Folytatódnak a tiltakozások

2012. január 21., szombat, Közélet

Az országszerte zajló államfő- és kormányellenes tüntetések nyolcadik napján is számos városban vonultak utcára a tiltakozók. Tegnap este mintegy 3500-an tüntettek az ország több városában, a megmozdulásnak több helyszínen az eső vetett véget.

Bukarestben tegnap is több százan gyűltek össze az Egye­tem téren, a demonstrálókhoz csatlakoztak a tanügyi szak­szer­vezetek tagjai. Különö­sebb incidens nem történt, miu­tán csütörtök késő este ismét elszabadult a pokol a fővárosban: a csendőröknek kel­lett visszaszorítaniuk a tiltakozók csoportjából kivált futballhuligánokat, többüket beszállították a csendőrségre.
A hatalom részéről tegnap Elena Udrea, az államfőhöz közel álló turisztikai miniszter fejtette ki véleményét az eseményekkel kapcsolatosan. Mint fogalmazott, az utcai tüntetések teljesen indokoltak, de a megoldás semmiképpen nem az, hogy Emil Bocot Victor Pontára cseréljék. Beismerte, hogy pártja nem kommunikált eleget az emberekkel és a civil társadalommal, és bírálta az ellenzéket, amiért politikai tőkét igyekszik kovácsolni az emberek utcán kifejezett elégedetlenségéből.
Traian Băsescu államfő tegnap sem nyilatkozott az eseményekkel kapcsolatosan. Emil Boc kormányfő este a Cotroceni-palotában az államfővel tanácskozott a kialakult helyzetről.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1216
szavazógép
2012-01-21: Máról holnapra - Bogdán László:

Nagy művészet örököseiként

1823. január 22-én fejezi be Kölcsey Ferenc a Himnusz című költeményét, egy XVII. századi fiktív költő alakját idézve – világos az alcím is: "a magyar nép zivataros századaiból" – hatalmas erővel eleveníti fel a múlt vétségeit s a rá következő bűnhődést, örökös lelkiismeret-vizsgálatra szólítva. Erkel Ferenc 1844-ben zenésíti meg a verset, s válik a magyar nép himnuszává (1844. július 2-án adják elő először a Nemzeti Színházban...)
2012-01-21: Közélet - :

Tamás az ellenzékre gyanakszik

A csütörtök esti sepsiszentgyörgyi tüntetésről fejtette ki véleményét tegnap újságírói érdeklődésre Tamás Sándor, a megyei tanács és az RMDSZ megyei szervezetének elnöke.