Beszélgetés dr. Antal Álmos nőgyógyász főorvossal, a megyei kórház igazgatójával
Néhány nappal ezelőtt az egészségügyi törvénytervezettel kapcsolatos fenntartásairól beszélgettünk dr. Antal Álmos nőgyógyász főorvossal, a megyei kórház igazgatójával. Az interjú a fiókban maradt, mert közben az államfő – kissé hisztérikusan, a demokrácia játékszablyait félredobva – visszavonta, illetve visszavonatta a jogszabályt. Most – kissé sarokba szorítva – az országon átsöprő elégedetlenségi hullám közepette a kormánykoalíció ígéri, minden érdekelt fél meghallgatásával vadonatúj jogszabályt dolgoznak ki.
A rossz döntés kockázatai
– A doktor úr korábban is azt állította: az egészségügy reformra szorul. Mit várna el az új törvénytől?
– Tavaly – annak dacára, hogy évek óta építőtelep vagyunk – a megye lakosságának tíz százaléka, azaz 22 200 ember fordult meg a megyei kórházban. Sok volt a szociális eset, még több a szegény ember, s kezeltünk természetesen jómódúakat is. Innen pontosan felmérhető a lakosság anyagi helyzete is, s úgy láttuk, hogy a konkurenciaalapú egészségügyi ellátás mifelénk nehezen verhetett volna gyökeret. A magánbiztosítók nem szeretik a szegénységet. Most a szakma azt várja képviselőinktől, a megyei tanácstól, ha valamit tenni akarnak a Székelyföldért, csak jól átgondolt döntésekbe menjenek bele, mert rossz döntés több generáció életét megronthatja. Egy példát mondanék: annak idején, amikor a kórház megroggyant, felvetődött, hogy újat kellene építeni. Nem ezt tették, s már évek óta nyögjük következményeit. Azért érdemes ezt most felemlegetni, hogy lássuk, menet közben igen nehéz helyrehozni, amit korábban elrontottak. A törvényalkotást illetően eddig jóvátehetetlen nem történt. Most egyetlen elvárásunk: helyezzék növekedési pályára az egészségügyet, ne tartsák az állandó változtatások fogságában. Minden jel arra mutat, hogy az új egészségügyi szabályozás fontos téma lesz a közeljövőben, és igen körültekintőeknek kell lenniük azoknak, akik ismét szóba hozzák. Hisz amellett, hogy a lakosság idegeit végletekig feszítették, nagy az idegesség a kórházakban, állami biztosítóknál is. December óta mindenki kivár. Szerintem azt a gerincet, aminek mentén az államfő szakemberei kidolgozták a jogszabályt, s melyet végül visszavontak, el kell felejteni, s meg kell nézni, mit bír el gazdaságilag az ország, és egységes, alulról felfelé épített törvényt kellene kidolgozni.
Az alapellást erősíteni
– Honnan indítaná a reformot, ha öntől függne?
– Az alapoknál kellene kezdeni. Jelen pillanatban vegyes a rendszer. Vannak kényszervállalkozók, a családorvosok, meg kell nézni, meg kell kérdezni tőlük, mi jó nekik. A visszajelzések szerint akad, akinek jó, akad, akinek nem. De tényként kell elfogadnunk, hogy mint magánvállalkozók nem tudják az alapellátást biztosítani. És ez csapódik le a sürgősségen, a kórházban. Meg is kérdeztem a szövetségük elnökét, Kerekes doktort, hogy mi kellene nekik: több ellenőrzés vagy középkáder? Természetesen, ez utóbbit választotta. Az én véleményem is az, állami pénzen a családorvosok mellé vissza kell állítani a védőnői hálózatot. Itt, Székelyföldön is sok a szaktechnikumot végzett fiatal, s mert nincs megélhetési lehetőségük, mennek a szélrózsa minden irányába. A családorvosoknak meg nincs anyagi erejük, hogy újabb két személyt alkalmazzanak, tehát az állam feladata lenne, hogy az orvosi kabinet mellé rendeljenek egy vagy két asszisztenst, akik ellátnák a terepmunkát, a terheskövetést, a járványügyi feladatokat, s esetleg azokat a mentőket is, melyekről Traian Băsescu beszélt olyan összefüggésben, hogy a polgármesteri hivataloknak kellene megvásárolniuk. Egy szó, mint száz, az alapellátást, azaz a családorvosi rendszert meg kell erősíteni, mert minden az alapellátástól indul.
A sürgősség rendben, a kórház nincs
– Elégedett-e a sürgősség munkájával?
