Öt és fél éve, amikor az uniós csatlakozás küszöbén Tégláséknál jártam Gidófalván, még kategorikusabban fogalmaztam, Kinőtték, amit maguk építettek cím alatt foglaltam össze, hogyan fogtak neki, és mire vitték a gazdálkodásban. Ma ha nem is több, de nem is kevesebb a kétség esélyeiket illetően. Mindketten a városi világból, Kézdivásárhelyről tértek vissza az apa szülőfalujába, hogy egy megszakítottnak vélt családi tradíciót folytassanak, méghozzá kedvező indulást biztosító helyzetből.
Szemléleti adottságok
Fő ütőkártyájuk az apa és fia közti szoros együttműködés, munkamegosztás volt, mely azóta is kiállta a próbát, és a családi gazdálkodás szilárd pillérének bizonyult. István ma 37 éves, alapképzettségére nézve elektrotechnikai, édesapja 69 és agrártechnikusi végzettségű, bár gépkocsivezetőként dolgozott korábban. A fiatal gazda közben több tanfolyamon gyarapította tudását.
Nos, mindketten úgy gondolták még 1993-ban, hogy lesz megélhetés a mezőgazdaságban, megvásárolták a volt kollektív mérnöki szolgálati lakását a faluközpontban és szép gépparkot hozzá időközben úgy, hogy más gépeket közösen használnak barátaikkal. 2006-ban 18 hektáron gazdálkodtak, jórészt saját és rokonaik földjén, meg bérelt területeken. Hogy a hagyományos felfogás milyen hatással van a gyakorlati beállítottságra, s hogyan tájolja be az embert, erre vonatkozóan akkor jellemzőnek találtam feljegyezni, ahogy maguk látták e kérdést:
"Mindössze egy disznópajta állt az udvar végében – mesélték a kezdetekről –, ahhoz még toldottunk, s megépítettük a tehénistállót, nem számítottunk viszont arra, hogy esetleg még nagyobb gazdálkodásba kezdünk. Mert ha belelátunk a jövőbe, lehet, másképp csináljuk. Nem létezett még a szaktanácsadó hivatal, nem voltunk elég felvilágosultak. Úgy csináltuk, mint régen: még bővítettünk hozzá két-három állatnak, hogy legyen."
2006-ban szorongással tekintettek az uniós csatlakozás elé, felhánytorgatták, teljes joggal különben, mennyi a következetlenség a román agrárpolitikában. Azóta tisztult némileg a kép, az ország olyan integráción megy át, mely egyértelműbb helyzetet szül a magángazda számára is, a régi módszerekkel szakítani azonban nem csupán felfogás kérdése.
Egytételű árutermelés
Mint majd mindenki, a jövedelemcsökkenést panaszolják fel mindenekelőtt az öt évvel ezelőtti állapotokkal összevetve a mait, de általánosító meglátásuk ennél is szigorúbb. Egybehangzóan állítják:
– Az uniós csatlakozás nekünk jót nem hozott. Mi túlságosan kezdők voltunk még, még erősödnünk kellett volna, mielőtt az uniós szabályokat bevezetik nálunk is.
– Keresztbe tesz az unió, nem a javunkra szolgál. Azért gátol minket, mert a Nyugat ötven évvel elébb van, mint mi. Mi a szocializmusban szenvedtünk, amíg azok az államok haladtak, minekünk a semmiből kellett elindulni. Ők mindjárt azt tették elénkbe, hogy ezt sem szabad, azt sem, az állatokat nem szabad otthon tartani, hanem ki kell költöztetni a mezőre a lakott területtől száz méternél többre. Akkor, a tejet csak úgy veszik át, ha megfelel a követelményeknek. Most még kaptunk egy év haladékot, de ha nem teljesülnek az előírások, akkor mi lesz: nem engedik meg, vagy mi történik?
István úgy látja, nem az elvárásokban van a hiba, hanem a tőkehiányban:
– Itt egyéb baj nincsen, hanem az, hogy az itteni gazdáknak nincsen pénzük, amit befektessenek, hogy fejlődhessen az állattenyésztés. Mi már lemondtunk a pityóka- és répatermesztésről, teljesen az állattenyésztésre álltunk át. Sok volt a költés, és kicsi a jövedelem.
Ez jelentős fordulat kettejük portáján, korábban ugyanis tele voltak panasszal a cukorrépa-szubvenció és a cukorgyári kifizetések késlekedése miatt. Ezen a kiszolgáltatottságon úgy iparkodtak segíteni, hogy egyetlen és ama pénzforrásra építenek, mely biztosabbnak tűnt. Mint látjuk, e megoldás nem problémamentes.
