Minden nemzet történelmében vannak kimagasló értékeket megvalósító pillanatok, amelyek kitörölhetetlenül beíródnak a közösségi emlékezetbe, meghatározzák annak szellemi arcélét és további fejlődésének irányvonalát.
Kétségtelen, hogy Európa nemzeteinek fejlődése szempontjából ilyen meghatározó volt a 16. századi vallási reformáció azzal a szellemi-vallási erjedéssel, amely nemcsak a reformáció új hitvallásainak létrejöttét eredményezte, hanem egész térségünk értékrendjét új alapokra helyezte. Nemzetünk történelmében a reformáció kora Erdélyben gyöngyözte ki azt a sajátos "magyar utat", amely a reformáció szellemiségének kiteljesedéseként az 1568. január 6–13. között tartott tordai országgyűlésen a világon elsőként mondta ki a vallásszabadság törvényét.
Ez a törvény – amelynek megszületésétől számítjuk az unitárius vallás fennállását – Dávid Ferenc és az unitáriussá lett János Zsigmond fejedelem hatására kimondta, hogy mindenki azt a vallást gyakorolhatja, amely hitfelfogásával megegyezik, és senkit nem szabad üldözni vallásos meggyőződéséért, mert miként a Szentírás mondja: "a hit Isten ajándéka". Ezzel az erdélyi rendek a katolikus mellett elfogadott, úgynevezett "bevett" vallásnak nyilvánították a lutheri, a kálvini, valamint a Dávid Ferenc által megalapított unitárius vallást. A törvény a vallási türelem érvényesítésével a mindenkori másság elfogadásának és egyben a demokráciának nemcsak az alapelveit hirdette meg, hanem János Zsigmond fejedelemsége alatt a gyakorlatban meg is valósította azt: Dávid Ferenc óvta fejedelmét, hogy az unitárius vallást hatalmi eszközökkel – "tűzzel és vassal" – terjessze, és arra kérte, hogy a hitvitázó ellenfelek szabadon nyilváníthassanak véleményt, mert – mint fogalmazott – "csak így jutunk elébb". Ilyen vonatkozásban a csíksomlyói búcsú eredetét egy állítólagos János Zsigmond által indított felekezeti hadjárattal összefüggésbe hozni nemcsak történelmietlen – a búcsú jóval korábbi eredetű –, hanem a vallásszabadság törvényének szellemével is ellenkező.
Nagy kár, hogy a "nagy nemzetek" elsősorban magukra figyelő történelemszemlélete, másrészt meg a sokszor felekezeti szempontoktól is vezérelt nemzeti történetírásunk sokszor elhallgatta vagy kicsinyítette eme világtörténelmi momentum jelentőségét, véka alá rejtve ezzel egy olyan értéket, amely az emberiség szellemtörténetének egyik kimagasló teljesítménye, és amelyre felekezettől függetlenül büszke lehet nemzetünk minden tagja.
Ma, amikor a keresztény és nemzeti értékeinket semmibe vevő Európai Unió demokráciából tart leckét a "magyar utat" járni akaró, nemzeti és keresztény értékeinkért síkraszálló kormánynak, talán nem árt tudni, hogy demokrácia dolgában is építhetünk saját hagyományainkra, és semmi esetre nem vagyunk kevesebbek Európa más nemzeteinél.
Kovács István unitárius lelkész
