A szülőktől, nagyszülőktől örökölt munkakultúra, a nemzedékeken át megélhetést biztosító föld szeretete, az állattenyésztés hagyománya, a rendszerváltást követő létbizonytalanság miatt kialakult kényszer- vagy szükséghelyzet – megannyi tényező, amely hozzájárult ahhoz, hogy 1990 után a székely falvakban kialakuljon egy olyan gazdálkodói réteg, amely a vidéki társadalom alapja lehet, és amely képes helytállni a változó idők sodrában is.
B. Kovács András, lapunk belső munkatársának legújabb riportkötete* számos gazda élettörténetén, az emberi sorson keresztül világít rá eme társadalmi réteg kialakulására, küzdelmeire, félelmeire az újabb történelmi korszakhatár – Románia 2007-es európai uniós csatlakozása – küszöbén.
Zivatarként éli meg a háromszéki gazdatársadalom az uniós csatlakozást (a címben szereplő másik zivatar a rendszerváltást követően a földek visszaadása): a nagyobb támogatásokkal, pályázati lehetőséggel kecsegtető új státussal ugyanis egy sor szigorú követelmény jár, amelynek teljesítése felülmúlhatja a tőke hiányában hatalmas befektetésekre képtelen családi farmokat, gazdaságokat, és az eddig megszokott gazdálkodási formák végét jelentheti. Az új helyzet teremtette kihívások foglalkoztatják hát leginkább a megszólaltatott alanyokat, a kötet a gazdaélet majd minden nehézségének és örömének tárházává válik – ide tartozik a tőke hiánya, a gépesítés alacsony foka, a szövetkezésre való képtelenség, a parcellák szétdaraboltsága, a vadkárok, az állami támogatás hiánya, másfelől pedig a független életforma, a tisztességes megélhetés lehetősége, a föld megművelésének elégtétele. Így válik a kiadvány az uniós csatlakozás előtt álló háromszéki falu hiteles korrajzává.
Egyén és történelem viszonya a riportokban minduntalan visszatérő egyik legfőbb motívum: a nagy történelmi eseményeket – a gazdatársadalom számára ilyennek minősül a kommunista hatalomátvétel, a kollektivizálás, majd az 1989-es rendszerváltás és végül a küszöbön álló uniós csatlakozás – mintegy alulnézetből, az alanyok életében bekövetkezett változások tükrében mutatja be a szerző. Ez azért is fontos, mert Háromszéken a rendszerváltás, a földek visszaszolgáltatása után fellángoló egyéni gazdálkodási kedv nagyon gyakran éppen az ilyen "nagy eseményekkel" áll összefüggésben. Több riportalany például felidézi, felmenőit kulákoknak nyilvánították, vagy nem álltak be a kollektívbe, és ezek az események mindmáig meghatározzák szemléletüket. Mások számára az 1989-es változások hoztak fordulópontot életükben: a faluról városra, ipari munkahelyre ingázó családfő szakít ezzel az életmóddal, és inkább a gazdálkodás felé fordul. Ismét mások megélhetési gondokra hivatkoznak – bezárt a gyár, ahol korábban dolgozott, vagy éppen hogy "tanári fizetésből nem lehet megélni" –, amikor arról mesélnek, miként vágtak bele a gazdálkodásba.
Persze, a motivációkra, a finom lelki mozgatórugókra amúgy érzékeny riporter lát és láttat is: figyel a faluba vezető út állapotára, kitér a település összképére, de még az alanyok lakáskörülményeit is ecseteli, mint amelyek szintén egy újfajta szemléletről tanúskodnak. A riportokban így kikerekedik a háromszéki falu általános képe, és a mezőgazdaságot megélhetésen túl vállalkozásként szemlélő gazda főbb jellemvonásai is kitárulnak, mint például az elszántság, a konokság, a vállalkozó szellem, a merészség, a felelősségtudat. Mindez kimondva vagy kimondatlanul, hiszen sokszor csak következtetni lehet a jellemvonásokra az alanyok egy-egy szentenciaszerűen vagy hitvallásszerűen megfogalmazott mondatából (például: "Azt azonban megtanultam: a mezőgazdaságban áldozni kell", "Egyesülésben az erő", "A földeket megműveljük, s várjuk, mire fordul a világ", "A föld a főreménységünk, abból kell megélni").
Ettől a kettősségtől, az alany önarcképe és a szerző által készített portré egymásra épülésétől válik egyébként hitelessé a megjelenített emberi sors.
A kötet megvásárolható Sepsiszentgyörgyön az Ex Libris könyvesboltban.
* B. Kovács András: Szénacsinálás két zivatar közt, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2011
