"A fának légzésre és sűrű élénkítő mozgásra van szüksége,
amelyet szél, eső, fagy idéz elő, máskülönben könnyen kiszárad.
Éppígy igen nagy szüksége van az emberi testnek is mozgásra,
aktivitásra, komoly testgyakorlatokra vagy játékokra."
(Comenius Johannes Amos)
Az óvodások éppen befejezték a tízóraizást, s elkezdtek készülődni a második kötelező tevékenységükre. Amíg a gyerekek rendezték az asztalokat, Domokos Mária Magdolna óvónő elmondta, hogy 1998-tól van itt, az óvodában, egyébként itt született, Lisznyóban, és Szentgyörgyre ment férjhez, onnan ingázik mindennap haza szülőfalujába.
Két tágas terem áll a tíz óvodás – három kicsi, egy közép-, három nagy- és három előkészítő csoportos – rendelkezésére, és sok-sok játék. Tiszta, szép, rendezett termek termopán ablakokkal, a szülők segítségével befüggönyözött ablakok, az egész padlót beborító szőnyegek, a polcokon mindenféle játék... Nem csoda, ha a csillogó szemű, mosolygó arcú gyerekek otthon érzik magukat.
– A gyerekek fogadásával indul a nap – mondja az óvónő –, aztán beindul a reggeli tevékenység, ki-ki a kedvelt sarkába vonul, van, aki a mesesarkot vagy éppen a bábok népesítette sarkot választja, de akad olyan gyerek is, aki szívesen épít. Aztán következik az első kötelező tevékenység, ma az anyanyelv volt a téma, s mert következik a nagy ünnepünk, a karácsonyi jelenettel foglalkoztunk. Ezután következett a tízóraizás. A hazulról hozott tízórai mellé mindenik gyerek kap egy kiflit és hozzá tejet. A nap második kötelező tevékenysége ma kézimunkával telik el, készülnünk kell a karácsonyfa díszítésére. Szabad tevékenységgel, sok-sok játékkal hangolunk a hazatérésre.
– Karácsony következik, gondolom, lázas készülődés előzi meg.
– Természetesen, a karácsonyi műsorra a templomban kerül sor 25-én este 18 órai kezdéssel. Az ajándékokat az egyház adja.
– És mi lesz karácsony után?
– Farsangolunk, készülünk az anyák napjának megünneplésére, majd elkezdünk készülni a húsvétra. Lesz, persze hogy lesz tojásfestés.
– Kirándulni szoktak-e?
– Minden évben, és közösen a szülőkkel. A nagy buszt benépesítjük ilyenkor. Voltunk már Brassóban, Kézdivásárhelyen, Kovásznán... Igyekszünk mindig olyan helyre menni, ahol élményekkel töltődhetnek fel a gyerekek, és természetesen a szülők is. Túl a kirándulásokon mindig részt veszünk a gyermeknapok rendezvényein. Ilyenkor felmegyünk a fenyőkkel övezett Majális-körhöz, itt versenyeket rendezünk, az arra érdemeseket díjazzuk, na szóval, megadjuk a módját. Lassan-lassan beköszönt a tél, várjuk is nagyon, mert szeretünk szánkózni. A tavaszt rendszerint a természet megfigyelésére fordítjuk, a virágzó fákra, a tavaszi virágok megismerésére.
– Az óvodásoknak is rendeznek megyeszinten versenyeket.
– Nem is hagyunk ki egyet sem. Mind a mesemondón, mind a népi játékok és néptáncok seregszemléjén, vetélkedőjén részt veszünk. És rendszeresen. A gyerekek szeretnek szerepelni. Ezek a rendezvények pedig teret biztosítanak számukra.
– Óhaja, vágya?
– Legyen sok gyerek a faluban, akiket felneveljek itt, ebben a szép óvodában, és aztán lássam is munkám eredményét.
*
Sajnálom, hogy nem vehettem részt az I–IV. osztályosok tornaóráján, melyet az uzoni testnevelő tanár, Varga Orbán Csaba tartott. Érkezésem előtt pár perccel ért véget a tornaóra. Na de a két tanítónőtől megtudtam, hogy 23 gyerek jár az iskolába, az I. osztályba öt, a II.-ba szintén öt, a III.-ba hét és a IV.-be hat. Az I–III. osztályosokat Buzsi Katalin tanítja, a II–IV.-eseket Szávuly Gyöngyvér. Katalin helyettesít, Gyöngyvér viszont címzetes tanítónő immár 2000 óta. Beszélgetésünk során megtudtam, hogy külön tornaterem nincs az iskolában, viszont láttam, hogy jó tágas az udvar, akár minifocipályát is lehet rá építeni. Ami pedig a sportfelszereltséget illeti, Varga tanár úr hoz magával rendszerint ugrókötelet, labdát. A tornaórákat egyébként kedden és csütörtökön tartja. A "tanító néniktől" megtudtam, ki a két legügyesebb sportoló az iskolában: Kolozsi Zsolt Levente és Máriás Csaba Szilárd. Mindketten imádják a focit, s abban reménykednek, ha majd Uzonba kerülnek a felső tagozatra, sikerül beverekedniük magukat az uzoni ifjúsági focicsapatba. Szurkolok értük.
Útban hazafelé megálltam Uzonban, s benéztem az iskolába, hogy találkozzak Varga tanár úrral... Régi ismerősökként üdvözöltük egymást, aztán rögtön rátértünk a tárgyra.
– Kilenc fiú és tizennégy kislányom van – így a tanár úr. – Kedden és csütörtökön tartjuk a testnevelési órát. Amikor az idő megengedi, kint, az eléggé tágas udvaron, atletizálunk és focizunk. Ha beköszönt a tél, előszedjük a szánkókat, és benépesítjük a falura néző lejtőket. A kevés gyerek, na meg a nagy korkülönbség korlátokat szab. Tornából túl az izmok megmozgatásán, bemelegítésén sokat nem végezhetünk, semmilyen tornaszerünk – bordásfal, tornapad, bak, szőnyeg... – nincs. Így aztán marad az atlétika, a járás, a futás, az ugrás, a dobás. Ezek segítségével igyekszünk fejleszteni a gyerekek koordinációs, kondicionális és pszichikai képességeit. Az atlétika mellett fontos szerepet kap a játék, mindenekelőtt a labdajáték. A megyei versenyekre nem járunk, de az iskolaközpontunk minifoci-rendezvényein, atlétikai versenyein rendszerint részt veszünk.
Kíváncsiságból megkérdeztem: kik az iskola legügyesebb, legtehetségesebb sportolói? A tanár úr gondolkodás nélkül mondta a két nevet: Kolozsi Zsolt Levente és Máriás Csaba Szilárd. Tehetséges, ügyes két gyerek. Hinni merem, hogy az uzoni iskolába kerülve jobban tudják érvényesíteni tehetségüket. Gondom lesz rájuk.