– A tavaly lett volna haszon a pityóka után, de az idén megint nem. Mi az állatoknak megtermeljük a takarmányt, és a tejtermelésre koncentrálunk. Persze, ez is befektetést igényelne, hogy elérjük az uniós szintet. Fejőház kellene, a tej azonnali lehűtése. De nekik erre ötven évük volt.
– Csinálnánk, csak nincs, miből.
– Persze lehet pályázni, de ott is akkorák a feltételek! És megkövetelik, hogy jogi személy legyen egy ilyen falusi gazdaság a pályázáshoz. Én nem tudom elfogadni, hogy ha valaki tejtermeléssel akar foglalkozni, akkor jogi személyként teheti csak meg ahhoz, hogy pályázhasson.
Itt bújik ki a szög a zsákból, ez lenne az elégedetlenség fő oka, mint kiviláglik az alábbiakból.
Idegenkedés az ellenőrzéstől
Sokan túl vannak rajta, sikeres Sapard-pályázóknak, traktorok tulajdonosainak nem jelent gondot, hogy engedéllyel rendelkező vállalkozóként (pfa) bejegyezve, gazdaságuk jogi személyiséggel is rendelkezik. Mások azonban nem egy helyt jogcsorbításként élik meg a kényszert, mely jogi személyiség felvételére ösztökéli őket, és idegenkednek attól, hogy magángazdai minőségüket feladják.
– A mienk nem pfa, és amíg egyszer lehet, nem is lépek ebben az irányban, nincs szándékomban pályázni, mert akkor jön a pénzügy, jön az ellenőrzés.
A jogi személyiség különben adófizetési kötelezettséggel is jár, melyet legutóbbi szentivánlaborfalvi alanyom nem sokallott. Téglásék úgy látják, nem is olyan egyszerű kiszámolni gazdaságuk jövedelmezőségét:
– A gazdaságban nem úgy megy, mint egy üzletben, ahol a tíz lejért vett árut tizenkettőért adják tovább, két lej a haszon, s annak 16 százaléka megy adóba. Nem tudja az ember, hogy egy szarvasmarhába mennyit fektet belé. Éppen a tévében láttam, nincs ahogy a fináncnak bebizonyítsd, hogy mennyi a széna és a gabona értéke, amit megeszik a tehén. Egyik többet, másik kevesebbet eszik meg, hogy azt a tejet leadja. Én a tejpénzből a jövedelemadót befizetem, de én abból nem tudok leírni semmit. Esetleg valami műtrágyát, vegyszert tudok leírni az adóból. A tejet úgy kezeli az állam, mintha a levegőből származna. Nem számítja fel a széna, nem a siló értékét, amit a sörgyárból veszünk. Vagy a répaszeletét, mely megint mind hatalmas összegbe kerül.
– Jó, de ezeket tudnánk bizonyítani, amit nem tudunk, az a gabona. Azt megtermeljük, és nem tudjuk felszámítani, hogy azt "befektettük" a tehénbe. Be a lucernát. Mind hatalmas költségbe kerülnek.
Így érvelnek egymással is vitatkozva Téglásék. A könyvelés rejtelmeibe beavatni, nyilván, tanfolyamok tudnák őket. Amíg e kérdésekben nem látnak tisztán, idegenkedésüket a jogi kezelésmódtól bajos lesz leszerelni.
Gyarapodás
– Öt éve tizennyolc hektárt műveltek, és tizenegy szarvasmarhájukból hét volt fejőstehén. Mindössze kettő fajtehén, nagyobb tejhozammal – terelem új témára a szót.
– Most 21 hektár körül van a terület, mienk az örökölt föld a testvérek közt elosztva, mindössze negyven árat vásároltunk, mert a mienk mellett feküdt, a többi kilencet béreljük. Szarvasmarha pedig lett 16 – mondja az apa, aki a múltkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte 15 tehénnel már elégedett lenne. – De tovább nem tudjuk fejleszteni, mert nincs férőhely.
– Most kéne kiköltözni, farmot építeni – teszi hozzá István. Hogy egy uniós istálló, a víz, villany kivezetése mit jelentene zöldmezős beruházásként, már a múltkor kiszámítottuk, ma semmivel sem tűnik elérhetőbbnek, mint akkor. Egyetlen példát tudnak rá a faluban. Külön nehézség a területek telekkönyveztetése is Gidófalván, hiába rendelkezik birtoklevéllel valaki, a szomszédokkal együtt lépve lehet csak a telekkönyveztetést elvégeztetni.
