Jönnek majd jobb idők is erre a vidékre, lesznek még ünnepeink, lesz még székely feltámadás is ezen a szél fújta helyen. Így fogalmazott Szabó István kézdivásárhelyi nyugalmazott magyartanár, Bita szülötte, amikor előszót írt néhány éve szülőfalujáról szerkesztett kötetéhez.
A több mint falufüzetnyi könyvecske előszava szerény, mint maga a céhes város egykori kedvelt tanára, és alcíme is az: Adalék Bita falutörténetéhez. Szabó tanár úr akkor határozta el, hogy összegyűjti Bita históriai adatait, amikor a Ceauşescu-diktatúra kimondta: fel kell számolni a kis településeket. A remény táplálta sejtés igaznak bizonyult: Bita él. Átvészelte a nehéz időket. Advent idején kerestük itt az élet jeleit.
Többet ér egy jó hír, mint száz rossz
Így fogalmaztak a faluban, feltételezve, hogy szenzációs események után vadászunk, s elmondták: ők az ilyeneket a tévében látják, ijesztőek, felkavarják az emberek lelkét, azokra egy esti kukoricabontás a gyógyír, s ha szóba kerül a falu élete, a nehézségek és a bajok, azokat a több ember – több ész erejével mind a helyükre lehet rakni, bitai szemüvegen keresztül. Amikor valamit "a helyére kell tenni", akkor arra intenek: kérdezzétek meg, beszéljétek meg a idősebbekkel!
Szabó Jenő bátyánk és felesége kikísért a kapuba, Olosz-Nagy István társaságában fogalmazódott meg az első jó hír, mármint az, hogy száz hektár körüli földjét műveli meg a helybelieknek a Bajcsi Ákos--Moldován Csaba-féle mamutcég, ahol az adott szó szent: megadták, amit megígértek természetben, vagy annak az árát!
– Meg lehet nézni, milyen szakértelemmel művelték, tették újra termővé azokat a parlagon hagyott földterületeket, "aljas helyeket", amelyekkel már nem volt mit kezdenie a helybeli gazdának – részletezte Olosz. Szabó Ernő, aki maga is mezőgazdász, hozzátette: erre nyilván a cég kiváló gépi felszerelése a magyarázat, jó célgépekkel csodát lehet művelni. Annyi bizonyos, hogy a bérlőnek sem kedvezett ebben az évben a nyár második felében pusztító szárazság, no meg az sem, hogy a mezőföldi jellegű, magas homoktartalmú talaj nem nagyon tudta tárolni a növények túléléséhez szükséges nedvességet. Nagyon remélik a bitaiak, hogy vastagabb hótakarót is ad majd a Fennvaló, ami megvédi az őszi vetést, mert voltak évek, amikor a Háromszéki-síkságon végigsöprő Nemere szél ereje "kipergelte a vetést".
– Léptek-e előbbre a mezőgondokkal, mert panasz volt az átereszekre-hidakra, a felette leromlott mezei utakra – kérdeztük Szabó Ernőt, a rétyi községi tanács tagját. Nem lepte meg kérdésünk, mert az ilyen és ehhez hasonló témák a helyiek legnagyobb gondjai közé tartoznak.
– Az ősszel, amikor száraz idő volt, sikerült megsimítani, legrédereztetni a mezei utak mintegy nyolcvan százalékát – felelte. – Egy bodoki cégtől bérelt erőgépet a polgármesteri hivatal, és állta a munkálat árát. Járható már a vasútállomás, a Maksa felé tartó út és a Béjárók. A napokban lehullott csapadék kissé feláztatta a felszíni réteget, vigyáztunk rá, hogy ne töressük fel, amíg újra meg nem keményedik vagy meg nem fagy.
Szinte új esztendei jó hírrel a rétyi polgármester, Dálnoki Lajos szolgált, aki elmondta, hogy jó úton már Bita közművesítése.
– Az Európai Unió alapjaiból és természetesen a község önrészéből lehetőség adódik már a jövő évben, hogy megépülhessen a település ivóvíz- és csatornahálózata – mondta. A jó minőségű vizet a községközpont fúrt kútjaiból kapják. Ezzel párhuzamosan megépül a szennyvízhálózat is, amelynek önálló derítőállomása lesz.
Bár az anyagiak függvénye a falufejlesztés, de lehetőség nyílik majd arra, hogy egy-két vendégház is megszülethessen, "ne kivinni kelljen a pénzt a faluból, hanem hozza be a vendég, ha kell, a valutát is! Lám-lám, egy falás szerencse is áll majd a Nemere útjában álló falunkba – mondták. – Bár nem a hegyek között vagyunk, de a hollandok is nagyon jól érezték itt magukat. Van itt biotermék is. Nálunk nem a festék, hanem a kukoricaszem festi sárgára a tojás belsejét." Jelenleg 650 liter tejet gyűjtenek össze a faluból, pedig belső tartásban vannak a tejelők. Gyönyörű a tél is Bitán, voltak esztendők, hogy Ojtoz szele hóval takarta be a falut, időlegesen megbénította a közlekedést, se ki, se be nem lehetett jönni...
– Mekkora gond a tűzifa abban a faluban, amelyet telibe talál a Nemere? – kérdeztük.
– Attól függ, hogy kinek – felelték. – Nem rossz találmány a központi fűtéses kazán azok számára, akiknek volt anyagi lehetőségük. A kazánban sok mindent el lehet égetni. Rengeteg a kiöregedett gyümölcsfa a faluban. Vannak helyek, ahol a kiszáradt és idejében felaprózott faágakkal is kihúzzák a telet.
