2011-ben elmélyült, akuttá vált a világgazdasági válság. A nemzetközi pénzügyi vihar és a piacok hisztériája jellemezte az évet, és szinte megoldhatatlan helyzet elé állította az Európai Uniót: a görög, az olasz válság miatt igen szigorú, összehangolt fiskális politikára kényszerül, amely a nemzeti szuverenitások korlátozását is jelenti.
Jellemző, hogy az eurózónát mindig is fenntartásokkal figyelő Nagy-Britannia már az elején közölte, hogy nem ért egyet, és nem kíván ebben részt venni. Kérdéses ugyanis, hogy a márciusban elfogadásra kerülő, összehangolt és szigorú pénzügypolitika megoldás lehet-e, hiszen az újabb és újabb szigorú megszorítások ellehetetlenítik a gazdasági fejlődést, és az unió akár recesszióba is süllyedhet. Mindebben szerepük van a nagy amerikai hitelminősítő intézeteknek is, amelyek sorra minősítik le az európai államokat – sok szakértő véleménye szerint gyakran indokolatlanul –, s az euró elleni összehangolt támadások mögött nem mindig világos és átlátható szándékok rejtőznek. De hagyjuk a 2011-ben újra divatba jövő, fantasztikusabbnál fantasztikusabb összeesküvés-elméleteket.
Ebben az évben ugyanis a világgazdasági válság kétségtelen hatására színre léptek a különféle, internetes közösségi oldalakon szerveződő civil mozgalmak, New Yorkból indult el a bankok rémuralma elleni tüntetés-sorozat, s villámgyorsan terjedt. A tiltakozások vehemenciája jelzi azt is, hogy olyan demokratikus szerveződésekre van szükség, amelyek az egyének, a civilek, az egyes ember jogait védve korlátozzák a pénzügyi világ mindenre kiterjedő uralmát. Hogy ez első hallásra kissé bizarrul hangszik, az kétségtelen, de az is világos, hogy ma, a világ általános elszegényedését figyelve, újra kellene gondolni a nagy elosztó rendszerek működését. Hogy a civil mozgalmak kikényszeríthetik-e ezt, kérdéses. De a változások elkerülhetetlenek. Az arab világban januártól zajló forrongás mutatja, hogy valamiféle erjedés érzékelhető a muzulmán országokban is. Az évtizedek óta hatalmon lévő diktátorok egymás után buktak meg, hogy aztán Egyiptomban, Tunéziában vagy Líbiában és más államokban európai vagy amerikai mintára épülő demokratikus rendszerek alakulnak-e ki, az persze kérdéses. De a 2011-es év megmutatta, hogy még a legkönyörtelenebb és legelvakultabb diktátor, a líbiai Kadhafi ezredes rémuralma is megdönthető.
Nagy kérdés, hogy miként folytatódik 2012-ben az arab tavasszal beinduló változássorozat. De kétségtelen, a diktátorok megbuktak, és valami elkezdődött a zárt arab világban is.
