanúgy, mint annak a szekérderéknyi meleg házikenyérnek az illatát, melyet a sepsiszentgyörgyi társulat tizedik születésnapjára kapott annak idején a gidófalviaktól...
László Károly