Tejjel folyó sikertörténet cím alatt hat évvel ezelőtt jelent meg riportom a bükszádi Müller Zoltán tejgazdaságáról. Ami azóta történt a portáján, mindenben igazolta a sikertörténet minősítést: a ma 39 éves gazdának olyan szintre sikerült fejlesztenie tehenészetét, hogy az már termelői teljesítményben összevethető azzal a svájci farmmal, melyet – sok más háromszékihez hasonlóan – tapasztalatcsere során ismert meg.
Különösen szerencsés lépése volt még 2004-ben – tehát az uniós csatlakozás előtt –, hogy a volt téesz vagyonából megszerezte magának a négy istálló egyikét, ezzel mintegy kiszabadítva gazdaságával együtt munkakedvét is a hagyományos háztáji termelés kalodájából. No de mit is mesélt az alpesi ország tejgazdaságáról s az ott szerzett tapasztalatokról, melynek oly sok hasznát vette a havasalji Bükszád viszonyai közt? És hogyan sikerült, sikerülhetett egy székelynek másfél évtized alatt elérnie azt, amihez az Alpok alján sokkal több idő, bőkezű jóléti állam és annak külön mezőgazdasági programjai kellettek?
Álomországi kóstoló
Svájc nagy élménye volt, hatvantehenes tejgazdaság állatait kellett ellátnia pár hónapon keresztül, beletanulhatott tehát az ottani munka stílusába, de szakértelmébe is. Íme, mit mesélt 2006-ban:
– Még gyerekpénzt is kaptam Svájcban, mert nős voltam, és a kislányunk megvolt: négymillió lejt, egy hónapban összesen 1470 frankot, olyan 35 millió lejnek megfelelő összeget (régi lejben). Megfizethetetlennek a tapasztalat bizonyult. A Zürichi-tó mellett a síkvidéken feküdt a farm, a gazdának hatvan fejőstehene, húsz növendékállata és húsz borjúja volt. Szabadtartásban, azaz az állatok szabadon jártak az istállóban, csak a növendékeket csapták ki a legelőre. Nekem reggel-este csak az volt a dolgom, hogy etessem az istállóban a többit. A fejést a gazda apja végezte, azt mondták: a tejből kapják a pénzt, azt nem bízhatják másra. (...) Itt, akik nagyban gazdálkodunk, elérjük a 28–30 literes napi átlagot egyes teheneknél, neki egyik tehene 42 litret adott, nálam most van egy 32 literes. Viszont az összátlag ott is csak 20–22 liter volt naponta. Mit adunk enni: nem éppen azt, Svájcban a gabona kevesebb, ott inkább fűsilót kapnak, az nálam kevesebb. Én hozom a sörgyári maradékot Csíkból, azt olcsón megkapom, besilózom, télen feletetem, melléje gabonasilót kapnak, törökbúzát, a napraforgót megveszem, őrölök árpát, tritikálét, zabot, a napi abrakba keverek premixet, vitaminkiegészítést adagolva, attól függően, melyik hány liter tejet ad. Svájcban legtöbbször ketten csináltuk, másfél óra alatt végeztünk vele. Itthon többe kerül, nincs annyira gépesítve, de két és fél óra itt is elég. Ott gépesítve van a fejadagkihordás, vákuummal működő gép, a silót nagy hordóból kiszippantja, azt egy szalag behozta, s én a villával szétosztottam. A trágyakihordást és -gyűjtést is gép végzi. A szabadtartás előnye: az állat trágyája mind egy helyre kerül, mert másutt eszik és másutt fekszik, tehát könnyen kitakarítható. Másik előnye annak, ha nincs megkötve: könnyebb észrevenni, melyik üzekedik, és mikor, s idejében beondózhatja az ember. Mivel mozoghat, a szervezete természetesebben működik, a ciklusok jobban követhetők. Igaz, külön fejadag nincs, mindig előttük kell az étel legyen, mindenik annyit eszik, amennyit akar, és akkor, amikor akar.
2006-ban azt remélte, bevezetheti némi beruházás által a szabadtartást saját tehenészetében is.
Saját keresztezés
Ugorjunk hat évet. Változott a felvásárló.
– Itt, lakóháza alagsorában akkor tejcsarnok volt, a Danone hűtőtankot telepített ide, önök jó páran akkor neki adták le a tejet.
