Nem jó tesztelni a román alattvalók tűrőképességét, mert nem lehet tudni, mikor szakad el a cérna, s kezdődnek az ellenőrizhetetlen események. Márpedig Traian Băsescu második elnöksége alatt egyfolytában ezt teszi.
Az utolsó cseppet a nemzet képzeletbeli poharában az azóta visszavont egészségügyi törvény és Raed Arafat, a rohammentő-szolgálat életre hívójának menesztése jelentette... Arafat ugyan lemondott, de nem is nagyon tehetett mást, Traian Băsescu minősíthetetlen hangon utasította rendre egy tévéműsorban. Először hét közepén Marosvásárhelyen tüntettek Arafat mellett, ötezren – eddig legtöbben a láncszerűen beinduló tüntetések során –, aztán Kolozsváron s az ország nagyobb városaiban. Pénteken néhány ezer elégedetlen a Cotroceni-palota elé vonulva követelte Traian Băsescu lemondását. A tüntetések az Egyetem téren folytatódtak, s szombaton már összetűzésekre is sor került a zsandárokkal. Vasárnap pedig, elválva az Egyetem téri békés tüntetőktől – akik egyfolytában hangoztatták, hogy elítélik az erőszakot –, az Egyesülés terére vonultak az összetűzéseket kiprovokáló elégedetlenkedők, összecsapva a rendfenntartókkal, törtek-zúztak, kövekkel s más, kezük ügyébe eső tárgyakkal dobálták a rohamrendőröket, kukákat, üzleteket, autókat gyújtottak fel. Hogy kik ők, nem tudni, valószínűleg a kemény magot a hasonló viselkedésükről ismert Dinamo- és Steaua-szurkolók törzstagjai alkotják.
Másutt, az ország többi városában az államfő és a kormány lemondását és az előrehozott választásokat követelő tüntetések békésen zajlottak.
Traian Băsescu államfő és Emil Boc miniszterelnök hétfő délelőttig nem szólalt meg. Egy kormánypárti szenátor azon sopánkodott, hogy a románok miért tüntetnek egy arabért (!), Sever Voinescu, a legnagyobb kormánypárt szóvivője pedig elismerte, hogy a román egészségügy nehéz helyzetben van, és arra biztatott mindenkit, hogy nézzék meg Cristi Puiu világhírű filmjét, a Lăzărescu úr halálát.
Ezeket a nyilatkozatokat kommentálni sem érdemes, a xenofóbiából elegünk van, a tüntetők pedig nem moziba akartak menni. Úgy tűnik, az államfő és környezete nem méri fel, mivel játszanak, s mindent a csendőrökre bíznak. Egy bizonyos, a békés tüntetőket – akiknek elkeseredése a felgyorsuló elszegényedés, az életük ellehetetlenülése és az egészségügy nyomorúságos helyzete miatt jogos, és ezért vonulnak az utcára – felelőtlenség összemosni a huligánokkal, akiket nem lesz nehéz azonosítani, nemcsak a tévék, a rendőrség is filmezett, így felelősségre lehet vonni őket minősíthetetlen viselkedésükért...
Félő azonban, hogy a hatalom – szinte indigóval ismételve meg a kilencvenes évek eleji Egyetem téri tüntetés elfojtásának forgatókönyvét – pontosan ezt akarja. De ezúttal talán nem sikerül, Băsescu és tanácsadói is a tűzzel játszanak, hiszen ami egyszer elkezdődik, nehéz megállítani, s az elégedetlenség napról napra nő...
