A részadatok összevetésével, elemzésével következtetni tudunk a város népességére, a lakosság számára. Ebben segítséget jelent a jobbágycsaládok számának ismerete és az 1567-es kapuszám-összeírás.
Ez utóbbi alapján Sepsiszentgyörgyöt Háromszék harmadik legnagyobb településének tartják. A helytörténészek többsége a kapuszám-összeírás adatait a települések lélekszámának meghatározására használták fel. Azonban a kapuk száma távolról sem fedi a települések tényleges népességét. Ez Sepsiszentgyörgy esetében (is) megtévesztő, mert az összeírásban szereplő 63 kapuszám a népesség alig 41,7 százalékára utal. Bogáts Dénes már 1941-ben rámutatott, hogy e népességszámból "hiányzik a városhoz tartozó részek kapuszáma".
A 63 kapuszám csak a nemesi rendűek lélekszámát mutatja. A helytörténészek figyelmét elkerülte az 1566-os szebeni országgyűlés végzése, amely a szászsebesi vár költségeinek fedezésére a székely nemesség kapuszám szerinti összeírását rendelte el. A huszonöt dénár fizetésére nem kötelezték sem a jobbágyokat, sem a városi polgárokat. II. János király az 1567. január 4-én Medgyesen keltezett – Székelyudvarhely városához intézett – parancsában világosan írja azt, hogy a nevezett vár felépítésére csak a primorok és a primipilusok tartoznak meghatározott pénzösszeget fizetni. Egyértelmű tehát, hogy a jobbággyá süllyesztett székely közrend és a városi polgárok kapui az összeírásban nem szerepelnek. Az adóösszeíró szerint "a rovásból exemptusok a városok". Ha a városi családokat hozzáadnánk a "falusi kapuk" számához, akkor Sepsiszentgyörgy háromszéki viszonylatban "minden bizonnyal az első helyre kerülne" – írja Bogáts Dénes. Megállapítható, hogy Sepsiszentgyörgy, bár nem volt Háromszék legnépesebb települése, de valóban a legnépesebbek közé tartozott.
A 63 nemes és az 52 jobbágycsalád együttes száma 115, ez székelyföldi viszonylatban tekintélyes népességű településre utal. Ahhoz, hogy Sepsiszentgyörgy teljes lélekszámát meghatározzuk, az említett népességhez hozzá kell még adni a városi polgárok lélekszámát is. Mivel a szentgyörgyi jobbágyok túlnyomó többsége, mintegy 40 család a városi polgárok közül került ki, a városi jogállásúak aránya szerénynek tekinthető. Az 1560-as évek derekán csupán 36 városi jogállású családdal számolhatunk.
Megállapítható, hogy 1567-ben a nemesi családok száma 63, a jobbágyoké 52, a városiaké pedig 36 lehetett. Ha e családok együttes számát, a 151-et beszorozzuk a demográfia által elfogadott ötfős családi átlaggal, a népesség összlétszáma elérte a 755 főt. Ez 23 családdal, azaz 115 fővel több, mint ahányat az 1614-es katonai lustrában feltüntettek. E nagyobb lélekszámot csak akkor érthetjük meg, ha tudjuk azt, hogy az 1600-as évek táján zajló polgárháborúk, az idegen hadak pusztításai, az éhínség és a járványok miatt a székelység lélekszáma is mintegy 25 százalékarányban visszaesett. Ne feledjük el, ez az arány Erdély más vidékein még nagyobb volt. Az erdélyi megyék pusztulására jó példa Doboka és Belső-Szolnok megye néhány régiója, ahol az 1550-es évekhez mérve a magyar lakosság pusztulásának mértéke elérte a 85 százalékot. Demény Lajos akadémikust idézem: "Egész országrészek maradtak pusztán, lakatlanul. (...) A népesség pusztulása Székelyföldet is érintette, kiváltképpen Aranyos- és Marosszéket."
Elfogadva az 1614-es katonai összeírás alapján számított településátlagot, a 250–255 főt, Sepsiszentgyörgy népessége 1567-ben háromszorosa lehetett a korabeli székely települések átlagos lélekszámának. Ha ezt az 1332-es népességhez hasonlítjuk, amikor Sepsiszentgyörgyöt a három és félszer nagyobb lélekszámú települések közé soroltuk, megállapítható, hogy a város megőrizte a korábbi századokban kialakult népességi arányait. A népességnövekedésben megtorpanás, sőt, csökkenés, itt is az 1600-as évek táján észlelhető.
(folytatjuk)