– Igen, azóta átálltam a Covalacthoz, a tank most a szomszédban található. Sokaknak nem volt fejőgépük, emiatt, mire beért a legelőről a tej, már nem felelt meg, hiába hűtöttem. Most másképp működik, mindjárt elmondom. Múltkori beszélgetésünkkor még törlesztettem az istálló részleteit. Azóta kicsempézett fejőházat rendeztem be Sapard-pályázat segítségével. Hetvenezer euró értékű volt, egy kicsi traktor is benne. A kötött tartásról áttértem a szabadtartásra, miként Svájcban láttam. Nyakfogót szereltünk fel a teheneknek, azaz ha bejön a tehén, és lenyúl az ételért, bezárja, elkülöníti saját magát. Egyik a másik elől nem eszi el a takarmányt. Ott maradnak, míg valamennyit ki nem engedjük. Annyiban különböznek az árkosi állapotoktól, hogy az enyimek nincsenek bechipezve, mert a chip az én fejemben van, azaz én tartom számon, melyiknek mi jár. Úgy ismerem őket, egy csordából ki tudnám választani valamennyit! Átalakítottuk az istállót, kivertük a jászolyokat, újrabetonoztuk, s küjjel építettem etetőt. A második pályázaton gépeket vettem, etető pótkocsit, mindent, mert most gépről szórjuk a takarmányt. Fejni hatot fejünk egyszerre, megnyitjuk az ajtót, és hat bejő. Amelyiknek több a teje, igyekezik, hogy minél hamarabb legyen megfejve. Mihelyt beindul a gép, beindul náluk is a reflex. Maguktól eléjőnek. Feszül a tőgyük, és kellemes számukra, ha megszabadulnak tőle.
– Már a múltkor hasznát vette, hogy a községben a mesterséges ondózást maga végezte. Hús- és tejhasznosítású fajtákkal rendelkezett.
– Azóta is egyvégtében keresztezem őket. A német pirostarkára reamegyek a piros holsteinnel, utána a piros holsteinre reamegyek a német pirostarkával. Úgyhogy vegyes, tej- és húshasznosításúak az én teheneim. Igen, az én ötletem volt, azért vezettem be, mert a német pirostarka tőgye egy idő után deformálódik, az első tőgynegyedek nagyobbak, a hátsók kisebbek lesznek, kevesebb bennük a tej, és emiatt fejéskor nincs szimmetria, begyullad a tőgy. A holstein-félénél ez nem történik meg. Eladni csak azt adom el, amelyik kiöregszik, vagy valami bajuk van, tőgyszerkezet, meddőség, ilyesmi. Tavaly ősszel adtam el növendékeket is, mert banki tartozásomat kellett kifizessem. Azelőtt a teheneim voltak olyan 450–500 kilósak, most elérik a 850-et, de 650-nél kezdődnek. Mennyit élnek? Hát ahogy az évi tejhozama nő, úgy csökken az élettartam. Azelőtt ha 15 litert adott egy nap, tizenkét év múlva is még tehén volt. Most már nyolc év után vége, lestrapálja a nagyobb hozam. A napi átlagom egy tehénre húsz-huszonhárom liter, de van, amelyik 40 litert ad. Egy olyan három éve nem vásárolok tehenet. Egyet vettem, de a többiek majd megölték, mint idegent. El kellett adnom... Leromlani? Én a fajtát örökké javítom. Annak idején ondóztam tízlejes spermával, ma 15–20 lejessel, áldozok rá.
A húsnak nincs ára
– Ház mellett ma pár tehén tartható, maga még idejében kiköltözött a húsz tehenével a faluból. Azt mesélte, hattehenes gazdát Svájcban is látott, és úgy vélte, kisebb gazda mindig lesz. Mi több, azt tervezte, hogy leadja a borjait nekik, felesleges tejükkel felnevelhetik őket – mondotta.
– Most is működik, de másképp. Én a tejre megyek, nem a hústermelésre, ezért a bikaborjakat már kiskorukban értékesítem. A régi, pár tehenes gazdák kiidősödtek, s aki még tart közülük, azoktól is mind azt hallom: még ezt a rend borjat kiviszem, de utána lemondok róla. Fiatalok pedig kevesen álltak be, Torjáról ismerek vagy kettőt. A húsnak nincs ára, ráadásul a felvásárlók százkilós korában viszik, pedig akkor kezdődne a hizlalás, és 250–300 kilósan lenne érdemes eladni. Százkilós koráig a legnehezebb felnevelni, de ha nem adod oda, akkor a nyakadon marad.
– Háromszor akkora az állománya, mint régen.
– Sokat szaporítottam az utóbbi három évben, és a legjobbakat tartottam meg. Úgy tanultam a svájci gazdától, hogy minden tíz tehén után meghagyunk hármat. Egyet, mert kiöregedik a másik, azt cserélni kell. Egyet a betegségekért. Úgyhogy egy marad meg szaporításra.
