Székelyföldön a tagosítás és arányosítás az 1871-es törvény kibocsátása után kezdődik, nagyobb mértékben azonban a művelet az 1880-as évek közepére-végére és az azt követő évtizedre tehető.
1884-ben Nagy Gyula helyi szakértő értékelte a tagosítás és arányosítás terén elért eredményeket, illetve a tapasztalt hiányosságokat. Meglátása szerint a székelyek nekiestek a birtokrendezésnek, a községi, mind ez idáig osztatlan vagyont az erdők és legelők szétdarabolásával alkalmatlanná tették arra, hogy valaha is szakszerű és kifizetődő erdőgazdálkodást lehessen folytatni. A székelyföldi erdők és főként a hegyoldalak, havasok eredetileg osztatlan és több falu közös vagyonát képezték. Ezeknek a felosztása vagy arányosítása nemcsak közgazdaságilag káros és veszélyes, de jogilag is hibás és helytelen megközelítése a birtokrendezésnek.
1885-ben Szentivány és Laborfalva községben a tagosítás befejezéséhez közeledett. Ezek lettek Háromszék vármegye első tagosított helységei. Az elsőség nemcsak azért bírt fontossággal, hogy az illető falvak lakói követendő modell hiányában miként fogják a tagosított birtokokat kezelni, hanem a többi településnek mutatott példa okán is. A kormány rendelkezései értelmében az újszerű gazdálkodás elkezdéséhez az állam csak a tagosított és arányosított községeknek nyújtott anyagi támogatást. A vármegye törvényhatóságának 1886. június 14-i közgyűlésén a birtokrendezés sikertelenségéről készített jelentést vitatták meg, és az egyhangú következtetés rámutatott arra, hogy belterjes gazdálkodást csak a birtokszerkezet átalakítása után lehet folytatni. Azt is megállapították, hogy noha a feltételek adottak, a gazdák nem rendelkeznek elégséges pénzzel a tagosítás költségeinek törlesztésére, ezért vagy nem merik kezdeményezni azt, vagy pedig anyagiak hiányában elnapolják. A törvény azt is előírta, hogy a kormány a tagosítási költségeket a gazdák számára előlegezze meg, a gyakorlatban ezt a kedvezményt nem tartották tiszteletben.
1888-ban a tagosítás sikertelenségéről cikkeztek a Székely Nemzet hasábjain. Általános vélemény szerint a szerkezetátalakítás minél gyorsabb ütemű keresztülvitele nélkül a mezőgazdaság fejlődése elképzelhetetlen, ezért a parcellák és a barázdák tengernyi sokaságát meg kell szüntetni. A tagosítás nem egyéb nagy földművelési reformnál, ahol mindazon össze-vissza fekvő földeket, melyeket ma az egyes határokban találunk, egy össztömegben központosítja, és azokat oly alakzatban osztja be újra, amely a szakszerű gazdálkodást teszi lehetővé.
A tagosítás és arányosítás véghezvitele sokkal bonyolultabb eljárásnak bizonyult, mint ahogy azt megfogalmazták és törvényben rögzítették. A végrehajtás módozatai sok bizonytalanságra, következetlenségre hívták fel a figyelmet, amit menet közben kellett kiigazítani. Gróf Schweinitz Gyula, a gazdasági reform egyik szakértője 1889-ben magyarázattal szolgált a reform szükségességéről, de eligazítást is nyújtott azok számára, akik a törvény végrehajtásában érdekeltek voltak. Vallotta, hogy a tagosítás és birtokrendezés mint közügy a mezőgazdaság megújulásának kikerülhetetlen fejezete, egyúttal műszaki, nem kevésbé kataszteri, adózási, végül pedig közgazdasági ügynek is tekinthető. A bíróságoknak feladata lenne a felmerülő vitás kérdésekben igazságot szolgáltatni, csakhogy az igazságszolgáltatásban foglalkoztatott szakemberek nem képesítettek arra, hogy gazdasági-műszaki kérdéseket rövid idő alatt megoldjanak. A birtoklás és annak szabályozása nem magánügy, hanem olyan reform, amelyet az államnak kell végrehajtania, annál is inkább, mert a valóságos önkormányzatiságot a falvakban rendezett birtokviszonyok nélkül lehetetlen kialakítani. A tagosítás végrehajtásában és a birtokviszonyok rendezésében a következő hatóságok segíthették a bizonytalanságok eloszlatását: helyi tagosítási és birtokrendezési bizottságok, kerületi tagosítási és birtokrendezési hatóságok és a budapesti központi bizottság. Ezeknek a testületeknek a feladata a tagosítás azonnali végrehajtásában való közreműködés a rendelkezésükre álló területrendezési mérnökök segítségével.