– No de ennyi állattal nem fogják kiűzni magukat innen?
– Amíg megfelelünk a környezetvédelmi előírásoknak, istállótrágya, trágyalé úgy van tárolva, ahogy kell, addig nem költöztetnek el.
Meséli ennek kapcsán, hogy tavasszal Ausztriában járt gépet vásárolni, és olyan gazdaságokat látott e bejáratott uniós országban, amelyeket itthon kipellengéreznének. "A pincében voltak az állatok, és felül laktak. Benn a faluban! Fényképem van róla! Itt azt szorgalmazzák, minél nagyobbak legyenek a táblák, tűnjenek el a nadrágszíjparcellák. Na, ha valaki kérdi, lefényképeztem, tudjam megmutatni, milyen táblák vannak Ausztriában. Pontosan, mint nálunk. Ha ott lehet, nálunk miért nem? Egy farmon 15 szarvasmarhát számoltam meg. Az tehát ott kifizetődő, különben nem foglalkozna vele a gazda. Na de nem tudtunk, sajnos, értekezni senkivel, hogyan csinálják, jogi személyek-e vagy sem. Viszont az állami támogatás ott nagyobb, mint nálunk. Itt ráadásul késik, mint az idén is. Valami előleg jött az idén, de erőst kicsi."
Bukarestben is azért volt tüntetni a gazda a megyei szarvasmarhatartók egyesülete képviseletében, mert nem osztják ki idejében az uniós kifizetéseket. "A késés azért is hátrányos, mert az előnytelenebb korábbi euróárfolyamon fizetik ki a területalapú támogatást. A gazdaegyesületbe miért léptünk be? Hát valahova kell tartozni..."
A tehénállományról megtudom, hogy nemcsak javult, öt darabbal több van, hanem jobb a tejhozam is. Egy segéderő is megjelent a gazdaságban, aki reggel és este pár órára beáll segíteni, de a munka dandárját a két férfi végzi el, "családilag".
Kitörni lehet
Egy nagyságrendi fejlesztés, egy kitörési lehetőség feltételeit firtatom a továbbiakban. Adott viszonyaik közt meg lehet tisztességesen élni abból, amijük van, de meggazdagodni, tőkét felhalmozni nem – állítják Téglásék. Dolgozni dolgoznak eleget, mert reggel ötkor kelnek, és este fél nyolckor-nyolckor végeznek. Napközben van pár szabad órájuk. Több napra elmozdulni csak úgy lehet, ha a másik helyettesíti a hiányzót. Mai udvari állattartásuk már nem bővíthető háztáji körülmények közt. Földet vásárolni a faluban nehéz, az emberekben még nem érett meg a szándék, hogy eladjanak. Amennyiben e szándék létezne, megpróbálkoznának a vásárlással is, persze. Ez lenne az állatállomány növelésének feltétele, lévén, hogy a takarmány zömét maguk kívánják megtermelni. Most "silótörökbúzát termesztünk, lucernát, szemes törökbúzát, szemes búzát, árpát. Főleg takarmánynak. Eladásra nem jut sok, feletetjük az állatokkal."
Pénzt a tej és a nyugdíj hoz. Nagyon hiányozna a nyugdíj, ha nem hozná a postás. Gondot jelent számukra, hogy a fiatalabb gazda, ha megöregszik, nem lesz nyugdíjjogosult. Ezen valahogyan segíteni kellene – vélik –, törvényben kellene megteremteni a lehetőségét, hogy a mezőgazdászok se essenek el öregkorukra a biztosítás előnyeitől, esetleg magánnyugdíjalaphoz lenne érdemes fordulni, ki tudja.
Búcsúzáskor, a bajok leltározását mintegy meghaladva, beszélgetésünk az eddigi konklúzióktól némileg elütő végkicsengést kap. A fiatalabb gazda nemrég kiállításon vett részt Bukarestben, úgy véli, nagy lehetőségek kínálkoznak traktorvásárlásra, miegyébre. Persze, megkövetelik a jogi személyiséget, s kell hozzá a "papír a pénzügytől a pénzmozgásról". Most már megoldhatóbbnak látja a dolgot, mint az előbb, "a jogi személyek vannak előnyben", s mikor édesapja kijelenti, ő bizony megpróbálná már a pályázási lehetőségek kiaknázása végett is, már nem lehet kétséges, milyen elvárást támaszt fiával szemben. "Én, ha fiatal lennék, mint ő, én belemennék" – állítja Téglás Sándor. "Mikor ezt a régi traktort vettük, akkor is kellett eleget járni, de sikerült. Úgy lehet a pályázással is."
