Háromszékiek a sportvilágbanMircea Crăciun

2007. november 12., hétfő, Sport

Sepsiszentgyörgyön született 1957-ben. (A képen jobboldalt). Az alsó tagozatot a szemerjai 4-es számú Általános Iskolában végezte, majd a 2-es számú Líceumban folytatta tanulmányait. A nyolcadik osztály elvégzése után a brassói vasutas-szakiskola következett, s hogy ne térjen túl korán és főleg dolgavégezetlenül haza, hát matematika—fizika szakon érettségi diplomát szerzett.

Brassóban került a repülés vonzásába, először a modellezés révén, aztán rátért a vitorlázórepülésre, nem volt nehéz, hiszen egyik padtársa vitorlázórepülőzött. Mircea életre szóló frigyre lépett a vitorlázórepüléssel, 1976 óta folyamatosan repül, jelen pillanatban egy Discus—2 nevű vitorlázóval.

Ebbe a több mint harmincéves vitorlázórepülésbe belefér sok-sok nemzetközi verseny, országos bajnokság... Az első bajnoki címet 1999-ben, majd 2001-ben nyerte. Na persze, tudása többre jogosította volna, de tudja ég, miért — hacsak nem az volt az ok, hogy Mircea igen sokat versenyzett Magyarországon —, elég sokszor kihagyták a hazai versenyekből. Az első bajnoki címe megszerzése után letiltották, s a következő esztendőben nem védhette meg címét. Ez történt a második bajnoki címének megszerzése után is. Mindezek ellenére 2002-ben részt vett a békéscsabai Európa-bajnokságon, ahol a 29. helyen zárta a vetélkedőt. 2003-ban a lengyelországi (Leszno) világbajnokságon a 44. helyet szerezte meg. A 2004-es országos bajnokság dobogójáról éppen csak lecsúszott, a negyedik helyen zárt, az osztrák nemzetközi bajnokságon viszont a 31. helyet szerezte meg. Következett az Európa-bajnokság Litvániában, és ott szintén a 31. helyen végzett. 2005-ben a magyarországi Aranyhomok Kupa nemzetközi versenyen a 18.-ként fejezte be a vetélkedőt, 2007-ben újra ott találni az Európa-bajnokság résztvevői között, ezúttal is Litvániában, ahol a standard osztály 28. helyezettje lett. A FIA (nemzetközi fórum) rangsora a 2737 nyilvántartott vitorlázórepülős között a 264. helyre sorolja Mirceát. Jelen pillanatban egy dévai klub igazolt versenyzője. Figyelembe véve a sportág hazai helyzetét, a versenyzők és versenyek számát, Mircea Európa-bajnoki eredménye jónak, reményt keltőnek tekinthető. Előbbre lépése nem tőle függ, hanem mindenekelőtt a honi feltételek feljavításán, megforradalmasításán, egy jobb anyagi háttér megteremtésén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 679
szavazógép
2007-11-12: Sport - Tibodi Ferenc:

Remek szentgyörgyi eredmények (Atlétika)

Szombaton Brassóban rendezték a XVIII. November 15. elnevezésű nemzetközi utcai futóversenyt, melyen sepsiszentgyörgyi atléták is részt vettek. A szervezők külön futamot szerveztek a nőknek és férfiaknak egyaránt, a táv hossza közel 4800 méter volt.
2007-11-12: Sport - Áros Károly:

Sepsiszentgyörgyön a női olimpiai válogatott keret (Birkózás)

Nem egészen egy év választ el a pekingi olimpiától. Birkózósportunk szempontjából rendkívül fontos ez a rövid idő, hiszen e pillanatban olimpiai kvóta nélkül áll női birkózásunk, s ez idő alatt kell felkészülni az utolsó egyenes nagy erőpróbáira, a kvótaszerzésre lehetőséget adó versenyekre.