Vaddisznók a szántáson
Ezt követően megjártuk magunkat a telepen, az egykori téeszistállók mindenikében intenzív tejtermelés folyik. A falu három nagyobb tehenészete egymás szomszédságában található, és korszerűnek nevezhető, a negyedik valamivel kisebb, és még hagyományos módon termel. Hatalmas befóliázott takarmánybálák a kapu mellett, az istálló bővítése pedig épp folyamatban, már megépült a második sor is. "A fóliázót a második pályázattal szereztem be, friss fűsilót készítek, nagyobb a tápértéke, nem szénát eszik a marha. Ezenkívül törökbúzasilót is készítek. Én termesztem, hogyne. Odaki is így etettek. A baj a vadakkal van. Mindent bé kell villanypásztorozni, különben kitúrja a vaddisznó a kukorica-vetőmagot. Ahogy láttam, kitúrták, másnap álltam neki, és cövekeket vertem le, rá a villanypásztort, akkumulátorról táplálom. Régebb csak akkor kellett villanypásztorozni, mikor csöves lett, most már az első perctől védeni kell a vetést. De eredményes a módszer. Korábban hiába világítottam, csaptam zajt, burrogtattam, megfutották magukat, és mindig visszatértek. Szóltam a vadászoknak, jöttek, lövöldöztek. De hiába őrzik ma, ha holnap nem jőnek. Ha éjjel kettőkor elmentek, a disznók reggeliben úgyis kitúrták".
A vadak erdőben tartása hát máig megoldatlan. Márpedig addig rendes vadgazdálkodásról beszélni, amíg ezt csak a bekerített vadaskertek tudják megtenni, nem lehet.
Müller Zoltán különben két munkakönyves alkalmazottat foglalkoztat, egyik traktorista, a másik állatgondozó, reggel fél hattól nyolcig, este öttől hétig tart a munkaidő. A gyógyszeres kezelést a gazda maga végzi. "Mindenütt ott kell legyek, én kell mindenhez értsek a legjobban".
A takarmányt maga termeli meg nyolcvan hektáron, ebből negyven szántó, a Mopaco kenyérgyártól jó minőségű korpát vásárol, kalciumot, szódabikarbónát kever bele, az állatorvossal megbeszélt recept szerint készíti el. Megszabott mennyiségű búzát, fűsilót stb. kap egy-egy tehén. "Elégedett vagyok velük, tíz tehén harminc liternél is többet ad naponta." Az istálló be van kamerázva, otthonról is figyelemmel kísérheti, ha egy tehénnek ellenie kell. A tejminőséggel nincs gondja, a rendszer teljesen zárt, a fejőgépből a tej egyenesen a hűtőtankba jut, a levegővel nem is érintkezik.
Jogi státusa szerint a gazdaság egyéni vállalat (intreprindere individuala – II), mert a korábbi egyéni vállalkozói engedéllyel (persoană fizică autorizată – PFA) csupán családi munkaerőt foglalkoztathatott. Adóterhei ma sem nagyobbak – állítja.
A kisfiú dolga
– És a család?
– Feleségem az állami állását elveszítette, most főkönyveli a cég kiadásait és bevételeit, de a traktort is úgy vezeti, mint a kicsi kocsit. A jövedelem ma valóban nagyobb, de ahogy nőtt, úgy nőtt a hitelállományom is. Örökké volt törlesztendő kölcsönöm. Ahogy havonta megkapjuk a tejpénzt, húzunk egy vonalat. Ha marad valami, abból költünk, ha nem, hallgatunk. Nyaralni? Minden évben elmentünk valahova, testvéreim külföldön élnek. Tengeren, Parajdon, a kisfiú miatt. Mindig azt terveztem, fejlesztem a gazdaságot, és akkor kevesebbet kell majd dolgozni. Most már látom, több a gép, de a munka csak maradt. De én ezt szeretem. Szüleimtől – állami alkalmazottak voltak – mit örököltem? Főleg az állatok szeretetét. S a földet. Én is fogok nyugdíjat kapni, fizetem azt is, a magánnyugdíjalapot is. A fiam? Karácsonyra 900 darabos legó játékot kapott, estére kirakta. Persze hogy azt szeretném, ha ő majd átvállalhatná a gazdaságot. Már rakja a traktor után a vetőgépet, ha azokkal játszik. Én büszke vagyok arra, hogy gazda vagyok. Miért legyek alkalmazott, ha lehetek a magam ura is? A fiamnak örökké azt mondom: egy fokkal magasabb legyen a képzettsége, mint az enyém. Mérnök vagy ilyesmi. A diploma fontos az életben, a műveltség onnan jön. Hogy ne neveljem úrnak? Hát nem is. A nyáron ki volt adva neki, a kislány is besegített, hogy amikor a tehenek eleszik, amit elérnek, akkor a többit odalökdösse eléjük. Naponta kétszer kellett bemennie, ez volt az ő dolga.