– A betegellátás következő két láncszeméről, a mentőszolgálatról és a betegfogadó sürgősségről elmondható, hogy rendben működik. Állami ellátásban, a minisztérium finanszírozza stabil díjrendszerben. Ez Raed Arafat érdeme, s azért jó, mert egy bizonyos szorzóval, a lakosságszám arányában kapja költségvetését. Tehát nem aszerint fizetik, hogy hány hívás fut be, hanem veszik a megye lakosságát, megszorozzák egy harminc lejhez közel álló összeggel. Ez biztonságot nyújt az itt dolgozó embereknek. A sürgősséget is a minisztérium fizeti, de a megyei kórház struktúrájába illesztve. Ezt is Arafat gondolta ki, valósította meg, és remekül működik.
– Eljutottunk a kórházhoz, nem gondolnám, hogy itt is minden rendben lenne.
– Míg a mentőszolgálat és a sürgősségi fogadó olajozottan működik, a kórház maga már nem. A biztosítóhoz tartozik, a betegszám és patológia szerint fizetnek. Ahhoz, hogy egy sürgősségi kórház akár Sepsiszentgyörgy, akár Csíkszereda esetében zavartalanul működjék, az itt dolgozó szakorvosokból olyan ügyeletes csoportot kell kialakítaniuk, mely a nagy sürgősségeket is gyorsan, pontosan el tudja látni. Én azt gondolom, ha sürgősségi kórházat akar működtetni a megye, és akar, akkor a finanszírozásnál a következő törvényben figyelembe kell venni, hogy a kórházi osztályokat – szakorvosi szintig – a sürgősségi ellátáshoz hasonlatosan kell fizetni.
Gyógyszerárak és tulajdonviszonyok
– Legelőször és leggyorsabban a gyógyszertárak vállalták fel a szabadpiac kihívásait. Kárukra, kárunkra tették?
– Nem. A gond az, hogy ellátás szempontjából egyenetlen a megye, a települések lefedettsége. Ha üzletileg megéri, falun is nyitnak gyógyszertárat, ha nem, nem. A városok forgalmasabb részein is sok a gyógyszertár, máshol meg nincs. De a gond nem velük, hanem az országos gyógyszerügynökséggel van, mely szinte korlátlan hatalommal rendelkezik. Tőle függ a gyógyszerek hitelesítése, behozatala, és ez teljesen átláthatatlan. Például elkezdték a legdrágább onkológiai szerek forgalmazását, ejtették a korábban használt bevált szereket. Pedig sok beteg ragaszkodik régi gyógyszeréhez, és nem kapja meg. Nem tudni, milyen szempontok érvényesülnek, gyanítjuk, hogy nem szakvélemények alapján döntenek, hanem a kereskedelmi profitra hajtanak. Számunkra, a kórház számára ez azért fontos, mert a magas gyógyszerárak megdrágítják a kórházi költségeket. Jó döntése volt például Cseke Attila volt miniszternek, hogy az onkológiai szereket ismét a kórházakra bízta, minimális kereskedelmi haszonért. A gyógyszerügynökség munkáját kellene szabályoznia az új törvénynek, hisz mégiscsak furcsa, hogy nálunk igen drágák a gyógyszerek. Még magyarországi összehasonlításban is.
– Akár akarják, akár nem, de szembe kell nézniük azzal, hogy az állami kórházi ellátással sokan elégedetlenek.
– Tudjuk, ez vitathatatlan. De kevés a pénz, sok a beteg, s ráadásul a kórházakban, de már a szakorvosi ellátásban is keveredik az állami és magánszektor. Ez sarkalatos kérdés, és meg kell próbálni rendezni. Itt általában az állami szektor veszít, mert sem a járóbeteg-rendelésben, sem a felszereltségben, sem az ellátásban nem mindig állja a versenyt. Egyrészt a nehézkes beszerzési szabályok miatt, másrészt a pénzhiány okán. Felvetődik az a kérdés, nem lenne-e jobb, ha az orvos eldöntené végre, hogy állami vagy magánkórházban kíván dolgozni. E tekintetben ugyanis sok a visszaélés. Megesett, hogy különösen nehéz szívműtét utáni komplikációt a magánkórház már nem vállalta, s a betegnek Marosvásárhelyre, Debrecenbe vagy épp Budapestre kellett utaznia, de kezelt ilyen betegeket állami költségen a sepsiszentgyörgyi kórház is, miután a beteg a magánkórházban nem kevést pénzt fizetett. Tehát nagyon meg kellene nézni a magánkórházak finanszírozását. Magyarországon például az állami biztosító magánkórházakkal nem köt szerződést. Nekem nagy fenntartásaim vannak a kétféle tulajdonjogú kórház állami finanszírozásával kapcsolatban.