A tagosítás és arányosítás előmozdításának ügyében minden vármegyében külön bizottságot kellett szervezni a következő személyi összetétel szerint: főispán (elnök), helyi biztos, két jogvégzett földbirtokos. Kerületi tagosítási és birtokrendezési hatóságot Erdélyben hármat szerveztek. A székely vármegyék – Csík, Háromszék, Maros-Torda és Udvarhely – a harmadik csoportba tartoztak.
1893-ban Háromszék vármegye gazdasági bizottságában a mezőgazdaság reformjáról és az azt követő intézményrendszer megteremtésének szükségességéről értekeztek. A birtokviszonyok átalakításának és a gazdálkodás jövőjének szempontjából az olcsó hitelt elsőrendű fontosságú feltételnek tekintették. Szükség volt tehát a községekben hitelszövetkezetek alakítására. A mezőgazdasági termékek értékesítése érdekében termelő és fogyasztási szövetkezetek megalapítását is tervbe vették, a szakképzett mezőgazdászok kiképzését pedig tanintézetek beindításával remélték megoldani. A gazdálkodás újszerű átalakítása tekintetében célszerűnek tartották a vándortanítók alkalmazását. A gazdálkodás modernizálása megkövetelte az ipari növények szélesebb körű művelését, a fonó- és szövőiparban használt len és kender termesztésének növelését. A jó minőségű vetőmagvak mellett a műtrágya és gépek alkalmazása is a hozamok növelését segíthette elő.
1901-ben Pap György helyi szakértő számadást készített a tagosítás eredményeiről, de az időközben felmerült nehézségeket is feltárta. Szerinte a szabad gazdálkodás és a föld termelőerejének kihasználása csak a tagosított birtokon váltható valóra. Mi az oka, hogy az annyi előnyt nyújtó tagosítás mégsem népszerű a lakosság körében, ugyanakkor az arányosítás, amely a birtokokat szigorúan elválasztja egymástól, a megye nagy részében már sikeresen ment végbe? A szerző szerint a lakosság megkárosítását a becslésnél előforduló felületesség okozza. Akár a felmérésben, akár a tervezésben előforduló hibák még elviselhetőek, de a becslésnél jelentkező könnyelműség és lelkiismeretlenség nem bocsátható meg. Pap György véleménye szerint a megelégedést eredményező tagosítás előfeltétele az igazságos becslés.
Molnár Józsiás kézdivásárhelyi országgyűlési képviselő részletesen foglalkozott a tagosítás és arányosítás hiányosságaival. Szerinte ezerszámra lehetett volna székely gazdákat találni, akik a tagosítás előtti helyzet visszaállítására akár anyagilag is áldoznának. A szegényebb rétegek nem voltak olyan helyzetben, hogy ilyen bonyolult műveletnél, mint a tagosítás, érdekeiket kellően védelmezhessék. Az arányosítás által a székelység létalapját, a mindig közösen használt közbirtokot vesztette el azáltal, hogy a közöst a magánbirtok arányában osztották fel.
(folytatjuk)
