Poénosnak szánt mondatot olvastam a minap: az egyetlen ember, aki tudja, mi is igazából a helyzet a magyar gazdasággal, nem veszi fel a telefont.
És tényleg: a közhalandónak – az anyaországinak sem, hát még az elszakított országrészekben élőnek – fogalma sincs arról, mi is történik igazából ezekben a napokban-hetekben Magyarországgal. Illetve Magyarországon.
A nemzetközi hitelminősítők terrorizmusával szembeni haragunkban azt már jó néhányan eldöntöttük, hogy sóhivatal az egész, és menjenek a fenébe. Az első nagy hitelező, Fugger óta – állítólag a nevéből ered a "fukar" szavunk – tudjuk, hogy a bankok nélkül semmi sem mozdul a sártekén, az érinthetetlenek kasztjába emelt minősítők pedig a pénzintézetek nótáját fújják. Ennek ismeretében érdemes hát kezelni a dolgot, és nem másként vagy többként.
Mit kezdjen azonban az ember, ha olyanokon akad meg a szeme, miszerint José Manuel Barroso európai bizottsági elnök több forrás szerint is azt kérte munkatársaitól, hogy tartsák erős nyomás alatt a magyar kormányt. Az ilyen és hasonló, egyszerűen érthetetlen dimenziókat érintő európai és amerikai nyilatkozatok láttán okkal horgad fel bennünk a düh: mit és kit képvisel ez az egész uniós vircsaft? A tagállamok összességét biztosan nem, amit az is jelzett, hogy a novemberi-decemberi válságtanácskozások során a nagyok és erősek egymás között alakították ki az új játékszabályokat, figyelmen kívül hagyva gyengébb partnereik elképzeléseit. Mi több, meg sem hívták az éppen soros, az utólagos értékelés szerint az utóbbi ciklusok legjobb elnökségét biztosító Lengyelország képviselőit.
A magyar fizetőeszköz elleni év eleji offenzíva – már a korábbi magyar kormány fő pénzügyőre, Oszkó Péter is spekulatív támadást emlegetett – arra késztette az Orbán-kabinetet, hogy bejelentse: kész elfogadni a legszigorúbb felügyelettel járó IMF-készenléti hitelt is. Az államadósság és az ország nagy kitettsége a külföldi finanszírozásnak valóban súlyos kényszerítő körülményegyüttes, hiszen a magyar államadósság közel fele már euróban és dollárban jegyzett állampapírokban van, a forint gyengülése pedig egyre feljebb tolja az államadósságot, holott az állam visszafizeti a lejáró állampapírokat.
És akkor itt van Barroso nyomásgyakorlási felszólítása. Igaz, itt van az Európai Néppárt Magyarország melletti kiállása is, válaszul az EP három másik frakciójának felszólítására, hogy a vitatott magyar törvények és az alaptörvény miatt zárja ki soraiból a Fideszt. Ott van viszont a magyarországi ellenzék lejárató kampánya is.
De hol van a nemzet- és országféltő felelősség, az európai egység iránti aggódás. És főleg: miért nem veszi fel már valaki a telefont?