Elmennének orvosaink
– Tehát úgy gondolja, választania kellene az orvosnak, hogy magánkórházban vagy államiban dolgozzék-e? A magán járóbeteg-rendelőkre is kiterjesztetné e szigort?
– Nem. Úgy gondolom, a magán járóbeteg-gondozásban a kettős munkavállalás jogát meg kell hagyni. Egyrészt a jövedelemkiegészítés miatt, másrészt, mert borítékolható, hogy tömegesen mennének el orvosaink, s az nagy szakemberhiányt okozna. Különben elismerem, hogy a magánkórházakra szükség van, a lakosság bizonyos rétege megszokta létezésüket, egy meglehetősen szűk réteg igénybe is veszi, de nem biztos, hogy helyes állami pénzből finanszírozni azokat is. Talán ha lenne olyan előírás, mely kötelezné, hogy egy részét a társadalmi biztosítási rendszeren keresztül működtessék. Téved, aki azt gondolja, hogy a felülbiztosítások jelentősen növelnék a bevételeket. Erre jelen pillanatban is van mód, főképp a bankok éltek ezzel a lehetőséggel, a munkásoknak, az állami alkalmazottaknak senki nem fizet felülbiztosítást. És a válság meg más nehézségek miatt jelenleg mind a kis-, mind a nagyvállalkozók nehezen fizetik ki még a kötelező biztosítást is.
Belülről bomlasztják az intézményt
– Mi a helyzet az országos és megyei biztosítókkal?
– Az állami biztosító, amit annak idején Gherghinescu professzor szervezett meg, nehezen, de elkezdett működni. Szerintem most meg kellene erősíteni. Sajnos, a jelenlegi miniszteri rangú országos igazgató tudatosan, belülről bomlasztja, s emiatt elvesztette hitelét is, mi több, maga ellen fordította az országos és megyei biztosítók alkalmazottjait. Decemberben például a karácsonyi üdvözletekre írta rá, hogy keressenek munkát. Különben az elmúlt tíz év alatt e biztosítók jól fejlődtek, remek szakemberek nőttek fel ott, s bár a vezetőket a politika jelölte ki, mégis egyre eredményesebbek. És ami még nagyon fontos, nem kellene hetente, havonta változtatni a szabályokon. Meg lehet kérdezni a családorvosokat, hogy csak 2011-ben hány nyomtatványt cseréltek le. Az országos pénztár vezetője még december 29-én, 30-án is átiratot küldött, hogy ismét változtatott valamelyik nyomtatványon. Ez a gyakorlat is ellehetetlenítette a családorvosok munkáját. S csak ismételni tudom, amit a családorvos kollégám mondott: bízzuk rájuk, hány beteget látnak el. Ha azt akarjuk, hogy az alapellátás működjék, vissza kell adni a szabadságot a családorvosoknak, s támogatni őket abban, hogy jó felszereltségük, segédeszközeik, asszisztenciájuk legyen. Ha erre nem adunk lehetőséget, nem tudjuk tehermentesíteni a kórházakat.
Több Arafat kellett volna
– Elképzelhetőnek tartja, hogy most gyorsan új egészségügyi törvénnyel álljon elő a kormány vagy a miniszter?
– Nem. Az a véleményem, ha az egészségügy minden szegmensének lett volna egy Arafatja, akkor most a nőgyógyászoknak nem kellene annyi nem követett, szövődményes terhessel találkozniuk a szülőszobán, ha a családorvosoknak lett volna egy Arafatjuk, jobb törvényeik lennének. Lényeg, hogy a rendszert minden működési pontján szakszerűen kell megreformálni, s az sem biztos, hogy egyszerre, de mindenképpen alulról kell kezdeni. Különben az élet változik, s ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Nagyon egyszerű példát mondanék. Uniós pénzből elkészült a sugásfürdői sípálya, törnek a végtagok, tehát ott kell lennie mögötte egy felszerelt ortopédiai osztálynak. Aki járt Nyugaton, tudja, hogy a sípályák tövében ortopédiai kórházak működnek. Mert szükség van rájuk, mert megéri. Az egészségügy a társadalmi-gazdasági változások függvénye, van logikája, s ha eszerint és szakvélemény alapján dolgozzák ki, építik fel a törvényt, biztos, jó és hasznos lesz.