– Én például összekötöm a hasznosat a kellemesebbel – toldotta meg Szabó Jenő. – Mert van rá időm, törögetem a csonthéjas diót, hisz jön az ünnep. Kemény héjából dobogatok egy-egy marokkal a dobkályhába, hogy melegítse a műhelyt, ahol dolgozom.
Idős korát meghazudtolva temetői faragott fejfát, kopjafát farag Jenő bátyánk, tudtunkkal jelenleg csak egymaga űzi ezt a mesterséget a faluban. Alkotásait a helyi temetőben lehet megtekinteni. Keze munkáját dicsérik azok a történelmi emlékkopják is, amelyek a református templom előterében állnak a szabadságharc helyi áldozatai és a Bitai–Bajkó család négy tagjának emlékére, akik részt vettek a negyvennyolc-negyvenkilences forradalomban és szabadságharcban.
A rejtélyes emléktábla
A temetőnél tartva kell elmondanunk, évek óta érdeklődtünk a faluban, hogy minek lehetett az áldozata az a fémből készült emléktábla, amellyel az ezredéves ünnepségek alkalmával a temetőbe ültetett fenyősort megjelölték, s amelyet már csak érdekességként emlegettek az öregek. Nos, a rejtély csak ez év nyaráig maradt az, mert a templom tetőzetének újrafedése alkalmával ráakadtak az emléktáblára. Felirata: Millenniumi fasor. Telepítette Szabó. 1896. Milyen jó, hogy akadt a nehéz időkben is ember, aki megmentette (hiszen rajta volt a magyar Szent Korona). Most a lelkészi hivatal őrzi, s amint t. Róth Levente lelkész elmondta, szándékuk egy alkalmas pillanatban visszatenni eredeti helyére.
– Mit tudunk az adományozóról? – kérdeztük Szabó István tanár urat, hiszen az emléktáblán a fenyőcsemetéket adományozó csak a családnevét tüntette fel.
– Szabó Ignác volt a neve. Bitán született az 1800-as években. Édesapja idősb Szabó József, akinek négy gyermeke volt: József, Kálmán, Zsuzsa és Ignác. A kiegyezés utáni polgári fellendülés hatására két gyermekét indította el az öreg Szabó József a művelődés útján a nagyobb darab kenyér reményében. Ignác a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, majd Selmecbányán szerzett erdőmérnöki diplomát. Pályáját a Nagyszeben környéki erdőmérnökségen kezdte. Rövid idő eltelte után Görgénybe helyezték. Itt széles körű, szakszerű erdőtelepítést végzett, amelynek az első világháború gyászos következményei vetettek véget. Trianon után áttelepedett Magyarországra. Nyugdíjazásáig a Bakonyban dolgozott mint erdőmérnök, majd Hatvanban gazdálkodott.
Bita jeleseiről lévén szó, kerül alkalom, hogy idézzek két személy régebbi leveléből, aki lapunk Faluvilág rovatát olvasva keresett meg mint a fiatalon, 38 évesen végzetes hirtelenséggel elhunyt bitai Szabó Dávid szászrégeni magyar szakos tanár kollégája. A régeni Biró Donát és a már néhai Darvas Ignác jeles tanár, helytörténész, író nagyra értékelte Szabó Dávid szakmai tudását, kiváló emberi és erkölcsi tartását. Ezért, valamint tudásáért barátságukkal tüntették ki olyan pályatársai, mint Lakó Elemér, Varró János, Kozma Béla, Dávid Gyula, akit nem kell bemutatni. Az írásai révén ismert Kajcsa Jenő, az egykori tanítvány pedig szintén elismerő szavakkal emlékezett meg az egykori Szászrégeni Magyar Tanítóképző magyartanáráról a Szászrégen és Vidéke című magyar nyelvű kiadványban. Darvas Ignác hozzánk küldött levelében szinte bizonyosnak tartja, hogy Szabó Dávid Sepsiszentgyörgyön történt rejtélyes korai halála az 1956-os magyar forradalom erdélyi eseményeivel kapcsolatos. Szabó Dávid szülőfaluja, Bita temetőjében nyugszik.
– Fogy a falu lélekszáma, de ellenáll a Nemere fúvásának – derült ki Róth tiszteletes úr szavaiból. Adakozó és templomos nép a bitai – mondta. – Túl vagyunk már az öregek napján, a bűnbánati héten, vendégül fogadtuk Tóth Annát, a Diakónia Alapítvány lelkészét. A gyufaárus kislány történetét tanítom be a gyerekeknek, amit szenteste mutatunk be. Lesz karácsonyfa, ajándékcsomag a gyermekeknek. A híveim, a betegek is úrvacsorában részesülnek.
A sorozatos bibliaórák idejét olvashattuk a faluban közszemlékre tett hirdetésen: Bita kálvinista vallásban élő népe ünnepre való készülődésben él. A falucska iskolájában is adventi koszorúk díszítik a padokat, adventi feladatokat, rajzokat készíttet a gyerekekkel Csősz Anna tanítónő és Huszár Tünde Imola óvónő, készülnek az évzáróval közös karácsonyi iskolaünnepségre. Meleg és tisztaság uralja az épületet, amelynek teljes felújítását a nemrég végzetes hirtelenséggel elhunyt központi igazgató, Kelemen Antal sürgette. Nem sok a gyermek, de elég ahhoz, hogy ne legyen veszélyben a falu ősi iskolája. A két pedagógus leleményességgel pénzalapokat teremtett, így tudták vendégül fogadni a szülőket, a körzet, Réty, Gidófalva és a sepsiszentgyörgyi Colan-iskola pedagógusait is. Közös erővel telt meg a Mikulás iszákja, és összefogás révén jön majd el az angyal is.
