– Jaj! Mit tegyek? Úszni nem tudok. Ez a folyó meg feneketlen. Hogy dolgozzam balta nélkül?! Mitévő legyek? – jajveszékelt. Eszébe jutott beteg édesanyja, aki otthon várja őt, s ettől még jobban elcsüggedt. Annyira elkeseredett, hogy elsírta magát. Ekkor a víz bugyogni kezdett, és vakító fénnyel ragyogott. Egy vízi szellem emelkedett fel a mélyből, és barátságos hangon így szólt:
– Favágó, miért sírsz ilyen keservesen? A megrémült favágó elmondta a szellemnek, mi történt.
– Szegény favágó! Mivel ilyen jó vagy és aggódsz az édesanyádért, megkeresem neked a baltát – mondta, és azzal eltűnt a vízben.
Kisvártatva a szellem ismét megjelent, és csillogó aranybaltát mutatott a favágónak.
– A tied-e ez a balta? – kérdezte.
– Ó, dehogy! Az enyém közönséges favágó balta; nem aranyból öntötték, nincs rajta semmi csodálni való – válaszolta a favágó.
A szellem ismét alámerült. Amint a víz buzogni kezdett, a szellem újra megjelent. Ezúttal ezüstbaltát tartott a kezében.
– Ez-e a baltád? – kérdezte.
A becsületes favágó megrázta a fejét és így válaszolt:
– Nem, uram! Az enyém nem csillogó ezüst!
A szellem megint alámerült, és kis idő múlva egy kopott, kicsorbult baltával jelent meg.
– Ez-e a baltád, favágó? – kérdezte a jóságos szellem.
– Igen, uram. Az enyém. Szépen köszönöm és ígérem, szorgalmasan fogok dolgozni vele, hogy gondját viselhessem az édesanyámnak.
A szellem rámosolyodott a favágóra:
– Becsületes ember vagy. Jutalmul neked adom az arany- és az ezüstbaltát is.
Kivette a másik két baltát is a tarisznyájából, és átadta a favágónak, aki remegő kézzel nyúlt értük. A szellem eltűnt, a favágó pedig hazaindult.
Másnap a favágó megmutatta az aranybaltát és az ezüstbaltát a társainak, és elmesélte nekik a különös dolgokat, amelyek az előző napon estek meg vele.
Az egyik kapzsi favágó, miután végighallgatta a történetet, megkérdezte, merre van az a folyó, és azonnal odasietett.
– Ez az a folyó, ahol aranybaltát szerezhetek? Nos, itt a baltám – mondta, és azzal bedobta a szerszámot a vízbe, és rázendített a sírásra. A víz buzogni kezdett, majd pedig megjelent a vízi szellem.
– Miért sírsz ilyen keservesen? – kérdezte a kapzsi favágót a szellem, mire az így válaszolt:
– A baltám a vízbe esett. Balta nélkül pedig nem tudok dolgozni, és szegény beteg édesanyámmal együtt éhen halok. A szellem szó nélkül a víz alá merült, és hamarosan egy csillogó aranybaltával tért vissza.
– A tied-e ez a balta? – kérdezte.
A mohó favágó kinyújtotta a kezét, és örömtől ragyogó arccal válaszolt:
– Igen, uram, az enyém!
Amikor a szellem meghallotta a kapzsi favágó válaszát, hirtelen nagy haragra lobbant:
– Hazudsz! Ez az ócska, kopott balta a tied! – mondta neki, és kezében a favágó baltájával eltűnt a szeme elől; soha többé nem tért vissza.
A kapzsi favágónak odaveszett a baltája, s most már okkal jajveszékelt: nélküle nem tudja megkeresni még a napi betevő falatot sem.