A döntés, miszerint december végére az utolsó amerikai katona is elhagyja Irak területét – csak szakértők (értsd: kiképzőtisztek) kis csapata és a fegyverüzletben érdekelt vállalkozók maradnak (akikkel egy normális biztosítótársaság hümmögve kötne életbiztosítást) –, végleges. És alkalmat teremt arra, hogy az illetékesek megvonják a teljes amerikai sikerrel záruló villámháború és az utána elkövetkező borzalmas "békeévek" mérlegét.
Hiszen nem sikerült sem amerikai mintára demokráciát teremteni a széteső országban, sem rendet. Ide csak egy elgondolkodtató adalék: a háború után az egymást követő terrorista akciók és szórványos, de elkerülhetetlen összecsapások során több amerikai békefenntartó halt meg, mint a villámháborúban. Amit sok szakértő szerint el sem kellett volna kezdeni, hiszen azóta kiderült: az amerikai hírszerző szolgálat (CIA) ügynökeinek véleményével ellentétben a néhai diktátornak nem voltak tömegpusztító vegyi fegyverei. És emlékezzünk: ez volt a Szaddám Husszein hatalmát megdönteni akaró támadás fő oka. Vagy ha igen, ez idáig legalábbis nem kerültek elő, talán majd most, amikor az ezer sebből vérző, a nyomorúságban, állami szegénységben vergődő, szétbombázott ország magára marad megoldhatatlannak tűnő, szövevényes problémáival. Sem a síiták, sem a szunniták, sem a magukat továbbra is kisemmizettnek érző kurdok között nem sikerült megteremteni az egyetértést, a térségben változatlanul jelen van az Al Kaida és más iszlám terrorista csoportok, egymást érik a véres terrorista merényletek, robbantgatások. Hogy ezekkel az iraki milícia és a hadsereg miként fog szembeszegülni – hiszen az amerikai jelenlét sem tudta visszaszorítani, megfékezni, megszüntetni – kérdéses...
S ami talán a legnagyobb probléma: egyre aggasztóbban erősödik az iráni befolyás. Az amerikai hadsereg "felszabadította" az országot a diktátor rémuralma alól, és elhozta Irakba a szabadságot. De látjuk, nem nagyon tudnak mit kezdeni vele. Ráadásul, ismételjük, a nyomor olyan méreteket ölt, ami már-már elviselhetetlen, és tovább mélyíti a megoldhatatlannak látszó ellentéteket, hiszen a háború után, az amerikai hadsereg védőernyője alatt sem sikerült beindítani a kőolajtermelést – amely az olajban gazdag ország egyetlen kincse.
Irak jövője talán még bizonytalanabb, mint a villámháború után, főként mert nagy szomszédja, az atomfegyver előállításán dolgozó perzsa állam felvonulási terepévé válhat. De legalább – mondják az iraki kisemberek a különféle tévéhíradókban – eltűznek az amcsik, akik annak ellenére, hogy az Egyesült Államok dollármilliárdokat ölt az iraki helyzet "stabilitásába", korántsem örvendtek közszeretetnek...
Azt már láthattuk, hogyan ment velük, kérdés, mi lesz majd nélkülük. Ködképek kavarognak a kedély láthatárán.
